Jézus az élet! Vele vagy nélküle élünk? – A nyíregyházi Aliansz közösség őszi evangelizációs sorozata

Jézus az élet! Vele vagy nélküle élünk? – A nyíregyházi Aliansz közösség őszi evangelizációs sorozata

Share this content.

Szöveg és hangfájlok: Garai András, fotó: Jónás Miklós
Nyíregyháza – Az öt protestáns felekezetből álló helyi Aliansz közösség hagyományos őszi evangelizációs alkalmainak ez évben is a városi református templom adott helyet 2015. szeptember 21-24. között. Vendég igehirdetőként Meláth Attila váci baptista lelkész szólt négy estén át arról, milyen is az élet Jézussal, vagy ő nélküle?

A házigazda tisztét a tagegyházak lelkészei felváltva töltötték be. Minden alkalommal elhangzott egy laikus keresztyén személyes bizonyságtétele is arról, milyen volt az élete Jézus nélkül, és milyen most, miután elfogadta őt személyes Megváltójának. Az Úr Jézus jelentette ezt ki magáról, nemcsak Mártának: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” (Jn 11,25–26) 

Az igehirdetések elérhetőek a tudósító honlapjáról: innen, így csak azok kérdéseit adjuk itt közre, gondolatébresztőül:

Milyen az élet Nélküle? Mindenki „halottnak” születik!

Milyen az élet „félig” Vele? A vallás még nem üdvözít!

Milyen az életünk Vele? Küzdelmes és győztes!

Örökké Vele!  

Minden este felcsendült igehirdetés előtt ez az evangéliumi ének: Ó, mi hű barátunk Jézus, / Hordja bűnünk, bánatunk! / Mily dicsőség, hogy nevében / Istenhez fordulhatunk!” Képeink a harmadik estén készültek.

Hivatkozások: További képek. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!