- A nyilvánosságra hozott adatok alapján a tíz évvel korábbi népszámlálási adatokhoz képest közel harminc százalékkal kevesebben vallották magukat evangélikusnak. Püspök úr hogyan értelmezi a statisztikai adatokat?

- Először is két véglettől szeretnék mindenkit óvni. Az egyik az a hisztérikus reagálás, amely szerint a számok tükrében elfogy a hazai evangélikusság vagy katolikusság. Ezt bizonyos politikai körök örömmel meglovagolták... Ugyanakkor a másik oldalt sem tartom szerencsésnek, amikor az adatokat egy mozdulattal lesöpörjük, mondván, hogy a statisztikák mindig félrevezetőek. Tudnunk kell, hogy ez egy speciális szakma, és akik ezt végezték, minden bizonnyal igyekeztek tisztességes munkát végezni. Ezt elintézni azzal, hogy nem hitelesek, nem megbízhatóak az adatok olyan, mint amikor az embernek nem tetszik a tükörképe és földhöz csapja a tükröt.
Én egy józan, bibliai alapú középutat ajánlanék. Ne felejtsük el, hogy némi túlzással: az egész kereszténység egy népszámlálással kezdődött. Az Augustus császár által elrendelt népszámlálás olyan eszközzé vált Isten kezében, amely újat és jót, a Messiást hozta, és megmozdította az embereket: Máriát, Józsefet, a pásztorokat, a bölcseket... Bízom benne, hogy a mostani számok is jó értelemben megmozdítanak minket. Végig kell gondolnunk ezek üzenetét és tanulságát, hogy megfogalmazzuk, merre, hogyan induljunk tovább. Ez mindenképpen egészséges kihívást jelent az egyháznak, amire megfelelő választ kell adnunk.

- Több egyház részéről is olvasható volt olyan megállapítás, mi szerint a mostani felekezethez tartozásra vonatkozó kérdés megfogalmazása nem volt igazán szerencsés. Milyen megfontolásokra szolgálnak a mostani számok?

- Érdekesek az első visszhangok. Akad lelkész, aki jelezte már, hogy olyan helyen regisztrálták magukat szép számmal evangélikusok, ahol nem is tudott róluk... Így, most el lehet indulni megkeresni őket. Olyan jelzés is érkezett, ahol a lelkész több evangélikusról tud, mint amit a népszámlálási adatok mutatnak. Ez utóbbi azt igazolja, hogy különböző okokból nagyon sokan nem töltötték ki azt a pontot, amelyik a vallási hovatartozásra vonatkozott. Azt nem lehet állítani, hogy a 2,7 millió ember, aki nem válaszolt, az feltétlenül ateista vagy egyházellenes lenne. Meggyőződésem, hogy sokuk azért nem válaszolt, mert meg sem kérdezték tőle, vagy mert interneten töltötte ki a kérdőívet, ahol átugrott ezen a kérdésen, mert ezt nem volt kötelező kitölteni. Ténylegesen van hibaszázalék a népszámlálási rendszerben. Különben is, csak akkor lehet két adatot összehasonlítani, ha ugyanarra a kérdésre kérünk a választ. Tíz évvel ezelőtt egy nagyon általános kérdés volt, hogy mi a felekezete, vallása. Most komolyabb választ kértek: milyen felekezethez tartozónak érzi magát? Tehát van-e érzelmi kötődésünk valamelyik felekezethez. Tíz éve kicsit sokkolt minket, hogy háromszázezer evangélikusból százezerről nem tudtuk, hogy hol van. Kétszázezret már akkor is sejtettünk, de valóságos kapcsolatunk akkor is csak körülbelül százezer evangélikussal volt. Ami a jelent illeti, tényleg kicsit rejtély, hogy a mínusz nyolcvan–kilencvenezer hogyan értelmezendő. A Déli Egyházkerület felügyelőhelyettese, Andorka Árpád statisztikus évente szembesített minket azzal, hogy kerületünkben sokszor két-háromezerrel csökkent évente az evangélikusság. Részben demográfiai okokból is többet temetünk mint keresztelünk. Mivel az ország lakossága csökken, ezzel együtt sajnos mi, evangélikusok is kevesebben vagyunk. Ez nemcsak evangélikus vagy csak magyar trend, hanem általános európai jelenség. Valójában azokat sokkolták a mostani eredmények, akik évről-évre nem néztek tükörbe, és most nagy dózisban kapták a tíz éves fogyás eredményét. Nekünk most az a sürgető feladatunk, hogy kielemezzük, hogy hol találtunk és hol vesztettünk evangélikusokat, és ennek alapján átgondoljuk missziói stratégiánkat.

