Az első részt hit és tudomány viszonyáról, családi örökségről, hitbéli alapokról itt olvashatja. 

A második részt a hitre jutásról itt olvashatja.

A hamradik rész az ima erejéről és a példamutatásról itt olvashatja.

VI. fejezet: „ÍME, ELJÖN A FELHŐKÖN…!”

Most, amikor életem vége felé járok, arra gondolok, amit nagyapám mondott halálos ágyán a körülötte állóknak: „Odafent találkozunk!”

Az evangélikus vallás alapja, hogy Isten elküldte Fiát, Jézust, aki kereszthalált halt a mi bűneinkért, s harmadnapra feltámadt. Abban hiszünk, hogy halálunk után, ha elhisszük Jézus feltámadásának csodáját, mi is feltámadunk.

A titok érthetetlennek látszó, ismeretlen, rejtélyes jelenség. A kisgyermek sok-sok titokkal találja magát szembe, izgalmas, sokszor ijesztő dolgokkal. Sok mindent nem ért, ezért állandóan kérdez. A kérdéseire kapott válaszok nyomán lassan kitágul a világ – minden szépségével, de félelmetes, rút, ijesztő voltával is. Közben a kisgyermek felnő, s lassan fény derül a földi élet titkaira.

A legcsodálatosabb titok az ember számára mind a mai napig rejtve marad: élet a halál után. A Biblia sok ismeretet nyújt a legnagyobb titokról, Istenről és az ő országáról. Az nem titok, hogy Isten Fia, Jézus Krisztus emberré lett érettünk, s mi, akik hiszünk benne, reményeink szerint majdnem részesei lettünk a titoknak, amelyet készített az őt szeretőknek. „…hogy szívünk felbátorodjék, összeforrva szeretetben, és eljussanak […] az Isten titkának, Krisztusnak ismeretére. Benne van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve.” (Kol 2,2–3)

A teremtett világban a legszerényebb kis virág is Isten titkát hirdeti. Szeressük ezt a világot, embertársainkat, növényeket, állatokat, bennük is szemlélhetjük Isten titkait. S ha hiszünk, a titkok titkának kapuja egyszer majd kitárul előttünk: „Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték…” (Jel 1,7a)

Jörg Zink neves keresztény író ezt írja Feltámadás című művében: „Nem tudok semmit […], várok valamire. Örökkévalóság? Fény? Feltámadás? Mit jelentenek ezek a szavak? […] Felébredünk-e halálunk után? Milyen formában jelenünk meg? Mindennek az alapja a hitünk […]. Egyik fontos dimenzió az életünkben: az idő. Az idő erkély az örökkévalóság házán […]. Az örökkévalóság egy olyan eseménynek az időbeli kerete, amely egy pontból kiindulva egy cél felé halad, amíg azt egy új kezdet, egy új esemény fel nem váltja.”

Vajon lenne-e értelme a földi létnek, ha nem lenne feltámadás? A Biblia ad végső választ: „És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21,4; Károli-fordítás)

„A világ Isten-szőtte szőnyeg,

Mi csak visszáját látjuk itt,

És néha – legszebb perceinkben –

A színéből is – valamit.”

(Reményik Sándor)

VII. fejezet: A MI GAZDÁNK ISTEN

Luther Márton meghatározása ez Isten és ember kapcsolatáról. A gazda valaminek a tulajdonosa. Régies nyelven családfőt, férjet is jelent. Valaki, akinek valamilyen üggyel foglalkoznia kell, valamit, valakit magára vállal. Népmeséinkben a főhős szegénylegény igyekszik megfelelni a gazdájának, fél a büntetéstől. Van olyan ember is, aki a maga gazdája, nem függ senkitől.

Milyen gazda a mi Istenünk? Mindenekelőtt a maga gazdája, nem függ senkitől. Magára vállalta az egész emberiséget. Ő hozta létre, ő teremtette a világot, benne az embert. Foglalkozik velünk szüntelenül, önként, szeretetből.

A népmesék szegénylegénye sűrűn kap büntetést, ritkán felel meg gazdája elvárásának. Ez a gazda kiszámíthatatlan.

A mi gazdánk, a mi Istenünk nem kiszámíthatatlan. Mi nem tudunk megfelelni Istennek, a mi gazdánknak. Bűnöket követünk el, meg is büntet minket, de meg is bocsát, s ami a legfontosabb: mindig a mi érdekünket tartja szeme előtt. Szigorú, következetes, de szeret minket, és a javunkat akarja. Ebben tér el minden más gazdától. A legtöbb gazda a maga hasznát nézi, míg Isten soha. „Hű az, a ki elhívott titeket, és ő meg is cselekszi azt.” (1Thessz 5,24; Károli-fordítás)

Mindenünket, amink csak van, tőle kaptuk. „Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit…” (1Tim 6,7; Károli-fordítás). Földi gazdáinkat láthatjuk. Istent nem látjuk, mégis hisszük, ő öröktől fogva van. „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik, és megjutalmazza azokat, a kik őt keresik.” (Zsid 11,6; Károli-fordítás)

Földi gazdák pedig lehetnek kegyetlenek, a mennyei Gazda soha. Jézus maga mondja Máté evangéliumában a gazdag ifjúnak: „Senki sem jó, csak egy, az Isten.” (Mt 19,17; Károli-fordítás)

Ha mindezeket komolyan hisszük, akkor felszabadultan, könnyű lélekkel énekelhetjük: „Éltem minden dolgában / Az Istent kérem bátran…” (EÉ 344)

UTÓSZÓ

Az életünket nem véletlenül kapjuk. Nem dönthetünk arról, megszülessünk-e.

Születésemkor azt mondta az orvos édesanyámnak, nem biztos, hogy életben maradok, két nap múlva derül ki. Életben maradtam, Istennek célja volt velem. Állandóan azt kutattam, mi a terve a Teremtőnek velem.

Pedagógus lettem. Még nem voltam tizennyolc éves, amikor a gyerekek elé álltam. Hirtelen néni lett belőlem. Egy idő után megszerettem a tanítást, hivatásnak tekintettem. Mindazt, amit szüleimtől, nagyszüleimtől kaptam, igyekeztem továbbadni, ahol s ahogy csak lehetett. Kilenc évig vidékre jártam tanítani gyalog, kerékpáron, villamossal, autóbuszon. Még tehervonaton is utaztam. Alig tudtam fellépni a lépcsőre. Belül sötét volt, rideg falak, szalma szétszórva a földön. Sokszor álmodtam, hogy futok a vonat után, el is érem, de nem tudok fellépni, a vonat elmegy.

Sokszor lázadoztam: miért kapok ennyi nehézséget? Mint minden más élethelyzetben, mindig megértettem, de gyakran csak sokkal később, összerakva a mozaikkockákat. Sok jót és szépet is kaptam, csak azt az ember természetesnek veszi, pedig nem az.

Ezért szent meggyőződésem: „Mind jó, amit Isten tészen…” (Református énekeskönyv 272) Ma már nem várok vonatra, futni sem tudok, de megértettem, azért élek, hogy továbbadjam azt, amiben hiszek.

„Volt egyszer egy osztályfőnök, aki három dolgot tartott szem előtt: kötelességtudat, becsületesség, szeretet. Ha ez a három megvan, a többi jön magától, mint a mesében. Ha újrakezdhetné, ismét osztályfőnök lenne. Nem lehet többé, de hisz abban, hogy volt tanítványai nemcsak a fele, hanem az egész »királyságát« kapták útravalóul.”

/Budapest, 2015. július–augusztus/