– Tényleg nem énekelhet otthon?

– Legalábbis ne gyakoroljak otthon, vagy csak nagyon ritkán – így szólt a fiam kérése. A gyerekek a finom, puha, magas hangokat szeretik, így természetesen énekeltem kiskorában a fiamnak, ha kérte, de a gyakorlás az egy másik ügy. Amikor a Maria Callasról szóló, Mesterkurzus című előadás szerepére készültem, amelyben Lady Macbeth áriáját kellett elénekelnem, emlékszem, nagyon zavarta őt a gyakorlás. De ezt könnyedén megoldottuk, mert végül is nem otthon készültem. Később volt egy kedves történet: elvállaltam egy balatonfüredi felkérést, ahova Balatonról szóló dalokat választottam, és ezeket kellett megtanulnom. A kisfiam az apukájával otthon hallgatta a mókás szövegeket újra és újra nevetve, így hamarabb megtanulta őket, mint én. A rendezvényre utazva, az autóban már ő javítgatta a hibáimat. Néha azóta is énekelnem kell ezeket a dalokat, különösen, ha a Balaton felé utazgatunk. Tehát az évek alatt azért változott az énekléshez való viszonya.

– Csodálatos hangja van, mégsem színésznőnek vagy énekesnek készült, hanem kriminálpszichológusnak…

– Nem derült ki gyerekkoromban, hogy szépen énekelek, bár zenei általánosba jártam, anyukám gyakran vitt minket a nővéremmel az Operába. Tanultam komolyzenét is. Másodéves voltam a főiskolán, amikor feltűnt, hogy az éneklés készségszinten könnyebben megy. Bagó Gizella hangképző énekmester kezdett velem dolgozni. Sokat köszönhetek neki, ő mutatott példát, a kemény munkát is ő ismertette meg velem, mert az ihlet kevés. Szvjatoszlav Richter napokon át egyetlen taktust gyakorolt, mire az a koncerten csodálatosra sikerült. A zsenialitás olyan dolog, ami keveseknek adatik meg, de gyakorlás nélkül nem fénylik fel.

– Nicole Kidman, Jennifer Lopez magyar hangja, és sikersorozatokat is szinkronizál. Az ország egyik legkedveltebb hangú színésze. Mit szeret a szinkronizálásban a legjobban?

– Az azonnaliságot. Egy-egy színházi szereppel rengeteget dolgozunk, aztán a két hónapos próbafolyamat után vagy a siker jön, vagy a bukás. A szinkronizálás viszont azonnali eredményt hoz. Teljesen más típusú munka. Minél színvonalasabb a színészi játék, annál könnyebb ráhangolódni. Arról, hogy ekkora sikereket hoz nekem, nem is álmodtam. Amikor a Szívek szállodáján vagy a Született feleségeken dolgoztunk, senki nem gondolta volna, hogy siker lesz. Az egyiknek a címe volt borzalmas, a másikban a történet állt tőlem rendkívül távol.

– Egyáltalán néz tévét?

– Igen, éjszaka. Bár a napokban vittem ki a szobámból a készüléket. Nem segít a kikapcsolódásban, az alvásban. Folyamatosan vibrál, zizeg. Sok filmet, sorozatot nem láttam a tévében. A komoly filmes szinkronjaimat azonban mindig megnézem, szeretem moziban látni és hallani a végeredményt.

– Negyvenévesen lett édesanya. Manapság rendkívül sokat foglalkozik a média a későn gyermeket vállalókkal. Mit üzenne azoknak, akik ezeket az embereket előszeretettel kritizálják?

– Semmit. Mindenki tudja, hogy kitolódtak az életkori határok. Erről fölösleges „bezzeg az én időmben” típusú beszélgetéseket folytatni. Fontosnak tartom az örök emberi értékeket. A változást el kell fogadni. Hosszabb ideig élünk, tovább nemzőképesek az emberek. Úgy gondolom, mindenkinek a magánügye, hogy mikor vállal gyermeket. A saját életemről csak annyit mondhatok, azért szültem negyvenéves koromban, mert akkor találtam meg azt a férfit, akivel családot alapíthattam, bármennyire szerettem volna korábban is gyereket. Az a fontos, hogy olyan emberekké váljunk, és olyan gyermekeket neveljünk, akiknek önálló döntéseik vannak.

–  Fiús anyaként mire figyel oda leginkább?

– Ez állandóan változik, ahogy nő a fiam. Egy dolog azonban állandó: próbálom a bizalmas kapcsolatot megtartani kettőnk között, hogy ha valami kérdése van, merjen hozzám fordulni, meg tudjuk beszélni a dolgokat. Akkor vagyok boldog, ha sikerül időt és nyugalmat találni, hogy legyen ideje megnyílni. Arra kell ügyelnem, hogy ha ez akármilyen lehetetlen pillanatban történik, akkor is oda tudjak fordulni. Nem egyszerű, mert sokszor a reggeli rohanásban jön akár egy olyan kérdés: „Anya, mi a véleményed Istenről?”

– A Katolikus Rádióban hallani régóta. Miért tartja fontosnak az ottani szereplést?

