Vasárnap este vacsorával indult a közös együttlét, amit a lelkészek válásával kapcsolatos törvényjavaslat megbeszélése követett. Koczor György zalaistvándi lelkész részletezte beadványát, amit a zsinat számára is benyújtott. A hosszas értekezés közben több kérdés is felmerült a törvényjavaslattal szemben, ám megegyező álláspontra nem sikerült jutni. Ezután a „nehéz” téma után, könnyed borokat kóstolhattunk meg a balatonboglári Katona Borház  jóvoltából. Az este folyamán voltak nagy beszélgetések, hangos kacajok, közös szaunázás, mindenki megtalálta azt az időtöltést, amihez a leginkább kedve volt.

Másnap a Gyülekezeti és Missziói Osztály két tagja, Németh Zoltán és Balogh Éva csatlakozott a kibővült lelkészi karhoz. Németh Zoltán a lelkészeket kiscsoportokba osztva, először a lelkészi munka legtöbb energiát jelentő feladataira volt kíváncsi. A táblára többek között felkerült a hittanórákra való eljutás időigényessége, a médiában való „rendes” megjelenés stb. Mindezek után pedig arra kerestük a választ, hogy ezekhez mégis honnan/hogyan nyerünk erőt? A legalapvetőbb válasz az Istennel való kapcsolatunk volt, az adja az erőt a mindennapokhoz, ahhoz, hogy a sokszor „one man show” működni tudjon, de fontosak azok a feedbackek is, amiket a hittanos gyermekektől vagy a gyülekezeti tagoktól kapunk. Elhangzott a Túl a sövényen animációs rajzfilm címe is, csak itt olyan kontextusban, hogy a lelkész a parókia falain kívül, onnan kicsit kiszakadva kapcsolódik ki és töltődik akár családja, akár barátai körében.

Egy kisebb szünet után Balogh Éva kőgyűjteményéből választhattunk annak megfelelően, hogy egy meghatározott gyülekezeti élményünkhöz melyik hasonlít igazán. A feladat az volt, hogy a legmeghatározóbb élményünknek adjunk címet és egy mondatban foglaljuk össze. A sejtelmes egy mondatos összefoglalás után választani kellett, melyik tetszett a leginkább. Így az Elátkozott ház? és A szlovén nyelv temetése kapta a legtöbb „kőszavazatot”. A kiválasztott eseményeket aztán be kellett mutatni egymásnak színdarab formájában. Vicces, ugyanakkor megdöbbentő, hogy hány és hány olyan szituációval kell szembenéznie a lelkésznek, amire abszolút nincs felkészülve/felkészítve.

A két nap zárásaként úrvacsorás istentiszteleten vehettünk részt, ahol Pfeiffer-Dömök Krisztina lelkésznő hirdette az igét Jn 15, 1-8 alapján.  Hálásak vagyunk ezért a két napért. Külön köszönet Kőszeghyné Raczkó Zsuzsannának a szervezésért, reméljük nem ez volt az utolsó ilyen alkalom, hogy hosszabb időt tölthettünk el egymással.