GLÓRIA: Tapasztalatom szerint azzal a szabadsággal élni, hogy elvileg te dönthetsz a saját idődről, néha még sokkal nehezebb, mint ha megmondják, hogy reggel nyolcra be kell érned az iskolába, és csak délután négykor jöhetsz el. Lehet, sokan azt gondolják, hogy ez megköti az egyéniséget, de ugyanakkor erőteljes mankót is jelent. Tény viszont: nem úgy kerülünk ki a középiskolából, hogy meglenne a képességünk arra, hogy jól osszuk be az időnket. Azt látom, hogy az egyetemistáknak például gyakran a saját idejük strukturálása jelenti az egyik legnagyobb kihívást, sokan ezért nem végzik el az egyetemet.
ANDRÁS: Az idő ugyanolyan erőforrás, mint a pénz vagy az emberi kapcsolatok, az időgazdálkodás pedig tulajdonképpen az idővel bánástudománya. Mindenkinek azt szoktam javasolni, hogy kezelje megfelelő fenntartással a különféle elveket, és több módszert is próbáljon ki, hogy kiderüljön, neki melyik válik be. Például van, akinek nagyon bejön az úgynevezett Pomodoro technika – ennek lényege, hogy az illető huszonöt perces egységekben dolgozik, majd öt perc szünetet tart –, más viszont frászt kap tőle. Ha egy módszert kell kiemelnem arra, hogy ne folyjon ki az idő a kezünkből, akkor az úgynevezett naprendezést javaslom. Reggel gondoljuk végig, hogy a nap melyik szakaszában mivel fogunk foglalkozni, beleérte az olyan fix pontokat is, mint az étkezések, a pihenőidő és így tovább. Ha készítek valamiféle tervet, és erre másnap visszanézek – ebből lehet a legtöbbet tanulni önmagunkról és a szokásainkról. Ennek van egy olyan változata is, amikor ugyanezt az ember egy hétre lebontva csinálja meg. Összeírja a fő területeket az életében – iskola/munkahely, család, barátok, hivatalos ügyek, kikapcsolódás és így tovább –, és megnézi, hogy az előtte álló héten ezeken a területeken mit akar elérni. Pillanatok alatt láthatóvá válik, ha minden idő és energia egy területre koncentrálódik, vagy ha valamelyik terület „üres”. Kiderül, hogy mondjuk hetek óta nem kapcsolódott ki, és hogy itt az ideje erre is időt szánni.
– Miért fontos a kikapcsolódás, a pihenés?
GLÓRIA: A kognitív pszichológia azt mondja, hogy alvás nélkül nincs ideje az agynak arra, hogy elrendezze a bevitt információkat. Ha pihenés, elegendő alvás nélkül tanulunk, vagy végzünk bármilyen tevékenységet, az a minőség rovására megy. A pihenést és az alvást, illetve az energiát adó, motivációval feltöltő tevékenységeket nem elvesztegetett időként, hanem befektetésként kell felfogni. Amikor megtervezem a napomat, először az alvásidőt jelölöm ki, figyelembe véve azt is, hogy lassan ébredő típus vagyok. Hagyok időt a reggeliszertartásomra is: megcsinálom a kávémat, majd visszabújok az ágyba. Ekkor szoktam Bibliát olvasni, imádkozni. Ebben a reggeli csendességben megtörténik a napom érzelmi végiggondolása; nem elsősorban azt veszem sorra, hogy mikor hol kell lennem, inkább egyfajta erő- gyűjtés ez az előttem álló feladatokhoz. Este, lefekvés előtt pedig a jezsuiták úgynevezett examen technikáját használom: tizenöt percet arra szánok, hogy végigtekintsem a napomat, és reflektáljak a történtekre, például mikor féltem, mikor örültem, mikor tapasztaltam magamban vágyat, miért vagyok hálás – mindez abba „torkollik”, hogy a napomat leteszem Isten kezébe. A napom strukturálásában tehát az Istennel való együttlét és a pihenés van először rögzítve, és minden más ezekhez képest helyezkedik el benne.
