Május utolsó hétvégéjén – az Evangélikus Hittudományi Egyetem támogatásának köszönhetően – ismét körbefutottuk a Balatont az EHE hallgatóiból, oktatóiból és dolgozóiból, s – utolsó pillanatos, betegség miatti lemondások következtében – néhány külsős emberből álló csapattal. Idén még színesebb volt a „program” a tavalyinál: alvás, várakozás, kora reggeli indulás, emelkedők, váltók, hőség, biztatás, nevetés, még nagyobb emelkedők, váltók, még nagyobb hőség, szurkolás a csapattagoknak, beérkezés, frissítés, fáradság, aztán egy beugró baráti házaspárnak köszönhetően fürdés és lángos, éjszaka, nyugalom, váltók, csend és sötét, egyenes és monoton déli szakaszok, néhányszor félóra alvás az autóban vagy autó mellett, váltók, hajnali tompaság, mosolyok félálomban, reggeli sprint, közösen teljesített cél, a tavalyinál 4 perccel jobb időeredmény, tükörsima Balaton, közös ima, kezdődő izomláz, mindent magába foglaló mosoly. Megint érthetetlen, hogyan fér bele 24 órába ennyi élmény...

Kodácsy-Simon Eszter, EHE, oktató

A leghosszabb távod végén, amikor már nem haladsz olyan könnyen, látod a csapattársakat, biztatnak, tapsolnak, a maradék útra olyan lendületet kapsz, mint amikor kezdted. A második szakaszodban felérsz egy nehéz emelkedő után a dombra, és ott várnak a többiek. Buzdítanak, frissítőt adnak, melletted vannak. Új erőt kapsz ettől. Együtt, egymásért futottunk, egy közösség, egy egység voltunk. Nagyon jó élmény marad a hétvége.

Nagy Ádám, EHE, teológus-lelkész szakos hallgató

Igazából én nem szeretek futni, sőt... Azért jelentkeztem, hogy ez változzon. Az első próbatétel során bedobtak a mély vízbe, útközben azon is gondolkodtam, hogy soha többet és most feladom. De Istenhez kiáltottam, hogy adjon erőt – és végül sikerült teljesítenem. Majd a második szakaszon már könnyen vettem az akadályt és gyönyörű élménnyel lettem gazdagabb. Nem beszélve arról, hogy a hétvége nagyon jó hangulatban telt, és nagyszerű emberekkel tölthettem.
Hálás vagyok azért, hogy vannak lábaim és ilyen megpróbáltatásokra is képes. Hálás vagyok, hogy van egy Istenünk, akivel mindenre képesek vagyunk! Nagyon nagy tapasztalat és élmény volt ez a hétvége minden téren. Remélem jövőre is mehetek!

Kustra Nikolett, EHE, hittanár-földrajztanár szakos hallgató

Amíg tíz ember elhatározását egyetértő tett követheti, amíg a tervezgetés rutinmunka helyett építően és jókedvűen is történhet, amíg vannak megoldhatatlannak látszó gondok és utolsó pillanatban majdnem maguktól megszülető megoldások, amíg a hajnali fények a balatoni víztükrön ködös-vörösen megtörve felkeltik egy másik világ előérzetét, amíg madarak adhatnak erőt embereknek a következő másfél kilométerhez az addig megtett úton, amíg akarat, képesség és lelki erő az emberi testtel közösen alakíthat ki egy egyszerű és hatékony mozdulatsort, amíg a fáradságra jól esik a pihenés, a pihenésre a fizikai munka, és mindkettőre a beszélgetés, és amíg mindezért egy szívvel hálát adni is tud tíz ember, addig ne kérje tőlem senki, hogy az EHE-balatonfutást ne tekintsem istenérvnek.

Béres Tamás, EHE, oktató

Izgalom – hogy végig tudom-e csinálni
Lendület – a mi csapatunk tagjaitól, és a 7000 ismeretlen futóbaráttól
Akarat – hogy a csapatot ne hagyjam cserben
Felkészültség – ...nem ezen múlott…
Egy jó sportfröccs és csobbanás a Balatonban – ezen sok múlott...
Takita – „Csak el kell kezdeni és így kell folytatni tovább" (palóc parasztember örökérvényű tanácsa)

Logisztika – sofőrünk 24 órás szolgálata nélkül nem ment volna...
Másnap – élményesszencia és várakozás a következő csapatos eseményre

Borókay Réka, EHE, főtitkár

Amikor elindulsz, még nem tudod mi vár rád. Sejted, de ez csak a fejedben játszódik le. És elindulsz, de nem látod a végét. Csak mész előre. Mikor már mindened sajog, mindenki lehagy téged, de egy-egy előzésnél elhangzó „Hajrá” sokszor kellemes doppingként hat. És szinte vég-kimerülten érkezel meg a következő váltóponthoz. Hihetetlen, de az embernek meg kell tapasztalnia ezt, hogy ismerje saját határait, amelyet az Atya kijelölt számára. Ebben is kiváló lehetőség az UltraBalaton.

