A gyülekezeti nap énektanulással kezdődött. A nap fő előadója ismert Luther énekeket és a reformáció korából eredő magyar énekeket tanított, majd a Barcsák Pálné a Borsod-Hevesi Egyházmegye felügyelőasszonya nyitotta meg ünnepélyesen a programokat, a nyitó áhítaton Buday Barnabás esperes szolgált.
„Luther és a zene – Luther énekek az Evangélikus Énekeskönyvben” címmel dr. Ecsedi Zsuzsanna előadásán keresztül Luther Márton énekszerző tehetségével, kedves énekeink eredetével ismerkedtünk. Az előadás után a miskolci Luther kórus szolgálatával folytatódott a nap. A Halmainé Újvári Mária vezette kórus fennállása óta eltelt négyévi munka eredményét élvezhette a gyülekezet.
Az egyházmegye által bíztosított ebéd után a felvidéki magyar evangélikus misszió zenés szolgálatával és Lóczy Tibor bizonyságtételével hívogattuk a templomba a híveket, majd a nyíregyházi ifjúság színjátszó köre - Zsarnai Krisztián hajdú-szabolcsi esperes vezetésével - emlékezetes előadással szórakoztatta az egybegyűlteket.
A gyülekezeti nap úrvacsorai istentisztelettel lett teljes, amelyen D. Szebik Imre nyugalmazott püspök prédikációját a szervező lelkészek, esperesek szolgálata keretezte. A prédikáció alapigéje 2Mózes 3,5 volt: „Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz!”.A prédikáció a Tállyán és Tokajban szolgálatot teljesítő és a reformáció szellemében először prédikáló lelkészek, Szkhárosi Horvát András és Batizi András emlékét is felidézte, bemutatva Tállya, Tokaj és környéke a reformációban betöltött fontos szerepét.
A résztvevők visszajelzései alapján a különböző programok feltöltötték lelkileg erősítették mindazokat, akik Tállyán töltötték augusztus utolsó szombatját.