– Amikor a nyári szünetet, a szabadságunk heteit tervezgetjük, akkor hajlamosak vagyunk nagy ívű álmokat szőni – aztán azzal szembesülünk, hogy a fele sem vált valóra ezeknek. Nemhogy a Balatont nem bicikliztük körbe, de még a szomszédot sem hívtuk át egy szörpre. Mi a titka annak, hogy jól éljünk a vakációban rejlő lehetőségekkel?
ANDRÁS: Tapasztalatom szerint lényegesen nagyobb valószínűséggel valósulnak meg azok a tervek, amelyekben valaki más is érintett. Én magam is gyakran élek azzal a módszerrel, hogy ha azt szeretném, hogy valami megvalósuljon, akkor gyorsan beszervezek még néhány embert. Miattuk sokkal jobban fogok igyekezni, hogy valóban elérjem a kitűzött célt. Ugyanígy, ha a nagyival vagy a legjobb barátoddal megbeszéled, hogy mikor mész hozzá látogatóba, onnantól már nincs kecmec, akkor menni kell. Sokat segít az is, ha a nagyobb szervezést igénylő, összetettebb terveket – mint a Balaton körbebiciklizése – apróbb lépésekre, részfeladatokra bontod. Ha sikeresen kipipálod a „nulladik” tennivalót – például meghatározod, mely napokat szánod a tekerésre –, akkor az beindítja a folyamatot. Abból már nyersz egy kis lendületet, már nem csak úgy lóg a levegőben a terv.
– Glória, amikor az interjút egyeztettük, említetted azt a facebookos jelenséget, amikor a fiatalok azt írják ki: „Unatkozom, csináljunk már valamit!” Mintha mástól várnák, hogy szórakoztassák, vagy legalábbis kimozdítsák és elindítsák őket.
GLÓRIA: András is említette az előbb, hogy nem is olyan egyszerű valamit egyedül csinálni. Az introvertált – befelé forduló – emberek kicsit jobbak abban, hogy saját magukban megtalálják a motivációkat egy-egy feladat elvégzésére; lehet, hogy őket még zavarja is, ha mindenki más is ott nyüzsög, de az embereknek csak egy bizonyos százaléka ilyen. Az extravertáltaknak – kifelé fordulóknak – nagyon nagyon kell a külső ingerlés.
– A tétlenség hátterében állhat olyan frusztráció is, hogy az osztálytársam Thaiföldre utazik, én meg csak a nagyihoz mennék? Hogy úgysem tudok semmi extrát felmutatni, mert az, hogy málnát szedek a kertben, vagy elolvasok egy könyvet, nem elég ütős ahhoz, hogy kiírjam a Facebookra?
GLÓRIA: Engem nagyon megijeszt ez a tendencia, hogy ha valamit nem posztolok ki a világhá- lóra, akkor az olyan, mintha meg sem történt volna. Pedig nem attól vagyunk, leszünk értékes emberek, hogy a szociális médiában tetszésnyilvánításokat gyűjtünk be valamire! Ez óriási csapda, folyton másokhoz méricskélni magunkat, azt figyelni, hogy ők mit engedhetnek meg maguknak. Az a fajta szégyenérzet, kisebbrendűségi érzés, ami a másokkal való összehasonlítással együtt jár, mindig gúzsba köt bennünket. Hiszek abban, hogy Isten egyedinek teremtette az embereket, és mindenkiben van olyan érték, ajándék, amely csak neki van, és senki másnak. És ha valaki ezt felfedezi magában, akkor sikerül megtalálnia a helyét is, akkor lesznek saját céljai, és azokat sokkal könnyebb lesz megvalósítania.
– Említettük az unatkozást. Ez létező pszichológiai kategória, valós érzés, probléma?
