– Jóllehet nagyon sok Szent István-szobor van az országban, mégis hihetjük, hogy nagy bátorság volt megformázni István király alakját, hiszen nem ismerjük az arcát, nem tudjuk, milyen volt valójában. Véleményem szerint minden magyar embernek van egy saját elképzelése róla, s ehhez adalék a róla és művéről szóló hatalmas irodalom. Ön milyen királyt szándékozott megjeleníteni?

– Magyarország első királyáról szobrot készíteni valóban nagy feladat, mondhatom így: merészség, akár felkérik rá az embert, akár saját elhatározásából születik meg a mű. Kétségtelen, hogy nem tudjuk, milyen volt a királyunk arca, de az ember látómezejében ott van egy kép, amelyet elképzel róla. Teljesen mindegy, hogy milyen ábrázolások születtek, ahogy mondta, minden alkotó embernek van fogalma arról, hogy neki mit mond, mit ad, s ebből eredően milyen lehetett a király ábrázata.

– Mit szeretett volna kifejezni a művével?

– Számomra Szent István keménykezű, következetes, jó uralkodó volt és nagy király. Olyan ember, akinek mindenre oda kellett figyelnie, de a legfontosabb, hogy alapított egy államot. Törvényeket hozott. Gyenge ember erre képtelen. És ezeknek a tulajdonságoknak a fizimiskájában, a tartásában, az egész kiállásában, egyszóval a karakterében meg kell jelennie. Remélem, hogy abban a szoborban, amelyet 1986-ban megalkottam, ezek a jellemvonások benne vannak.

– Úgy kezdődött a munka, hogy megrajzolta, milyen királyt szeretne megjeleníteni?

– Nagyon ritkán rajzolom le a szobraimat. Ebben az esetben sem tettem. Amikor odaállok a rézlemezhez, a fejemben már teljesen készen van a mű. Csak le kell vetíteni a kezemre, hogy miképpen álljak hozzá a „gyúráshoz”. Milyenre alakítsam, hogyan kalapáljam-formáljam-hegesszem úgy össze, hogy olyan legyen, amilyennek elképzeltem.

– Mondhatjuk, hogy az alkotás, a munkafolyamat ebben az esetben könnyű volt, vagy a feladat nehézséget is hordozott?

– Örömmunka volt, mert tudtam, hogy mit szeretnék megformázni. És az úgy jött. Vagy a Jóisten sugallta az ujjaimon keresztül, hogy végül miyen legyen. Úgy érzem, hogy benne van a tartásában, az arckifejezésében az uralkodói méltóság, amelyet a külvilág számára közvetítenie kellett.

– A műtermében felfedeztem Szent István várbeli lovas szobrának plakátját. Ez véletlenül vagy tudatosan került fel a falra?

– Tudatosan. Tudniillik a hetvenes években az édesapám restaurálta a szobor alján lévő márvány domborműveket. Abban az időben sokat segítettem neki. Ott álltam a szobor alatt, és volt szerencsém nézni, hogyan készítik el. S amikor alkalom adódott, és nem kellett a kezemet használnom, akkor mindig felnéztem a szoborra, és annyira belém ivódott a látvány, annyira megszerettem a király arcát, hogy a szobor példakép lett. Ettől függetlenül nem másoltam, amikor megformáztam. A tartása azonban mélyen belém vésődött.

– Mi adta az ötletet, hogy megálmodja Szent István alakját?

– 1984-ben kezdtem el rézlemezből portrékat és szobrokat készíteni. És rá két évre a Mednyánszky Teremben rendeztek egy kiállítást, amely az első budapesti bemutatkozásom is volt. Úgy gondoltam, hogy ennek a királynak ott kell állnia. Ekkor készült el a négy evangélista szobra is. Aztán a királyszobor eljutott több vidéki városba, többek között 1988-ban Székesfehérvárra, de megfordult Németországban, Franciaországban és Izraelben is.

– Hogyan került a Vatikánba? Illetve miért éppen Szent István lett az ajándék tárgya?

– A Stefánia-palotában rendezett kiállításomat, amikor már elkészítettem Gizella szobrát is, Gyurkovics Tibor barátom nyitotta meg, akiről köztudott volt, hogy sohasem írta le a mondandóját. Körbejárt, megnézte a kiállítást, és utána „fejből” beszélt. És egyszer csak azt mondta: „Milyen jó lenne, ha a köztársasági elnök úr ezt a két szobrot, a királyt és a feleségét elvinné a Vatikánba.” Utólag kiderült, Gyurkovics nem tudta, hogy Mádl Ferenc is ott lesz a vendégek között, csak felfedezte az elnököt, s ez adta neki az ötletet. Tudni kell, hogy Mádl Ferenc akkor már megválasztott köztársasági elnök volt, de a beiktatása még váratott magára. Fogalmam sincs, Gyurkovics honnan tudta vagy miből sejtette, hogy az államfő első hivatalos útja 2000 szeptemberében majd a Vatikánba vezet.

– Az államfő hogyan reagált a felszólításra?

– A megnyitó végén odajött hozzám, és azt mondta: „Te ezt komolyan gondolod?” „Én nem!” – tiltakoztam, de majdnem elsüllyedtem szégyenemben.

– Olybá tűnhetett, mintha ön sugallta volna Gyurkovicsnak a javaslatot.

– Igen. Pedig hát álmomban sem gondoltam rá. Aztán megvalósult, amit soha nem reméltem. Mádl Ferenc írja Madarassy István művei albumának ajánlásában: „Szent István és Gizella szobraiban a művész különösen meggyőző sugallatot fogalmazott meg: védjük a nemzet, Európa és a hit egységét, mert ez megtart bennünket. Gyurkovics Tibor a szobortárlat bemutatásán javasolta a művésznek és a köztársasági elnöknek: zarándokoljanak el Rómába, hogy ezzel a szoborral méltó módon megköszönjük, amit Róma ezer évvel ezelőtt Magyarország európai integrációjáért, befogadásáért tett. A zarándokút a millennium évében megtörtént. II. János Pál pápának és a zarándokoknak láthatóan nagy élményt jelentett a szobor átadása a szívélyes pápai fogadáson.”

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 33. számában jelent meg, 2016. augusztus 21-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.