A téma már csak azért is érdekes, mondta el kérdésünkre Polgárdi Sándor, mert a Kluge-dinasztia evangélikus hitvallású volt, 1786-ban költözött Pápára Carl Friedrich Kluge, hogy aztán a Klugék hét generáción át meghatározói legyenek a város iparának és hitéletének is. A család támogatta a templomot, gondnokot, felügyelőt adott a pápai luteránus közösségnek, valamint a család hölgytagjai is aktívan részt vettek a gyülekezet életében, sőt, az egyik Kluge-leszármazott, Matus Karolina volt Gyurátz Ferenc püspök felesége.

Reidmár Linda előadásában szólt a kékfestés alapanyagairól, a festőcsüllengről, mely az első időkben használt színezőnövény volt, ezt váltotta később az indigó. A kékfestés folyamata után ismertette a múzeumot is az előadó, aki kitért természetesen a Kluge családra is. Bátrak voltak és vállalkozó kedvűek, mindamellett nagyon sokat dolgoztak, mesélte a dinasztiáról.

A feltételezések szerint Carl Friedrich Kluge a 18. században Pápán egy megszűnt üzemet vett át és virágoztatott fel, de természetesen az utódok sem tétlenkedtek: az eredeti földszintes, barokk boltozatos épületet átalakították kétszintessé, illetve az 1880-as években felépítették a szárítóépületet a Tapolca partján. A kisgyár épülete a 20. század elején készült el.

A mindennapos viseletben használt kékfestős anyag népszerű volt, Pápa volt ezen kelme gyártásának egyik központja, több üzem is működött itt egy időben. Később aztán sok kisebb manufaktúra feladta, de a Kluge család kitartott egészen 1956-ig, az államosításig. Ezután az épületegyüttes és az egész berendezés műemléki védelem alá került. 1962-ben nyitotta meg kapuit a különleges Kékfestő Múzeum, mely őrzi a kiváló iparosok és mesterségük emlékeit.