GLÓRIA: Az unalom eredetileg ingerhiányból fakadó állapot. Ennek a mostani fiatal generációnak inkább az a baja, hogy túl van ingerelve, nem pedig az, hogy alul. Amit ők unalomnak neveznek, az valójában sokszor inkább már csömör. Megcsömörlenek a rengeteg vizuális ingertől, mégis újra és újra kiteszik magukat ennek, hiszen újra és újra felmennek a netre, bekapcsolják a tévét, használják a médiaeszközöket. Annyira magas az ingerküszöbük, hogy már semmi nem tűnik számukra elég érdekesnek, izgalmasnak. Ilyenkor nagy paradigmaváltásra van szükség. El kell mozdulni a kütyük mellől, ki kell menni a kertbe füvet nyírni vagy bármi mást csinálni, csak nem a képernyő előtt ülni. Nem a megszokott módon kell keresni az újabb és újabb ingert, hiszen nem azért unatkozik valaki, mert kevés inger éri, hanem azért, mert valójában teljesen másfajta ingerekre lenne szüksége.
– Az ingerek szűréséhez, megválasztásához nagyfokú tudatosságra, erős elhatározásra van szükség, csakúgy, mint a helyes időgazdálkodás elsajátításához.
GLÓRIA: Egy rossz szokást csak jó szokással lehet legyőzni; eleve egy szokást csak egy másik szokással lehet kiváltani, helyettesíteni. Ha valaki elhatározza, hogy nagyobb tudatossággal akarja szűrni az őt érő ingereket vagy megtervezni a napjait, akkor számítania kell arra, hogy ez – főleg az elején – nagy erőfeszítést igényel. Hosszú távon jó befektetésnek bizonyul, ha valaki a tanulási szakaszban vállalja az új szokás elsajátításával járó kényelmetlenséget. Mihelyst rögzül, automatikussá válik a dolog, és kialakul az egészséges rutin, onnantól már nem igényel külön energiát, koncentrációt az elvégzése.
– A rutintól sokan ódzkodnak…
GLÓRIA: Mert automatikusan szürkének képzelik el… Én a napi, heti rutinomhoz nagyon erősen ragaszkodó ember vagyok, de nem gondolom, hogy ettől szürke vagy örömtelen lenne az életem. Picit olyan ez, mint az istentiszteleten a liturgia. Ott is meghatározott sorrendben történnek az események, de ez nem azt jelenti, hogy az igehirdetést megelőző és követő elemek feltétlenül ólomszürkék, ólomnehezek kell, hogy legyenek. Attól, hogy vannak fix pontok a napjaimban, hogy minden hetem hasonlóan néz ki, még lehet érdekes, izgalmas az életem.
ANDRÁS: Ahhoz, hogy egy rendszer működjön, kell valamiféle rendszeresség. Ha a keretek szép tiszták és elég lazák, akkor azokon belül nagyon szép színes képet lehet alkotni. Ez javarészt elhatározás kérdése. Sokat segít ebben a társaság. Van egy mondás, mely szerint annak az öt embernek az átlaga vagyunk, akikkel a legtöbb időt töltjük. Ha úgy érzem, hogy az életem kevéssé színes, akkor abba kell energiát fektetnem, hogy olyan emberek legyenek körülöttem, akik színt visznek bele. A nyári szünet ezeknek a kapcsolatoknak az erősítésére is alkalmas lehet.
+++++
Seben Glória evangélikus lelkész, pszichológus, jelenleg a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDSZ) utazó titkára, szeptembertől a mezőberényi evangélikus gimnázium iskolalelkésze.
P. Tóth András református „lelkészgyerek”, informatikus, a Láthatatlan Egyetem egyik alapítója. Az alapítvány önkéntesei egyetemistáknak és fiatal felnőtteknek tartanak tréningeket az időgazdálkodásról és a pénzügyekről.