- Az adatok alapján a lakosság leginkább idősebb tagjai vallják magukat a történelmi keresztény felekezetekhez tartozónak, így többek között evangélikusnak. Mi az oka annak, hogy a fiatalok között nehezen alakul ki a keresztény felekezethez tartozás igénye?

- Biztos, hogy első sorban nem a fiatalokban, hanem magunkban kell a hibát keresni. Sok esetben nem találjuk meg azt a nyelvet és stílust amely őket megszólítja. Másrészt türelemre van szükségünk. Az elmúlt években kibővült egyházunk oktatási szolgálata, ahol jelenleg közel tizennégyezer fiatalt érünk el. Az oktatói, nevelői munkánknak – amennyiben jól végezzük – hosszú távon kell, hogy eredménye legyen. Elkötelezett pedagógusokon, iskolalelkészeken keresztül a keresztény értékek megjelennek az oktatásban. Hisszük, hogy amit felkínálunk az nem elvont filozófia, hanem valódi segítség megtanulni Élni. Amennyiben ezt a kincset a fiatalok felfedezik intézményeinkben, akkor belőlük kialakulhat egy olyan nemzedék, akik magukat tudatosan evangélikusnak fogják vallani.

- A mostani népszámlálási kérdés alapvetően a felekezeti identitásra vonatkozott. 2011–ben 214 965–en válaszolták azt, hogy ők felekezetünkhöz tartozónak érzik magukat. Mi az, ami miatt valaki evangélikusnak vallja magát?

- Remélem érzik, hogy az egyháztól – sokat mondó kifejezéssel: az anyaszentegyháztól – valóban igazi Életet kapunk. Olyan forrás, mely táplál, erőt ad. Az lenne igazán nagyszerű, ha ezt a közel kétszáztizenötezer embert ténylegesen magunkhoz tartozónak tudhatnánk. Jelenleg többen vallják azt hogy hozzánk tartoznak, mint akikről mi tudunk. Ez fölveti az egyén felelősségét, hogy miért maradnak sokan tudatosan inkognitóban. Ma a felekezethez tartozás olyan magánügynek tűnik, melyhez senkinek semmi köze. Sokan megélik valamilyen formában a hitüket, de nem jönnek elő az anonimitásból. Ebbe nem szabad beletörődnünk, hiszen ha egy közösség jelent valakinek valamit, akkor az a közösséget felvállalja és nem marad inkognitóban.

- Néhány évvel ezelőtt készült felmérés alapján az egyházi iskolában végzettek egyházhoz tartozása nem magasabb annál, mint akik nem egyházi iskolákban tanultak. Az intézményi rendszer milyen missziói lehetőségeket nyújt a fiatalok megszólítására?

- Sok diák magát az iskolát éli meg úgy, mint egy gyülekezetet, ahol naponta lelki alkalmak is vannak. De egy oktatási intézmény „kvázi–gyülekezet” csupán, mely nem válthatja ki az igazi gyülekezetet. Az iskolalelkész egyik fontos feladata, hogy az intézményből segítse a diákokat a gyülekezet megtalálására. Az átjárhatóságra törekszünk, mert sajnos, sok esetben, bár egymás mellett van gyülekezet és iskola, még sincs a kettő között élő kapcsolat. Ezért törekednünk kell, hogy olyan vonzó programokat kínáljunk fel, amelyek a diákokat a gyülekezetekbe integrálják.

