Nem csak a tó volt változatos, vagyis sokat változó balatonszárszói hétvégénken, hanem a stabilnak hitt, jól átgondolt, alaposan előkészített program is. Résztvevőket és előadókat, beszélgetést vezetőket, külföldi vendégeket egyaránt távol tartott sokféle megbetegedés, órákat késő vonatok. Eleinte szomorúan vettük tudomásul mindezt, majd amikor újabb és újabb hasonló híreket hallottunk, már mosolyogtunk, mert azt láttuk: mégis minden jól alakul, mégis színes és fantasztikus a programunk, és egyre oldottabb hangulatban, egyre meghittebb közösségben vagyunk együtt.

Minden évben gazdagodunk először közénk érkező ifjú és még ifjabb papnétársakkal, akiknek ez alkalommal is nagyon örültünk, az első estén csokival jutalmaztunk őket, majd a két nap folyamán baráti közösségünkbe fogadtunk őket. Mindenki megtalálta a helyét, a spontán alakuló és a tudatosan alakított csoportos beszélgetésekben, a közös játékokban.

Szeretünk játszani, ezért rögtön az elején ezzel indítottunk. Völgyessy Szomor Fanni és Tóthné Szlavkovszky Mariann mókás szabadulós játékot szerveztek számunkra, hiszen valóságos szabaduló próbát jelent a papné számára elszabadulni a családja mellől, kiszabadulni a parókia vastag és visszatartó falai közül. A lakás (konferenciaközpont) különböző pontjai (helyiségei) megoldandó feladatokat rejtettek a csapatok számára, melyekből végül sikeresen kiszabadultunk és belevetettük magunkat a hétvégébe.

Testi és lelki táplálékban bővelkedtünk, finom és egészséges falatokat (mit falatokat, pompás ételkombinációkat, ételkölteményeket) tettek elénk a pénteki vacsorától egészen a vasárnapi ebédig.

Lelki szükségleteinkről Smidéliuszné Drobina Erzsébet, Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna, Pongráczné Győri Boglárka és Selmecziné Füzék Diána gondoskodtak a hétvége során áhítatok és istentisztelet formájában. Személyes, nyílt, megindító, mélyen elgondolkodtató igehirdetéseiket személy szerint nagyon köszönöm. Átjárták, körüljárták, alátámasztották a hétvége fő gondolatát: „Effata! Nyílj meg!”

Igen. Sokan megnyíltunk, sokan aduk át magunkat a témának és ezen keresztül az (együtt)érzésnek, amikor bibliai gyógyítás történeteket hallottunk, majd amikor szombat délután Szemerei Éva, a Vakok Általános Iskolájának tanára és a Módszertani Központ munkatársa bevezetett bennünket a látássérültek különleges világába.

A sok-sok információ után skype-on egy látássérült háromgyermekes édesanyával, Edelényiné Sebestyén Nórával beszélgethettünk, feltehettük neki a legmerészebb kérdéseinket is. A nap folyamán később a Braille-írással ismerkedtünk, helyes vakvezetést tanultunk és különböző szembetegségeket szimuláló szemüvegeket próbáltunk ki. A legbátrabbak (vagy leginkább megnyílók?) az aznapi vacsorát ezekben a szemüvegekben vagy vaksötét szemfedővel a szemükön fogyasztották el.

Számomra minden papnétalálkozó legintenzívebb közösségi élménye az éneklés, minden túlzás nélkül mondom, hogy valahogy így képzelem el a mennybéli angyali kart, vagy csak egy icipicit szebben. Ecsedi Zsuzsa és Szebik Ildikó gondos előkészítő és a helyszínen folytatott munkája segített közelebb hozni ezt az élményt, népdalok, kánonok tanításán, közös éneklésén és rögtönzött zene- és énekkar megalakításán keresztül.

Tizedik éve együtt. Idén tizedszer töltötték be a szárszói kedves házat és udvart nem csak a dallamok, de a sok vidám nevetés és borospohár-csilingelés, s a legbensőbb gondolatainkból kiformálódó, de nem a padlón koppanó hanem a másik ember lelkéig eljutó szavak. Olykor pedig a könnyek is ott vannak a sor végén. Ott vannak, ott voltak idén is a találkozó végén, amikor felidéztük minden egyes papnétalálkozó legemlékezetesebb pillanatait, maradandó, feledhetetlen kincseit. Hozzuk, visszük magunkkal. Tovább adjuk. Élünk belőle. Gazdagodunk általa.

Köszönet érte Gáncs Mártinak, Fabiny Katinak és Szemerei Enikőnek! Dicsőség és hála érte a Mindenható Istennek!

A szerző budahegyvidéki evangélikus lelkész.