Önkéntesek jelentkezését várják a balatoni Sóvárba

Önkéntesek jelentkezését várják a balatoni Sóvárba

Share this content.

Szöveg: Marton Tamás
Balatongyörök – A Keresztyén Ifjúsági Egyesület augusztus 14–21. közötti időszakra két önkéntest vár a balatongyöröki Sóvárba. Önkéntes közösségi szolgálat elszámolása, vagy zsebpénz lehetséges.

Néhány sor a Sóvárról, KIE-ről

A KIE (Keresztyén Ifjúsági Egyesület) a világ egyik legelső ifjúsági szervezete, mely londoni alapítással 1841-ig nyúlik vissza. Azóta a YMCA néven a világ legnagyobb ifjúsági szervezetévé nőtte ki magát. Hazánkban az 1948-as betiltásáig a protestáns (Református és Evangélikus) egyházak ifjúsági munkáját végezte, a test-szellem-lélek egységét szem előtt tartva a „fiatalok a fiatalokért” missziói elv keretében.
A rendszerváltást követően ismét újjáalakult a KIE, de ekkor már önálló társadalmi szervezetként, és így korlátozottabb lehetőségekkel.
A KIE missziói küldetését helyi ifjúsági csoportok, illetve speciális munkaágak (Kávéház, Tappancs, Ten Sing, Nyomkereső) tölti be.
A 2000-ben kiírt pályázaton Békéscsabán és Kiskőrösön nyertünk KIE-házat, míg Balatongyörökön egy konferencia-központot, melyet Sóvár névre kereszteltünk.
Az egyesületről, és szolgálatunkról bővebben:
www.kie.hu , www.sovar.hu , facebook oldalunk: www.facebook.com/kiesovar

Önkéntesség a Sóvárban

A Sóvár 2001-ben megkezdett átalakítását és a felújítását mindvégig nagy mértékben meghatározta az önkéntes munka. A 2006-os hivatalos működésbe lépés óta már rendszeresen váltják egymást az önkéntesek, akiknek elsődleges feladata a csoportok kiszolgálása.
Évek alatt ennek teljes feltételrendszerét kidolgoztuk, így részletes munkaköri leírást adunk kézbe.
Megteremtettünk egy különálló, de komfortos szállást, ahol a fiatalok ágyon (ágyneműt biztosítunk), a vendégektől elkülönítve pihenhetnek. WC és zuhanyzási lehetőség szintén a vendégektől elkülönítve áll a rendelkezésükre, de az már a Sóvár épületében van. Ingyenes strandbelépőt is biztosítunk.
Számukra „takarodó” nincs, illetve nem vizsgálom, hogy szabadidejükben hol tartózkodnak. Viszont 22 óra után a Sóvárat csak a velem előre egyeztetett esetben, helyre vonatkozóan és megbeszélt időpontig lehet elhagyni. Bízom abban – ahogy az elmúlt években –, a jövőben is sikerül mindenkivel olyan baráti/testvéri/atyai kapcsolatot kialakítani, hogy bizalommal tudjanak hozzám fordulni minden ügyben.

Érkezés- elutazás

Mivel a jobb kihasználtság miatt az önkéntesek forró váltásban lesznek, és néha még a csoportok is aznap váltanak, így azt tudom javasolni, hogy mind az érkezést, mind a távozást tegyük az adott napon 14 és17 óra közé. Így az önkéntesek találkozhatnak, illetve esetleg a szülők is össze tudnak fogni a gyerekek szállítását illetően.
A pontos cím: 8313 Balatongyörök, Petőfi u. 1. - Sóvár.

Elszállásolás, ellátás

Szállás: különálló épületben két heverőt és ágyneműt biztosítunk.
Étkezés: naponta háromszor, illetve igény szerint.

Amennyiben az önkéntes munkáját, itt tartózkodását bármilyen egészségügyi tényező (asztma, allergia, pszichés terheltség, friss műtét) befolyásolja, erről tudomásuk van, kérem tájékoztassanak a szülők, ígérem, hogy bizalmasan kezelem, de probléma esetén nagyon megkönnyíti a döntést, és a szükséges lépések meghozatalát.

 

Feladat

Az alábbiakban egy általános részletes leírást olvashattok, melyek egy részét nem kell minden alkalommal elvégezni, hanem a napi egyeztetés szerint.

Étkező – terítés

Étkezések után a használt asztalok letörlése nedves ruhával, morzsák kézbe gyűjtése és a székek megigazítása.
Terítés: (általában, de a konyhással mindig egyeztetni kell!)
Reggeli (8.00): kistányér, kés, bögre, szalvéta.
Ebéd (12.00): lapos- és mélytányér, szalvéta, pohár, kés, villa, kanál. (Étkezés előtt 4-5 személyként 1 kancsó víz.)
Vacsora (18.00): kistányér, evőeszköz – az ételtől függően –, szalvéta, pohár. (Étkezés előtt 4-5 személyként 1 kancsó víz.)
Mosogatás után az edények elrakása a tálalószekrénybe.

Az étkező takarítása

Az esetenkénti takarítás menete:
asztalok letörlése nedves ruhával,
a száradás után a székek felrakása az asztalra,
söprés,
a száradás után a székek lerakása.

Takarítás

Délelőttönként – amikor nem tartózkodnak a szobában a vendégek –, a fürdőkben a folyósokon és a szobák előtt a szemeteseket ki kell üríteni, és külön kell gyűjteni a PET- és üvegpalackokat.
WC-papírt pótolni, minden WC-ben 1 db., a tartóban + 3 db., az ablakban, papírtörölközők pótlása.
A vendégek távozásakor segíteni kell a szemétgyűjtésben, az ágyak lehúzásában, a szennyesek összegyűjtésében.
Locsolás (reggel, vagy este)
Napi rendszerességgel kannából,
fenti cserepes növények (leanderek, muskátlik, citromszagú virágok).
Kétnaponta a torony tövében a bokrokat kannából.
Kétnaponta vagy igény szerint, az ablakban a muskátlikat, a lógós muskátlikat, a hátsó tornácon lévő muskátlikat.

Utcaseprés

Naponta a bejáró környékén a kavicsot összesöpörni és visszarakni a helyére.
Naponta a bejárót belül összesöpörni, igény szerint.
A járdát meg az úttest szélét 2-3 naponta kell összesöpörni.
Egy alkalommal a kavicsos részt kigazolni, elgereblyézni, szemetet összeszedni.

Virággondozás

A két ablakban és a tornác muskátlijáról, valamint a két bordó muskátliról az elszáradt virágokat leszedni.
A leánderekről az elszáradt virágokat lecsipkedni.
A sárga citromszagú virágról a buzogányokat lecsipkedni
A bejárat melletti virágokról a száradt virágokat lecsipkedni.

Udvarrendezés
Erős szél után a lehullott gallyakat összeszedni és a tűzrakóhelyre hordani.

Felszerelés, ruházat

Úgy pakoljanak, mintha nyári táborba mennének. A munkához póló és alsó kell (szoknya, rövidnadrág), illetve legyen náluk zárt cipő is. Igény szerint kertészkesztyűt biztosítunk.

További információ: Marton Tamás 20/327 23 82 martontamas@kie.hu

Címkék: Sóvár - KIE - önkéntes -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!