Őrimagyarósd

Újra együtt, egymásra hangolódva a vasi zenei táborban

Őrimagyarósd – Évről évre különleges élményben van része azokban, akik részt vesznek a vasi zenei táborban: az egymásra hangolódás csendességben, zenében, nevetésben, terhek hordozásában, mély beszélgetésekben szinte magától (azaz kegyelemből) születik meg. Olyan közösség része lehet a táborozó, gyermek és felnőtt egyaránt, ami egytől egyik mindannyiuk elmondása szerint hiánypótló és kincset érő. Mindennek a sokak szívét megdobogtató, őrimagyarósdi templom, táborhely, kert ad keretet, immár 27 éve.

Hívogató evangélikus vendégházak

Talán nincs is olyan magyarországi lutheránus, aki ne ismerné a nagynevű és népszerű evangélikus szálláshelyeket, a Balaton-parti Révfülöp oktatási központját, Balatonszárszó konferencia- és missziói otthonát. Összeállításunkban a kevésbé ismert, ám annál melegebben hívogató vendégházakra igyekszünk irányítani a figyelmet – a teljesség igénye nélkül, de azzal a meggyőződéssel, hogy ezek is helyszínei lehetnek a kiadós „asztali beszélgetéseknek”, a testi-lelki feltöltődésnek.

„De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget” – Vasi zenei tábor Őrimagyarósdon

Őrimagyarósd – A Vasi Evangélikus Egyházmegye zenei táborai sokak számára jelentenek feledhetetlen, meghatározó élményt. Akik az indulás óta, az elmúlt 26 évben részt vettek a táborban, azok talán kivétel nélkül boldogan emlékeznek vissza a zenéhez, Istenhez közelebb vezető őrimagyarósdi hetekre. Az idei évben is megerősödtünk abban, hogy a közös zenélés, az elfogadó közösség, az őszinte beszélgetések, az énekkari összhang, az áhítatok csendje olyan élményeket jelentenek, amelyekből egész évben tudunk táplálkozni.

Jézus ezt mondta: „Kövess engem!” (Mt 9,9) – Lelkésziktatás Őrimagyarósdon

Őrimagyarósd – Ünnepre készülődött az őrimagyarósdi evangélikus gyülekezet. 2018. október 27-én lelkészt iktattak az egyházközségben. Dobó Dánielt Rostáné Piri Magda esperes asszony iktatta be a gyülekezet szolgálatába, aki az Északi Egyházkerületből, Nagycserkeszről érkezett Isten hívásának engedelmeskedve. Az ünnepi úrvacsorás istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét.

Csodálatos zenei tábor Őrimagyarósdon

Őrimagyarósd – A Vasi Evangélikus Egyházmegye szervezésében 25. alkalommal, újraindulása óta hetedszer gyűltek össze a zenélni, énekelni vágyók augusztus második hetében a sokak által kedvelt táborhelyen, az Életfa evangélikus ifjúsági táborban.

Vidám táborral indult a nyár az őrimagyarósdi hittanosoknak

Őrimagyarósd – Az idei évben harmadik alkalommal szervezett tematikus tábort az Őrimagyarósdi Evangélikus Egyházközség hittanosainak. A tábor időpontja az eddigi bevált gyakorlat szerint a nyári szünet első hete volt, helyszíne pedig a gyülekezet táborhelye, az Életfa Evangélikus Ifjúsági Tábor.

„Bizony mondom nektek…” – Örömteli találkozás Őrimagyarósdon

Őrimagyarósd – Az idei évben október első napjára hívta az Őrimagyarósdi Evangélikus Egyházközség presbitériuma a konfirmációjuk kerek évfordulóját ünneplőket.

Könnyed örömzene – zenei tábort tartottak Őrimagyarósdon

Őrimagyarósd – Újraindulása óta hatodik alkalommal rendezett a Vasi Evangélikus Egyházmegye zenei tábort Őrimagyarósdon, idén augusztus 6-tól 13-ig. A több mint harminc lelkes és zeneileg egyre képzettebb résztvevő az idei évben azt is megtapasztalhatta, hogy a sok gyakorlás beérik, valódi közösség formálódik, nem utolsó sorban pedig megérezhették a kamarazenélés örömét.

Passiókörúton az őrimagyarósdi fiatalok

Őrimagyarósd – Az Őrimagyarósdi Evangélikus Egyházközség ifjúsága az idei nagyhéten is passiókörútra indult a Vasi Evangélikus Egyházmegye néhány gyülekezetébe. A körút első állomásai virágvasárnap délelőttjén Sárvár, délutánján pedig Boba voltak.

Őrimagyarósdi találkozások

Őrimagyarósd – Az idei évben október 9-én tartotta az Őrimagyarósdi Evangélikus Egyházközség hagyományos jubiláns konfirmandus találkozóját, a találkozás napját. A szép őszi vasárnapon megtelt a templom jubiláló konfirmandusokkal, vendégekkel, családtagokkal és a gyülekezet tagjaival.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Őrimagyarósd csatornájára