2015. december 3-án látott napvilágot 25 rabbi aláírásával az Ortodox rabbinikus nyilatkozat a kereszténységről. (Szövegét 2016. januári számunkban közöltük.) Megjelenése egybeesett a II. Vatikáni Zsinat Nostra Aetate kezdetű – a katolikus egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatával foglalkozó – nyilatkozatának ötvenedik évfordulójával. (A nyílt kezdeményezéshez azóta további 30 ortodox rabbi csatlakozott.)
Néhány napra rá hozta nyilvánosságra a Vatikán katolikus-zsidó párbeszéddel foglalkozó bizottsága „Isten nem bánja meg adományait és hívását” című nyilatkozatát, mely emlékeztet a félévszázada kibocsátott Nostra Aetate (Korunkban) kezdetű nyilatkozatra, leszögezi a katolikus–zsidó párbeszéd fontosságát és részletezi az idevágó teológiai kérdéseket.

A két nyilatkozat a magyar közéletben, a magyar médiában kevés visszhangot kapott. A Szombat szerkesztősége ez év elején a magyarországi keresztény egyházak vezetőihez, valamint zsidó és keresztény filozófusokhoz, teológusokhoz fordult, hogy értékeljék a két dokumentumot. Dr. Orosz Gábor Viktor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata Teológiai Bizottságának elnöke válaszát közöljük.

– Hogyan értékeli az Ortodox rabbinikus nyilatkozat a kereszténységről című, 2015 decemberében nyilvánosságra hozott dokumentumot?

– A kereszténység a zsidósághoz való viszonyát nem határozhatja meg a többi vallással együtt. Hiszen az elsődleges kérdésünk most nem a vallási sokszínűség, hanem annak belátása, hogy a kereszténység a zsidósággal való történeti kapcsolata nélkül egyáltalán nem képzelhető el, sőt nem is létezne. Mindez már a Szentírás értelmezése során is megmutatkozik. Az Ószövetség könyveire nem úgy tekintünk, mint egy másik vallás szent irataira, hanem úgy, mint amelyek az Újszövetség megértéséhez nélkülözhetetlenek – hitünk közös forrása. A rabbinikus nyilatkozat is kiemeli ezt a közös alapot és az elmúlt 70 év során kibontakozó párbeszéd és szeretetteljes megértés egyik legjelentősebb tényezőjének tekinti. A dokumentum másik súlypontja a kölcsönösség, ami azt jelenti, hogy keresztények és zsidók közösen: „megvallják hitüket a menny és a föld Istenében és elismerik az isteni gondviselés korlátlan (egyedülálló) uralmát.” Ennek az együttműködő kapcsolatnak szép összegzése ez a mondat: „Egyikünk sem tudja Isten küldetését egyedül véghezvinni ebben a világban.”

– Befolyásolja-e az Ön közösségének álláspontját a zsidó-keresztény párbeszédről, ha a Katolikus Egyház hangsúlyosan megszólal ez ügyben, mint tette 50 éve a II. Vatikáni Zsinat a Nostra Aetate nyilatkozat alkalmával, vagy ezúttal, amikor a félszáz éves évfordulón ismét megszólalt a Vatikán 2015 decemberében, amikor nyilatkozatot bocsátott ki a katolikus-zsidó párbeszédről?

Nem szabad elhallgatunk azt a kérdéskört, amelyre a Nostra Aetate és számos protestáns dokumentum is reagált az elmúlt évtizedekben, amely az említett ószövetségi könyvek kétfajta magyarázatából fakadt, tulajdonképpen a kereszténység kezdetétől fogva. Ennek lényege az volt, hogy mivel a zsidóság a Jézus Krisztusban beteljesedett ígéreteket nem hitte el, Isten a keresztény egyházzal helyettesítette a zsidó népet. A kérdésben említett, a II. Vatikáni Zsinat Nostra Aetate (Korunkban) nyilatkozata, vagy protestáns oldalon a Leuenbergi Egyházközösség „Keresztények és Zsidók” (1975-2000) című tanulmánysorozata és az Európai Protestáns Egyházközösség 2001-ben megjelent „Egyház és Izrael” dokumentuma jelentős fordulatot hoztak. Az említett gondolkodásmód ellene mond mind annak, amit a Szentírás Isten hűségéről tanít, így mind teológia indokok, mind pedig tragikus történelmi következményei miatt tarthatatlan.

– Milyen újdonságot hoznak a dokumentumok, mi Ön szerint a jelentőségük?

A kereszténység és a zsidóság kapcsolatában és annak megélésében rendkívüli jelentőséggel bír istenismeretük, az, hogy az Örökkévalót a világ teremtőjének vallják, aki nem fordult el tőle, hanem békét hozva és igazsággal uralkodik. Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy a keresztény teológiában hangsúlyos megbékélés motívum elutasítja az emberek közötti különbségtételt (Gal 3,28), hiszen egységüket hangsúlyozza, elutasítva ezzel a nemi, kegyességi, faji, rangbeli különbségtételt. Felfogásunk szerint így vezet a Jézus Krisztus Atyjába vetett hit Izrael maradandó kiválasztottságáról szóló meggyőződéshez és ezzel együtt annak belátásához, hogy az Örökkévaló minden ember Istene.

A teljes cikk a szombat.org honlapon olvasható.