Jó reggelt, napfény!

Pénteken verőfényes reggelre ébredtünk, és az áldott napsütés végig beragyogta a kedélyünket, meg persze a kemping előző nap elázott területeit is. Felhőt csak mutatóban láttunk, kánikula sem kínzott, szél vagy zápor-zivatar sem okozott riadalmat – a Teremtő elkényeztetett minket! 
A Szélrózsa harmadik napján is áhítattal kezdődött a nap, ez alkalommal dr. Csepregi András fasori iskolalelkész igehirdetésével és a Fasori Evangélikus Gimnázium diákjainak szolgálatával indultunk el a ránk váró élmények felé.

Erős kezdés: Wolf Kati és a MÖS 25

Negyedszázad nagy idő. Azon a tortán, amelyet ma a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS) sátránál osztottak meg ünnepeltek és ünneplők, 25 gyertya ég: ennyi éve végzi szolgálatát a Lehel László evangélikus lelkész vezette nemzetközi hírű segélyszervezet. Lehet, hogy a Szélrózsa látogatóinak nagy része még nem is élt, amikor a MÖS már javában dolgozott, és ételt, ruhát, hajlékot, menedéket, de mindenekelőtt: jó szót, Isten igéjének, szeretetének, gondviselését hirdette-adta-osztotta meg a rászorulókkal; éljenek idehaza vagy határon túl, nélkülözzenek vagy földrengés sújtotta területek lakóiként szoruljanak segítségre. Réti Viktor, a szervezet gazdasági igazgatóságának pénzügyi koordinátora megmutatta, hogyan segítenek itt és most: három éve ugyanis ún. termékpontokon is árusítanak szép, igényes, kézzel készített tárgyakat. A Szélrózsára ebből hoztak egy kollekciót: kiskosarat, hűtőmágnest Olaszliszkáról, levendulás zsákot Kastélyosdombóról, díszpárnát Szolnokról, kerámiákat Miskolcról, angyalkát Gyuláról. A tudósító megtanul egy új szót is: csáó – nem, nem elköszönt tőle a MÖS-ös munkatárs, hanem azt meséli: valamennyi megvásárolható tárgyat a szervezet által működtetett, fentebb felsorolt helyeken létesített Családok Átmeneti Otthonában lakó felnőttek készítették. Aki ebből vásárol, rajtuk is segít, és amikor ad, kap is: nem perselybe dob pénzt, hanem egy emlékbe eltehető, szép tárgyat vihet haza. Viktor elmondta azt is, hogy sajnos az eső elmosta a tegnapi napot, de mára dupla lelkesedéssel és programmal készültek.

Máris felfigyelek Wolf Katira, a tehetségkutatóból ismert, népszerű énekesnőre. Ő a MÖS segítője, aki ismertségét a szervezettel szövetkezve arra is felhasználja, hogy felhívja a figyelmet a rászoruló embereken való segítés fontosságára. Arra, hogy ez nem kampányfeladat, ne csak december 24-e előtt pár nappal gondoljunk arra, hogy kinek meleg otthon, kinek ruha, kinek étel hiányzik, másnak meg mindezek, mert semmije sincs… A művésznő kedvesen és közvetlenül állt az evangelikus.hu kamerája elé. Kiskutyája is elkísérte a mai ünnepnapra, és miközben reggeli jegeskávéjára várt, interjút adott portálunknak. Elmondta, hogy 5 éve dolgozik a MÖS-sel, és nem lehet „véletlen”, hogy egyszerre érett meg benne a döntés, hogy az általa választott segélyszervezettel működjön együtt, amikor megszólalt a telefonja; igen, a MÖS kereste… – szóval a telepátia működött. A művésznő pont a Lehel László vezette szervezetet választotta ki ugyanis, amellyel együtt szeretett volna dolgozni. Kameránk előtt mesélt arról is, miért tartja fontosnak, hogy egész évben gondoljunk a segélyezésre, és hogy két kislányával miképpen beszélget arról, hogy vannak nehéz helyzetű, nélkülöző családok, szegény sorsú kisgyermekek, otthontalanok. A jótékony, egymásra odafigyelő, szeretettel, empátiával való törődést nem lehet elég korán kezdeni. A ruha- és játékgyűjtésben Kati kislányai lelkesen részt vesznek, ő maga pedig számos rendezvényen, programon tesz hitet elkötelezettségéről.

