Közepesnél jobb, de korántsem klasszikus költőt láttam Reményikben. Azután átnéztem a feljegyzéseimet – találtam félszáz ismeretlen verset és sok prózai írást, irodalmi publikációt és kritikát tőle –, és átértékeltem Reményik-képemet: a művészi érték nem minden esetben egyenlő a hazaszeretet, a patriotizmus, a nemzetmegtartó erő által kijelölt értékkel. Most, hogy halálának hetvenötödik évfordulója közeleg, kötelességemnek érzem e szerény tanulmánykoszorút elhelyezni a sírján. Felidézni különös személyiségét, hiszen alakjához valóságos legendakör kötődött.

Évekig senki sem tudta, hogy kit takar a „Végvári” álnév, verseit kéziratban terjesztették, többször híre ment, hogy a román hatalom kivégezte, ami egyáltalán nem tűnt valószínűtlennek, hiszen egy román újságíró szerint Reményik „veszélyesebb, mint száz magyar tüzérhadosztály”. Igen, az Eredj, ha tudsz, a Templom és iskola, az Erdély magyarjaihoz, A gondolat szabad, a Mindhalálig, az Ahogy lehet nemzetmegtartó erőnek számított, és számít ma is.

Magány és emberidegenség

Költői karaktere, személyisége a szeretetre való képtelenség, a halálfélelem, a túlérzékenység jeleit mutatja már korai verseiben. Talán betegségei, súlyos szorongásai teszik elkeseredetten vigasztalhatatlanná ezt a lírát, de már Trianon előtt keletkezett költeményei is bizonyítják, hogy hajlamos volt a mélabúra, a melankóliára. Fájó szomorúság lengi be e verseket, árvaságát „elátkozott lélekként” éli meg: a halálfélelem, az elmúlás előérzete már ekkor is költészetének szerves része volt.  

Költői attitűdjét tehát áthatotta a borongás, a zárkózottság. Magányának legjobb magyarázója, Pomogáts Béla írja Egy eszme indul (Reményik Sándor arcképéhez, Kairosz Kiadó, 2011) című kötetében: „… életét nehéz szorongások és súlyos betegségek kísérték, lelkének egyensúlyát szinte sohasem találta meg. […] Nem tud, talán nem is akar csatlakozni senkihez és semmihez.”

Végvári megszületése

A világháború utolsó éveinek fenyegető kataklizmája, majd a trianoni nemzeti tragédia megteremtette Végvárit. Babits szerint őt a „nagy történelmi katasztrófák fájóbban érinthetik. Más költő ilyenkor visszahúzódhat egyéni életébe, otthona körül ernyőt vonhat a vihar elé”. A királyi Románia magyarellenes légkörében Reményik magára hagyottnak és reményvesztettnek érzi az erdélyi magyarságot, korábbi egyéni keserűségét egy népcsoport kétségbeesésének kifejezésére tartja alkalmasnak. A kollektív megalázottságot szólaltatja meg dühvel és szenvedéllyel, összetartozásra ösztönöz, a repatriálás ellen agitál, egyénivé formálja egy közösség érzéseit. „Muszáj Herkulesként” hirdeti az ellenállás, a bosszú, a harc megváltó erejét.

Evangéliumi küldetéssel

Amikor a földi igazságszolgáltatásba vetett hite végleg köddé válik, az egyetemeshez fordul, a hit reménységéhez. Pomogáts Béla szerint: „Az Evangelium szellemében próbálta megfogalmazni a kisebbségi sors terheit hordozó erdélyi magyarság egyetemes küldetését. […] [Reményiknél] maga a költészet is evangéliumi küldetést kap, az istenhit vallomásos kinyilatkoztatásának eszköze lesz.” Tegyük hozzá: Adyként harcolt és perlekedett Istennel, és kereste őt, mert nem reménykedhetett másban, csak az isteni igazságtevésben. Ezért írhatta Sík Sándor: „Nem ismerek még egy költőt, akinek verseiben annyira érezném az Isten szüntelen jelenlétét.”

