Nemegyszer látjuk, hogy amikor lecserélik valamelyik játékost, az újonnan pályára lépő keresztet vet, és így szalad ki a zöld gyepre. Természetes, hogy a gólöröm is magas fokú érzelmi húrokat penget meg, de az már nem általános, hogy a gólt lövő játékos az összeölelkezés után, magasba emelt karral az ég felé fordítja tekintetét, és megköszöni a föntről érkezett segítséget.

A keresztény ember életének magától értetődő megnyilvánulása az imádság. A tanítványok azt kérték Jézustól, hogy tanítsa meg őket imádkozni. Pál apostol a thesszalonikaiakhoz írott levelében a szüntelen imádkozásra biztat. (1Tessz 5,17) Luther Márton egyszer azt mondta: „Ma sok a dolgom, ezért többet kell imádkoznom.” Továbbszőhetjük a gondolatot úgy is, hogy ha sokkal többre vágyunk, többet kell imádkoznunk. A hit azt jelenti, hogy szemünket egy célra függesztve merünk cselekedni, vállalva a kockázatot.

Az ima erejéről annyi szép gondolatot őriz a világirodalom. És miért gondolnának azt, hogy egy sportember ki van zárva a hitnek ebből a formájából? A hívők között nincs megkülönböztető jelző, bárhol foglal helyet valaki. Játékvezetőt is láttam a mérkőzés végén keresztet vetni. Csak amit Keylor Navas a döntő mérkőzésen tett, az valóban új megnyilvánulás volt a futballban.

Jó volna tudni, milyen imát mormolt magában a Costa Rica-i kapus!

Bizonyított tény, hogy azok az emberek, akik több nyelven beszélnek, és történetesen más hazát választottak maguknak, mint ahol születtek, ha imádkoznak, a gyermekkorban megtanult nyelven mondják el fohászukat. A világhírű tudós, Teller Ede állította, hogy idős korában is magyarul számolt.

George Santayana amerikai filozófus írta: „Kolumbusz egy új világot fedezett fel, és csak olyan térképe volt, melyet a hite rajzolt fel az égboltozatra.” Vajon milyen imát ismételt naponta?

A sport Keylor Navasszal most egy maradandó élménnyel gazdagított bennünket. Jó volt látni, hogy imája meghallgatásra talált.