Welcome in Mátrafüred!

Közben a nemzetközi sátorban is beindult az élet: ma délelőtt Fabiny Tamás püspök találkozott és beszélgetett a mintegy 60 olasz, német, finn, tanzániai és más nemzetek fiaival-leányaival. Ez is egy mérföldkő: a Szélrózsa nem „csak” ökumenikus, nem „csak” többgenerációs, hanem immár nemzetközi keresztény ifjúsági rendezvény is. Van mit tanulnunk egymástól, az bizonyos, és hol lehetne ezt jobb helyen tennünk, mint Jézus és igéje köré telepedve.

„A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem”

Sokszor akkor döbbenünk rá arra, hogy mi is az igazi, Isten-adta, megfizethetetlen érték, amikor nincs. Amikor elveszítjük, elveszik tőlünk, elherdáljuk, nem becsüljük meg - erről gondolkodhattunk közösen a Fórum terem szabadságról szóló beszélgetésén. Talán tudatában sem vagyunk annak, hogy Isten mivel ajándékoz meg nap mint nap. Ilyen a szabadság is. Tudjuk-e egyáltalán, mi a szabadság, tudunk-e élni vele, meddig tart a miénk, hol vannak a korlátai, és engedjük-e, hogy embertársaink is megéljék szabadságukat? Sosem a más rovására? Súlyos kérdések ezek, amelyeket napjaink történelme idéz – nem soroljuk, hiszen belénk égtek a híradók képei, a tudósítók szavai jelenünk döbbenetes történéseiről – s nincs baráti beszélgetés, egyházi vagy bármilyen diskurzus, ahol ne erről beszélne, kérdezne, gondolkodna ma az ember. A fórumon dr. Köbel Szilvia jogász, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára munkatársa és dr. Csepregi András, az Evangélikus Egyház Tényfeltáró Bizottsága lelkészi tagja folytatott érdekes disputát a fenti kérdésekről Galambos Ádám moderátor vezetésével. A beszélgetés résztvevői először a szabadság 20. századi fogalmát tisztázták. Csepregi András nagyszerű idézetekkel érkezett, méghozzá a század egyik legnagyobb gondolkodójától, Bibó Istvántól (fenti idézetünk is tőle való), és rámutatott: a társadalmak Bibó szerint a szabadság és a közösség igényének felelhetnek meg. A nagy kérdés, hogy krízis esetén vajon melyiket rendelik alá? Közép-Európában jellemzően az utóbbi javára, az előbbiről kellett lemondani akár évtizedekre. Mi, magyarok sokkal többet tudunk a szabadság hiányáról, mint a közösség és a szabadság együttes létéről. Köbel Szilvia idézte Roosevelt 1941-es elméletét a 4 szabadságról: vélemény, vallás, nélkülözéstől és félelemtől mentes élet. Az ENSZ-nek is ezek az elvek adták az alapját. A szabadságról gondolkozva annak határairól is szó esett, a közerkölcsről például, amelyet a jog már nem tud kodifikálni, itt a teológusok szerepe óriási.

A szabadságról beszélünk, amikor azt látjuk-halljuk-tapasztaljuk, hogy a félelem ereje milyen hatalmas ma Európában. Ismét Bibó Istvánhoz érdemes eligazításért fordulni: 1938-ban ő fogalmazta meg a szabadságszerető ember tízparancsolatát. Az előadó ez alapján azt hangsúlyozta: amíg belülről nem erősödünk meg, félelemben fogunk élni, és ez minden cselekedetünkre, gondolatunkra kihat. Bátorításért ne forduljunk máshoz, mint a szintén idézett Martin Niemöllerhez vagy Dietrich Bonhoefferhez, akik a történelem talán legsötétebb korszakában mutatták a fényt: az evangéliumhoz. A Charlie Hebdoról, a burka-törvényről is szó esett, és más, napjaink aktuális történéseinek teológiai és jogi magyarázataira, megközelítéseire is sort kerítettek az előadók, végül a hogyan tovább kérdésére felelve adtak útbaigazítást. Európába, de – idézte a rendszerváltás-korabeli gondolatot Csepregi András, kiemelve –: ma ez annyit tesz: minél többen ismerjék meg és tartsák értéknek a szabadságot, amelyben mi is részesülünk. Köbel Szilvia a realitásokra mutatva óvott a túlzott szigorítástól csakúgy, mint annak korlátlan gyakorlatától, s egyetértettek mindketten abban: a szabadság csakis az önként vállalt határok megtartásával lehet minden ember számára egyformán megélt isteni ajándék.

