Harmóniában – Zenei tábort tartottak a vasi egyházmegyében

Harmóniában – Zenei tábort tartottak a vasi egyházmegyében

Share this content.

Szöveg: Pethő-Udvardi Andrea, fotó: Magyar László
Őrimagyarósd – A most múló nyárból sem maradhatott ki a Vasi Evangélikus Egyházmegye zenei tábora Őrimagyarósdon. 23. alkalommal, újraindulása óta ötödször találkozhattak és zenéltek együtt tehetséges fiatalok, idén augusztus 6-tól 13-ig az őrimagyarósdi Életfa Evangélikus Ifjúsági Táborban.

A gyermekek körüli feladatok ellátását idén is lelkes és türelmes tanári kar végezte: Hegedűs Erzsébet (zenei vezetés, karvezetés, magánének), Lócsi Levente és Lázárné Tóth Szilvia (gitár), Berényi Luca (zongora, harmónium, orgona), Király Dóra és Sólymos Fanni (furulya), Molnár-Láng Annamária (fuvola).

A tábor lelki vezetőinek, Pethő-Udvardi Andrea és Pethő Attila őrimagyarósdi lelkészeknek munkáját két teológus hallgató, Boros Viktória és Menczinger Tamás segítették. A reggeli és esti áhítatok, beszélgetések az idei táborban a mester-tanítvány viszony témáját járták körül.

Úgy látszik, beérett az elmúlt évek munkájának gyümölcse. A sok gyakorlásnak, a befektetett energiának látható és hallható eredményei lettek. Mutatta ezt a tisztán zengő énekkar és a számos kamaradarab, melyekkel a táborozók bizonyították fejlődésüket a záró koncerten.

Az áldásos összhang pedig a tábor minden napján és különféle programjain érzékelhető volt: a közös zenélésben, a tanári kar együttműködésében, a játékos vetélkedőben, a kellemes strandolásban, az áhítatokon, esti beszélgetéseken egyaránt.

A megszülető harmóniában pedig mindenki gyönyörködhetett.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!