Civil és egyházi szervezeteknek hirdet pályázatot az Emmi

Civil és egyházi szervezeteknek hirdet pályázatot az Emmi

Share this content.

Forrás: MTI
Budapest – A helyi közösségek fejlesztéséért hirdet pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) civil és egyházi szervezeteknek, polgári közösségeknek – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.

Balog Zoltán a sajtótájékoztatón elmondta: A társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével elnevezésű pályázat keretösszege 14 milliárd forint, egy szervezet 18 és 25 millió forint közötti összeget nyerhet el, így akár 700 szervezetet is tudnak támogatni.

Olyan szervezetek jelentkezését várják, amelyek 18-35 év közötti fiatalokkal, illetve 60 év feletti idősekkel foglalkoznak  tette hozzá.

Hangsúlyozta: a kormány stratégiai célja a polgári közösségek önszerveződésének elősegítése, ezért „értékhordozó, értékteremtő, értékmegújító” közösségeknek szeretnének segíteni.

Soltész Miklós, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára közölte, az elnyert támogatást eszközbeszerzésre, kapacitásfejlesztésre, új munkatársak bérezésére, valamint projektek, programok megvalósítására költhetik a nyertesek.

Kiemelte, hogy egyházi szervezeteket is szeretnének támogatni, mivel az egyházak az utóbbi évtizedekben hatalmas feladatot vállaltak a helyi közösségek erősítésében.

A 2011-es népszámláláson a lakosság több mint fele vallotta magát valamilyen vallási közösséghez tartozónak, ez is indokolja a pályázat megnyitását az egyházi szereplők előtt  fűzte hozzá.

Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a pályázat kiemelt célja az önkéntes tevékenység további népszerűsítése, a generációk közötti együttműködés erősítése és az ifjúsági közösségek támogatása.

Elmondta: tapasztalataik szerint sok szervezetben nem tudnak önkénteseket toborozni, mert nincs ember, aki ezzel foglalkozna. A pályázaton elnyert pénzből ezért az önkénteseket koordináló dolgozóknak is fizethetnek az egyesületek.

Szólt arról is, hogy a felmérések szerint nagyon alacsony a fiatalok közösségi szerepvállalása, csak minden tizedik fiatal tagja valamilyen ifjúsági szervezetnek, pedig a fiatalok elérésében és aktivitásuk növelésében jelentős segítséget jelenthetnek az ilyen közösségek.

Kitért arra: Magyarországon is egyre nő az idős emberek aránya, ezért egyre fontosabb lesz az aktív időskor támogatása, valamint a generációk együttműködésének segítése.     

A pályázatokat több körben bírálják majd el, így pályázatot benyújtani idén szeptember 12-től folyamatosan lehet a forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2018 szeptember 12-ig  mondta Novák Katalin.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!