Hol a csudában van...? Avagy: „mukodj!”

Hol is van a…? – teszi fel a kérdést a tudósító a nap folyamán jó néhányszor, amikor két program között rohan, keresi a helyszíneket, nézi az órát, hogy időben odaérjen… De hova is? És egyáltalán, hogy legyen egyszerre, egy időben több helyen? Válasz nincs, így marad a csodák birodalmában való megpihenés. Azaz, dehogyis csoda: kémia. És hittan! A „Hol a csudában van Isten?” sorozat pénteki napjára érkezve, az ószövetségi próféták világába vitt Raffai Balázs soproni evangélikus hittan-kémia szakos gimnáziumi tanár. Prófétákkal a laborban – az volt az előadás címe – még sosem találkoztam, így sokadmagammal, lélegzet-visszafojtva figyeltem, hogy Illéstől Dánielig hogyan lehet kémcsőben, kemikáliákkal tüzet, füstöt, fényeket, villanásokat „varázsolni” – mert amelyik isten-tűzzel felel, az az Isten. Raffai Balázs elmondta: nem bizonyítani akarja a bibliai történeteket, fehér köpenyben, laboratóriumban, hanem asszociációs játékra hív, amely hasonlít az akkor történtekhez. Nem kis derültségre azért elhangzott a varázsszó is: „mukodj!”

Sétálunk, sétálunk...

Mikor eleget ültünk már, ebéd után jólesett egy kis séta. Komolyra fordítva: a Szélrózsa történetében hagyományos VIP-sétára, amelyen a támogatókat, a vendégeket, a magyar kormány képviselőit, a Reformációi Emlékbizottság vezetőjét, az evangélikus egyház vezetőit, lelkészeit, irodaigazgatóját, a teológiai akadémia képviselőit, a MÖS, a KIE, a társegyházak képviselőit, a Mátra-kemping tulajdonosát idén is fogadáson látta vendégül a Szélrózsa szervező stábja, a Tízek. A változás, hogy ebben az évben erre a gesztusra, ami igazán jó hangulatú, közvetlen találkozás volt, nem a rendezvény első, hanem a mai, azaz a harmadik napján került sor. Amikor már minden jól bejáratva pörög, a hangulat, a zene dübörög, a nap – nem győzzük kifejezni örömünket – ragyog, és oldott, otthonos a hangulat.

Novák Katalin családért és ifjúságért felelős államtitkár asszony (EMMI) érkezésével kezdetét is vette a program. Az államtitkár asszony (aki egyébként este 7-kor, a nagyszínpadon szólt a fiatalokhoz), itt, a szűkebb körben arról beszélt, hogy mennyire fontosnak tartja a keresztény ifjúsági találkozókat. Itt értéket kapnak a fiatalok, olyan értéket, amelyre büszkék lehetnek. Azt, hogy keresztény emberek. Legyen katolikus, református vagy evangélikus egy-egy ilyen találkozó, közösséggé kovácsol. A családok életére odafigyel a kormányzat, ezért számos döntést hoz. De nem lehet eléggé kiemelni azt a segítséget, amelyet az egyházak nyújtanak a családokért, a keresztény értékek hirdetése révén, emelte ki Novák Katalin. Köszönetet mondott, és támogatásukról biztosította a jelenlévőket. Mint mondta, azért is marad a délután folyamán még sokáig velünk, mert a kormány is kíváncsi arra, hogy mit mondanak, kérnek, javasolnak a fiatalok – erre a dialógusra nyitottan érkezett ma közénk. A séta után mindhárom püspökünk, a megszólalás sorrendjében: Gáncs Péter elnök-püspök, dr. Fabiny Tamás és Szemerei János püspökök a Szélrózsa múltját, jelenét, jövőjét vették sorra. Végül dr. Hafenscher Károly lelkész, zsinati elnök, a Reformációi Emlékbizottság kormánybiztosa szólt. 499 – azaz: a küszöbön vagyunk. Ez a dátum nem nosztalgiázásra indít, hanem erőforrás, hiszen igazán izgalmas, hogy hogyan épül majd a következő 500 év.