Magyar Tamás, EHE, teológus-lelkész szakos hallgató

Forróság, elszánt csapat, jókedv, biztatás, erő, egymásra figyelés, kitartás, taps, hangos és lüktető ritmust formáló dudaszó, emelkedő, lejtő. Mikor a forróságban egy-egy szakaszon, ahol tilos gépjárművel kísérni a futót, izgatottan keresem azokat a helyeket, ahová leparkolhatom a kisbuszt, hogy utasomat, társamat, barátomat biztassam az utolsó pár kilométer előtt, és látom azt, mekkora erőt ad ez neki… leírhatatlan, csodás élmény.

Nagy Dániel, EHE, teológus-lelkész szakos hallgató, EHE sofőr

Utazás – folyamatosan, egymás társaságában megpihenve
Lépések – összeadódnak nagy teljesítményekké
Társak támogatása – továbblendít a holtpontokon
Rész-egész – kicsiként csapatban képesek vagyunk nagy dolgokra
Akarat – kiléptet a komfortzónából
Beszélgetés – az ismeretlen ismerősökkel
Alázat – egy csónakban evezünk
Lelkesítés – egy csapattá kovácsol
Aktivitás – az élet maga a változás, a mozgás
Társaság – sokfélék vagyunk, mégis a közösségben egy szívvé válunk
Odaadás – lelki-testi odaszánás a többiekért, az egységért, a közösségért
Napsütés – melyből pont elég adatik, hogy kitartsunk az út végéig.

Veres Katalin Csenge, EHE, katekéta-lelkipásztori munkatárs szakos hallgató

Sok nevetés, egymás bíztatása, egymással megosztott müzliszelet és futás! Sok – sok futás. Futottunk hosszú egyenes szakaszokon, majd hegyre fel és onnan le. Reggel és késő éjszaka is. Vártunk egymást és mi magunk is tudtuk, hogy várnak ránk! Sokan jöttünk sokfelől és mégis most egy cél érdekében egy úton, együtt haladtunk előre. Egymást várva, egymást váltva, egymásért. Egy közösség tagjaként!

Szabó Adrienn Anita, EHE, katekéta-lelkipásztori munkatárs szakos hallgató

Délután kettőkor a 32 Celsius fok az aszfalton sokkal többnek tűnik. Az aszfalt megolvad, ragad, próbálom kerülgetni. Futok az aszfalt mellett a füvön, az kevésbé dobja vissza a meleget. Valaki a nézők közül egy kanyarban vicces akar lenni: „Két jó hírem van! Innen már csak emelkedik, és nincs sehol sem árnyék.” Igaza van, a Zánka előtti hosszú egyenesen csak néhány bokor ad villanásnyi árnyékot, Zánkán az út is inkább felfelé megy. Belesétálok. Szerencsére nem csak én, majdnem mindenki. Kiüt minket ez a hirtelen jött meleg.

Éjjel egy óra. Balatonlellén fekszem a fűben, a hálózsákomban, a fejem egy virágágyás szélén, ami puha. A közelben diszkó, Eddát hallgatva alszom el. Egy óra múlva megyünk tovább, és mindenki mesél, hogy éjjel mennyivel jobb futni, és higgyem el, ez könnyebb lesz, mint a napon, a melegben. Hajnali fények Zamárdiban, aztán Siófoktól megint én futok. Hűvös van, a felkelő nap előttem, és tényleg könnyen megy, sőt egyre jobban. Nézem az órát, számolok, talán még meglehet a 24 órán belüli kerülés. Gyorsítok, engedem, hadd menjen, amíg a pulzusmérőm jelez, hogy ennyi elég lesz talán, de inkább még egy kicsit ráerősítek. Váltunk, és a váltótársam azt mondja: köszönjük! Aztán nekiiramodik és megcsinálja. 23 óra 55 perc 34 másodperc. Nem mintha ezért futottunk volna, de mégis meg van…. –

Krámer György, igazgató, MEE Országos Iroda

Elsőre elképzelni is nehéz volt, hogy egy maroknyi kis csapat hogyan tud lefutni 220 kilométert, folyamatosan, megállás és komolyabb felkészültség nélkül. Ennek ellenére mégis belevágtam. Hogy miért? Mert bíztam magamban és bíztam a többiekben is, annak ellenére, hogy szinte senkit nem ismertem a résztvevők közül. Mégis tudtam, hogy mindenki a legjobbat fogja magából kihozni, és együtt fogjuk végigcsinálni. Mert ez nem egy egyéni teljesítmény, ez a mi közös harcunk és közös győzelmünk volt. Büszke vagyok, hogy részese lehettem ennek a fantasztikus kihívásnak, büszke vagyok, hogy része lehettem ennek az egyedülálló csapatnak. Lefutottuk? EHE!!!

Tóth Katica, jogász