- A kimutatás alapján nagyon sokan nem vallják ma magukat felekezethez tartozóknak. Milyen eszközökkel juthatunk el az anonim keresztények megszólítására?

- A médiának ebben nagy a felelőssége. Nem mindegy, hogy hogyan szólalunk meg, milyen „arcunk” van. A mostani egyszázalékos „mosolykampányunk”, reménység szerint, a társadalom számára is pozitív üzenetet hordoz. A ma reggeli hírekben több keresztény szeretetszolgálatról hallottam, akik az árvízi védekezésben aktívan részt vesznek. Ez szépen illusztrálja, hogy az egyházak ott vannak az elsők között, ahol emberek segítségre szorulnak. Az aktív jelenlét minden plakátnál hitelesebb. Fontos, hogy ne csak a templomokban legyünk láthatóan, hanem azon kívül is.

- Grace Davie A vallás szociológiája című könyvében azt írja, hogy az európai kereszténység egyik legnagyobb kihívása az, hogy a templomi nyelvhasználat nem találkozik a mindennapi ember ismeretével. Ezáltal a kommunikáció nem megfelelően működik. Mi módon lehet a ma is aktuális tradicionális üzenetet a ma emberének nyelvén megfogalmazni?

- Számolnunk kell a generációs feszültséggel. Sok esetben már a nagyszülő sem érti unokája nyelvét. A kölcsönös egymásra figyelés és tanulási készség nagyon fontos.
Jézus saját korának képrendszerében fogalmazta meg üzenetét. Így kell nekünk is a mai eszközöket felhasználnunk. Szabad ebben is Krisztus követőnek lenni. Fontos, hogy olyan képeket, hasonlatokat használjunk, amelyet ért a ma embere. A külmisszió tanulságait is érdemes figyelembe vennünk Amikor megérkezett egy misszionárius az ismeretlen területre, akkor először ő tanulta meg az ott élők nyelvét, és csak annak elsajátítása után kezdett el igét hirdetni, iskolát alapítani, Bibliát fordítani. A misszió mindig azzal kezdődik, hogy én tanulom meg annak a nyelvét, akivel kommunikálni szeretnék. Miután meg tudunk valakit a saját nyelvén szólítani, utána már van esélyünk a ránk bízott üzenetet továbbadni.

- Milyen fórumokon tervezik a jövőben megvitatni a népszámlálási adatok értékelését?

- Az idei évben a lelkészkonferenciákon, a kerületi missziói napokon, a presbiteri találkozókon elő fog kerülni a téma. Meggyőződésem, hogy ezt a kérdést egyházvezetői és gyülekezeti szinten is, az adott régiónak megfelelően, végig kell gondolnunk.

- Az elmúlt években számos missziói füzetet, tanulmányt jelentetett meg egyházunk. Egy bizottság az evangélikus stratégia által bizonyos irányvonalakat is lefektetett és elérhetővé tett mindenki számára. Perifériára került vagy élő ezeknek a kiadványoknak a mindennapi használata?

- Most vizsgázik igazán a stratégia. Nagyon szellemes és találó az jelmondatunk: „Láthatóan evangélikus”. A mostani népszámlálásból kiindulva azonban komolyan „el kell játszanunk” a szavakkal. Mi van a „láthatóan nem evangélikusokkal”, illetve a „nem látható evangélikusokkal”?! Keresnünk kell, hogy miért nem tartják emberek fontosnak láthatóvá tenni vallási hovatartozásukat? Miért van az, hogy nagyon sokan nyíltan nem tartoznak semelyik felekezethez sem? Meggyőződésem, hogy a mostani népszámlálási adatok felébreszthetnek minket, és segíthetnek abban, hogy stratégiánkat még közelebb hozzuk az élethez.

Az evangelikus.hu továbbra is szeretne foglalkozni a népszámlálási adatok kérdésével, ezért terveink szerint hetente készítünk majd a témában egy-egy interjút.