„Ettől az evangéliumi szellemtől kapja gondolkodásának korai ökumenizmusát is, amely a különben evangélikus vallású – s a kolozsvári evangélikus gyülekezet életében vezető szerepet játszó – költő olyan verseiben nyilatkozik meg, mint a Prohászka Ottokár emlékének szentelt Szószéken, a kolozsvári ferenceseket köszöntő A hangfogó falak és a nagyváradi premontrei rendház csendjében keletkezett Tudom, vendég vagyok” – mondja Pomogáts. A Hiszem az ördögöt az istenkeresés, a kétely és a rátalálás dokumentuma:

Múzsa és szerelem

Szőcs Jenőné Szilágyi Piroska az „isteni múzsát” jelenti számára, míg dr. Judik Józsefné Imre Ilona a nagy szerelmet. 1935. július 20-án kelt levelében írja ekkor már halott kedvese testvérbátyjának, Imre Kálmánnak: „…ezzel az érzéssel, mely mégis csak legközelebb járt a nagy, tiszta szerelemhez – Ő [Ilonka] ajándékozott meg engem.

[…] Ha én egészen más ember vagyok – talán merhettem volna egy rövid életre a magaméhoz kötni az övét. Így egy élet helyett csak verseket adhattam neki is. Szerette az életet és engem is – Csak így. És lelki társ, jó testvér, jó barát, megértő szív maradt mindég.”

Beteljesületlen szerelmeinek fájdalma ott kísért több alkotásában is.

Elgondolkodtató Sényi Lászlónak, a Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság főtitkárának a véleménye Reményik lírájáról: „Bevártam, amíg lejártak az országban a Reményik-ünnepségek. Arra jöttem rá, hogy valamire nem voltak figyelemmel. Hogy költészetének hősiessége mellett az a finomság volt a legjellegzetesebb vonások egyike benne, amellyel a nőt nézte. Ezért elhatároztam, hogy a végső istentiszteletet Reményik Sándor iránt a Kemény Zsigmond Társaság emelvényén kizárólag nők végezzék. A női lélek reflexei visszhangozzák azt, amit ez a fehérlelkű költő a tiszta nőiesség tiszteletére nekünk örökül hagyott.”

Nemcsak költő, esszéista is

A legerősebb erdélyi próza ihletője, Nyirő, Tamási, Wass, Sütő András elődje talán a legszebb esszét írta Mátyás királyról, amely nyelvünkön megjelent. Pátosz nélküli, mégis emelkedett hangú prózája a legszebb magyar mondatokat idézi. 1940-es esszéjéből egy részlet: „Olyan egyszerű ez a Ház. Híre sincs benne budai fénynek, visegrádi pompának. És mégis egyszerűbben, de teljesebben és közelebbről jelképezik nekünk a Királyt, mint ama elhamvadt ragyogások. Mi a hatalom igazi értelme? Lehetőség a jóra. Mi a dicsőség igazi értelme? Megbizonyosodás a Lélek szépségéről. Fegyverek között Corvin-codexek. Fegyverek ellenére is Corvin-codexek. Az emberiség nagy éjjelének megújuló fáklyalobbanása ez a szó: fegyverek között is, fegyverek ellenére is. Azért is. És ha elmegyünk a Ház előtt, és ha százszor és ezerszer nem gondolunk Szilágyi Erzsébet életet adó gyötrelmére, Szilágyi Erzsébetére, ki »levelét megírta« – mégis, egy hősi korszak innen ívelt a zenitre, ebből a Házból. Király szomszédja vagyok. Király szomszédai vagytok.”

Természetesen idézhetnénk még jó néhányat, így a Lélekharang az erdőn (1917), a Hogy is volt? (1937) című esszét, számtalan remek kritikáját és recenzióját; közös bennük, hogy egy sem jelent meg kötetben mindmáig.

Korai ars poeticájában leszámol a könnyű igézetekkel, a játszi látomásos lírával, mert a felszín, a jelenségek mögött keresi a lényeget:

Sajátos paradoxon életművének lényege: szétválik a művészet és a küldetés igazsága, legbensőbb énjének és a vállalt szerepnek az ellentéte egyre jobban kínozza, de nem képes szakítani egyikkel sem véglegesen. Erdély szellemi védbástyája lett, holott a tiszta művészet halk szavú énekese szeretett volna lenni. S egyszer talán azt is megérjük, hogy összes művének kötetét a kezünkbe vehetjük.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 33. számában jelent meg, 2016. augusztus 21-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.