A molinó lendületet vett, de maradt

Sokan vártuk azt a beszélgetést is, amelyre a konferencia-teremben került sor, a Megújulás lendülete – Reformáció 500 feliratú hatalmas molinó alatt. Akik beszélgettek: dr. Fábri György, az Északi Egyházkerület felügyelője, dr. Hafenscher Károly és Mészáros Tamás, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület felügyelője. A téma: Hogyan legyünk áldássá a 21. században a reformáció örököseként. A moderátor Pángyánszky Ágnes, az EHE lelkésze volt. A résztvevők először arról szóltak, hogy mit jelent személy szerint, saját területükön a tény, hogy evangélikusok, a reformáció örökségének hordozói. Fábri György alapvetésnek bizonyuló mondatokat fogalmazott meg: az 500 csak egy szám – nem ez a fontos. A fontos az alkalom, a lehetőség, amelynek mi, ennek a generációnak a tagjai vagyunk most birtokában. Szembe kell néznünk azzal, hogy kik vagyunk, tanúságot kell tennünk erről a világ számára, hiszen lehet, hogy máskor nem, de most, az 500. év elérkezésekor ránk figyelnek. Komoly lehetőség és feladat ez. Hogyan élünk vele? Mészáros Tamás rámutatott: az örökségre meg kell érni, kicsit olyan ez, mint egy 50. születésnap, amely az emberek többségét először készteti komolyabb megállásra. Hafenscher Károly is a sanszról beszélt, amelyet kaptunk, amely egy sor fontos kérdés tisztázására késztet bennünket. Ez most a sarokkövek letételének az ideje, áldás lehet, ha jól élünk vele.

A beszélgetés közben – a megújulás mozgás, dinamizmus, lendület… – még a beszélgetőpartnerek mögött felállított nagy molinó is majdnem megindult –, de szerencsére inkább mégis maradt a helyén, a spontán illusztráció azonban így is célt ért. Derű nélkül ezekről a komoly kérdésekről (kik vagyunk?, fogy-e az egyház?, mi lesz a jövőnk a következő 500 évben?, mi vár az európai kereszténységre?) sem lehet beszélni. Szó esett a Luther-életműsorozat köteteiről: olvassuk-e? Észrevettük, hogy analógiái korunkkal milyen döbbenetesek? Nem tudjuk újrafogalmazni magunkat, ha nem ismerjük Luthert! Nem kell „félnünk” attól sem, hogy Luther-követők leszünk, hiszen aki reformátorunkat olvassa, egész bizonyosan Krisztus követője lesz. A legfontosabb gondolatmenet kulcsszavai talán a hitvalló egyház kifejezés köré épültek. Ma hitvalló időket élünk, értettek egyet a beszélgetés résztvevői. A személyes felelősség kikerülhetetlen. A jövőre nézve – Fábri György szavait idézve – a reményt az a „jó gyakorlat adja”, amit rendre megtapasztal: emberek, akikben ott van Krisztus munkája. És hogy beszélgetünk egymással, kérdezünk, Lutherről, hitről, reformációról. Isten kegyelme miatt lehet bízni az egyház jövőjében! Ha pedig „aha-élményünk” támad a reformátort olvasva, emelte ki Hafenscher Károly, még inkább meg fogjuk érteni: rólunk van szó.

Jézus, a rocksztár?!

