A reformáció többemeletes karzatainak kezdetben a társadalmi funkciója volt inkább a mérvadó. Német területen, főleg a városi nagy templomokban a szolgák és a városi nép, a fejedelmek, lovagok és urak, valamint a fejedelemasszonyok és a hajadonok elválasztására szolgált. A nagyobbrészt fából készült német falusi kis templomoknál (Fachwerkkirchen) a karzatoknak mint szerkezeti elemeknek az épület egészét érintő tartófunkciója is jelentős volt. Később a Kárpát-medencében kialakult gyakorlat szerint az artikuláris templomok korában és közvetlenül a türelmi rendeletet követő időszakban, amikor még jelentős korlátozások voltak érvényben a templomok külső kialakítását és alapterületét illetően, a minél nagyobb létszámú hallgatóság elhelyezését oldották meg használatukkal. A belső térbe hangsúlyosan belépő, ott markáns térformáló funkciót betöltő elemek erőteljes vízszintes vonala a bejárattól a szószékoltárig vezette a belépő tekintetét, és határozta meg a figyelem irányát.

A karzatok díszítése és képekkel való felszerelése általánosan elterjedt jelenség volt a német evangélikus falusi templomokban a 17–18. században. Elvétve előfordult ugyan egyes kisebb városi templomokban is, de ott is többnyire vidéki hatásra. Magyarországon ma például karzatképek a Dunántúlon csak Tolna megyében találhatók, és jelenlétük erős szálakkal kötődik a bevándorolt németség kulturális hagyományaihoz. A kutatás mai állása szerint, ha eltekintünk attól, hogy később több helyen is átfestették vagy lefestették a karzatképeket, akkor a ma elemzésre és összehasonlításra alkalmas együttesek közül a huszonkét késő barokk, eredeti formájában fennmaradt Tolna megyei evangélikus templomból tíz helyen van jelenleg is festett karzatkép (Bikács, Bonyhád, Felsőnána, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kéty, Mekényes, Murga, Sárszentlőrinc és Varsád).

A feliratokkal vagy bibliai idézetekkel kiegészített karzatképeket Bonyhád kivételével valamennyi templomban a karzatok puszta deszkáira festették, legfeljebb némelyiküket faragott-festett kerettel látták el. A táblaképeket idéző jelenetek az adott templomon belül minden esetben egységes méretűek, és egy minden templomban sajátos módon meghatározott és felépített sorrendet követnek.

Ezen emlékeket tematikailag két külön csoportba sorolhatjuk. Az egyikbe azok a karzatok tartoznak, amelyeken kizárólag apostolok és evangélisták alakjai jelennek meg, legfeljebb díszes, festett vázákkal váltakozva; ilyen Bonyhád, Mekényes, Sárszentlőrinc és Varsád temploma.

A másik csoportba pedig a vegyesen bibliai történeteket és apostolokat is bemutató karzatok sorolhatók, mint például Bikács, Felsőnána, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kéty és Murga. Az első csoport apostolképei közül Bonyhád karzatképei azért különböznek némileg, mert azok a szokásostól eltérően fémtáblákra készültek. A festett alakok között megjelennek az uralkodók (II. József, I. Ferenc), valamint Luther képmásai is. (Murgán például Luther és II. József alakja látható, Mekényesen II. Józsefet és II. Ferencet is ábrázolták, hálából a vallásszabadság megteremtéséért tett lépéseikért.)

Sárszentlőrinc nemrég újra előkerült karzatképei azért rendhagyók, mert az apostolok portréit bemutató, feliratok nélküli képsor ritka kivételként nem német, hanem magyar evangélikusok által épített templomba készült – különleges engedéllyel még a türelmi rendelet előtt, 1774-ben. Ismereteink szerint a mai Magyarország területén más magyar eredetű evangélikus gyülekezetben nincs festett karzat. A környező többi evangélikus templomhoz képest is viszonylag korai építése miatt azonban kevéssé valószínű, hogy a betelepült németség művészete hatott volna az elkészítésére.

A templomkarzatok legtöbbjén az apostolok és a bibliai jelenetek közötti elválasztó elemként festett vázák, virágcsokrok és növényi ornamensek szolgálnak. Az igen változatos alakot öltő, többnyire copf stílusú vázák még a templomon belül is egyediek. Közöttük még véletlenül sem lehet fellelni két egyforma darabot. A festett karzatú evangélikus templomok között csak Bikácson, Kétyen, Mekényesen és Varsádon jelennek meg ilyen motívumokkal díszített mezők. A vázákat Bikács kivételével, ahol egy-egy stilizált levelekből összeálló forma is megtalálható, szinte mindenütt jellegzetes virágfüzérek, fonatdíszek, indák és rózsacsokrok egészítik ki.

A II. József korszakára jellemző motívumok minden bizonnyal a 18. század végén széles körben elterjedt mintákat követték. Azok a dunántúli evangélikus templomok, amelyekben karzatképsorok is vannak, annak ellenére, hogy közel egy időben születtek, egymástól igen eltérő minőséget és felfogást tükröznek. Az elszigeteltségből és a szegénységből adódó provincializmusuk azonban ékesen tanú- sítja, hogy a barokk formavilága milyen mély gyökeret vert a kor emberének gondolkodásmódjában. Az alapvetően tanító szándékkal létrehozott képsorok szoros szálakkal kötődnek ugyan a német falusi evangélikus templomokban kialakult tematikához és gyakorlathoz, a Dunántúlon azonban a lehetőségek és az adottságok is eltérőek voltak a német területekhez képest. Az így kialakult karzatképsorok sajátos emlékeket hoztak létre, amelyek csak áttételesen hasonlíthatók össze az átlagosan ötven-száz évvel korábban készült előképekkel. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 17. számában jelent meg, 2016. május 1-jén. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.