– E. Román Kata irodalmi szerkesztő hívott rádiójátékokba szerepelni, mesét mondani. Miután megcsappant a Magyar Rádióban az irodalmi, színházi munka, Kata fontosnak tartotta, hogy felerősítse a rádiós irodalmi életet. Kaszás Attila is dolgozott a Katolikus Rádióban, a halála után itt készítettük el önkéntes alapon, összefogásból azt a gyermekeknek szóló CD-t, amelynek teljes bevétele Attila családjának támogatására ment. Ezután még erősebb kapcsolat alakult ki közöttünk, emberileg és szakmailag is. Ha ők hívnak, akkor én megyek!

– Ezek szerint a hangjával adományoz?

– Határozottan. Egyébként is azt gondolom, hogy miután ez a szakmám, ezzel tudok segíteni. Vállaltam már karácsonyi műsort női börtönben is, ahol valóban azt éreztem, hogy ugyanannyit kapok, mint amennyit adok, de egyházi felkéréseknek is igyekszem eleget tenni.

– Édesanyja a rákosligeti evangélikus közösségbe jár. Gyermekkora óta kötődik az egyházhoz?

– Apukám katolikus, anyukám evangélikus, de miután Rákosligeten az anyai nagyszülőknél laktunk, gyerekkorom óta az evangélikus templomba jártam. Közel tíz éven keresztül utaztam Amerikába vendégszerepelni, ahol az emigráció nagy része a református egyházhoz kötődik, és ott is otthon érzem magam. Anyukám révén viszont az evangélikus kötődés a legerősebb az életemben, sokszor léptem fel a templomban, nemrég pedig a helyi evangélikus bálon. Anyukám hite évtizedek alatt megerősödött bizonyosság, ő nem mutatja, hanem megéli a hitét. Mindazt a jóságot és erőt, ami belőle sugárzik, ő valóban továbbadja. Minden bölcsessége, felénk irányuló szeretete mögött érezni a Jóisten erejét. Elképesztően szép és tiszta hite van. És ha az embernek ilyen édesanyja van, mint az enyém, akkor egészen más kapcsolata van az Istennel.

– „Jó a közelében lenni” – mondta önről Hegedűs D. Géza. Harmóniát áraszt a kollégái és a külső szem számára is. Hogyan jön létre ez a harmónia?

– Istennel való kapcsolatom örök keresés. Ez bizalmas dolog, befelé fordulás, amelyről nem kell beszélni. A kinyilatkoztatás mindenesetre mélységesen távol áll tőlem. Másrészt csak annyira vagyok közéleti ember, amennyire azt elbírom. Az a fajta gondolkodás, hogy a művésznek kötelessége a politikában állást foglalni, tőlem távol áll. Ahogyan a politikai színház, a napi dolgokra reagáló teátrum sem az én világom, bár elfogadom az érvényességét.

– Említette, hogy távolinak tartja a politikai színházat. Van, aki szerint a színház szakrális hely. Ön mit tart a színházban a legfontosabbnak?

– Én abban hiszek, hogy az igazi tehetség, az igazi művészi szándék zsigeri mélységig hat egy-egy emberben, és ott elindít valami folyamatot. Ha egy este csak tíz embert érintett meg egy előadás, akkor is megérte. Csodálatos érzés, mert visszahat a színészre is. Bizonyos élmények évtizedekig megmaradnak a nézőkben. A katartikus pillanatok belénk vésődnek, és elkísérnek egy életen át, én ezekben hiszek, ezért vagyok színész.

–  Visszatérve a harmóniára. Sokszor látjuk, halljuk, hogy a színészethez, az elmélyüléshez egyszerűen megkerülhetetlen a „segítség”, akár alkohol, akár más szer formájában.

– A színészekről gyakran születnek sztereotípiák, hogy mit tudnak, és mit nem. Rólam is kialakítottak egy képet, beskatulyáztak a bájos primadonna szerepébe. Úgy gondolom, hogy egy igazi művésznek nem kell „segítség”, hogy el tudjon játszani egy-egy tőle távol álló karaktert, hiszen minden benne van. Hihetetlenül sok rétegünk van, olyanok vagyunk, akár a hárfa húrjai: van, amelyik húrt sosem használjuk, de az attól még ott van. Nem kell gyilkolnom, hogy el tudjam játszani a halált, innom, hogy eljátszhassam az alkoholistát, drogoznom, hogy eljátszhassam a függőt, vagy szerelmesnek lennem, hogy az legyek a színpadon is. Nem kell erkölcsileg, emberileg szétzülleni ahhoz, hogy el tudjak valamit játszani.

– A leeresztéshez, kikapcsoláshoz sem kell?

– Stratégiák vannak, ki hogy kapcsol ki. Nem szeretem az éjszakázást. Nem is volt rá időm, mert siettem haza a családomhoz, és mert reggel most is ott kell lenni az énekórán, a próbákon. Nekünk nem lehet szétesni! A színházi lét inkább aszketikus életet kíván. Persze mindenki úgy csinálja, ahogy akarja, de az biztos, hogy temérdek helyről lehet inspirációt kapni. Ahhoz kell a bátorság, hogy az ember minél mélyebbre ásson magában.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 17. számában jelent meg, 2016. május 1-jén. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.