A késő délután során itt az idő ráhangolódni az esti koncertekre. Tegyük ezt egy jó kis beszélgetéssel: Horváth Gergellyel, a Petőfi rádió tavaly októberig felelős szerkesztőjével Kézdi Beáta beszélgetett. Gergely felnőtt megtérő, ma a pasaréti református gyülekezet tagja. Elkötelezett hívő, akinek mindene a rockzene. Hallgatva őt, mindent tud is a műfajról, olyan együttesek, előadók, számok hangzanak, amelyeket nem mindig tud a hallgatóság hova tenni. Lenyűgöző tudás, aminél csak egyvalami még megragadóbb: amikor vall a hitéről. Horváth Gergely könyvet ír Jézus és a rock’n’roll címmel. Ebben a kötetben benne lesz mindaz, ami számára fontos az életben. És a sorrend is helyes: Jézus. És minden más csak utána. Megtudtunk tőle sok mindent a motivációs hipp-hoppról és olyan sátánista zenészekről, akik vallási közegből jöttek. Érdekes a tapasztalata, miszerint két dologról nyílnak meg a legnehezebben a zenészek: a hitről/Jézusról, és rockéletük történéseiről. Utóbbiban horrorsztorikra bukkanhatunk ugyanis. Horváth Gergely elmondta: számára, aki felnőtt megtérő, bizony egy Jimi Hendrix-számban jobban megszólal Isten dicsőítése, mint az énekeskönyv énekeiben. Könyvével az a célja, hogy együttgondolkodás induljon el. Nála helyre került az értékrend, a szellemi és lelki dolgok. Segíteni is szeretne, hogy az általa megtalált üzenet máshoz is eljusson.

A kérdésre, hogy nevezhetjük-e Jézust rocksztárnak, határozott nemmel felel Gergely. Jézus Isten Fia. Nem celeb. Majd azonnal az örömről beszél, amely könyvének kulcsszava is. Ezzel önmagát és hitét is jellemzi. Istennel való személyes viszonya segíti az eligazodásban, ezért is írja újra könyvét (három napja, kicsit gáz… – teszi hozzá), mert nem lehet ezekről dolgokról személyesség nélkül, hitelesen beszélni. Végül a keresztény fesztiválokról is arról esik szó, hogy mikor fognak a mainstream rádióadók igényes keresztény popzenét játszani. Talán ez az idő még messze van. De minőséget kell letenni az asztalra (van), és nem szabad eleve feladni, hogy úgy sem sikerül. Az október 22-én megjelenő könyvet valószínűleg hamarabb vehetjük kézbe, de hallgatva akár a Szélrózsán játszó zenekarainkat, van muníció.

Most komolyan, majd könnyedén

Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongoraművész házaspár estefelé varázsolt el minket, mielőtt a nagyszínpadon beindult az élet. Korábban a Házasság Hete arcaiként megismert házaspár a teremtés csodáit leíró bibliai versekhez válogatott zeneműveket adott elő, az igeverseket leányuk, Várnagy Laura tolmácsolta. A terem ajtaja előtt állók azt hihették, két koncertzongorán játszanak. Nem így volt – a rendelkezésre álló kis hangszer nem lehetett volna az tehetségük, szenvedélyes zeneszeretetük, technikai tudásuk nélkül ilyen hangokra képes.

A 25 évvel ezelőtt alakult Promise együttes ugyan csak szeptemberben ünnepelné negyedszázados évfordulóját, mégis már itt a Szélrózsán újra összeállt a csapat, hogy pár szám erejéig visszaidézzék a múltat. Az idősebbek számára mindez nosztalgiautazás volt, de jó volt látni azt is, hogy nem igazán voltak generációs különbségek: a fiatalabbak is együtt énekeltek a fiúcsapattal.  Az utánuk következő Közel együttesre pedig már tombolt is a tömeg a színpad előtti téren. A hangulat nem hagyott alább Palya Bea világzenei és jazz ihletésű dalai alatt: a dalszerző-énekes női szerepekről, hétköznapi gondokról és éteri magasságokról szóló dalain keresztül is az áldás és a szabadság világába pillanthattunk.

További képek a galériában: