„Mint Krisztus-hívők, egységben ünnepeljük azt, hogy Isten közénk jött, és meghív, hogy az Ő szeretetére válaszolva életre váltsuk az evangéliumot, amely szabaddá tesz bennünket egymás és Isten iránt” – kezdte elmélkedését a katolikus püspök.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) Elnöksége tavalyi döntése szerint az ökumenikus imahét nyitó istentiszteletének vasárnapja 2018-tól az üldözött keresztényekért való imádság napja is egyben. Az imahét központi igéje: „Jobbod, Uram, dicső az erőtől…”/ „Uram, a jobbod kitűnik erejével…” (2Móz/Kiv 15,6).

A főpásztor bevezető gondolataiban az evangéliumra irányította a figyelmet azt hangsúlyozva, hogy mindannyian szeretnénk, ha a hívó szó nekünk is szólna: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!” (Mt 25,34) Rajtunk, a mi döntésünkön múlik, hogy elkötelezzük-e magunkat szabadon az Isten szeretete mellett. Ha valaki kívülről hozza a szabadságot, az el is viszi. A történelem során ezt – a külső hatalom felszabadításának következményeit – megtapasztalhattuk. Jézus Krisztus a belső szabadságot, a bűntől való szabadulást adta nekünk. Ő ebben egészen újat hozott, amelyre a Szentlélek erejével képessé is tesz bennünket. Megszabadít a bűneinktől, elveszi önzésünket, szeretetlenségünket, hogy másokat is szabaddá tudjunk tenni.

„Miután Haiti az első független fekete köztársaság lett, a függetlenség után sok rabszolgasorsú embernek tudott segítséget nyújtani, amikor szabadságukat keresték” – utalt Palánki Ferenc az idei imahét témájára, amely a rabszolgasorsra jutott karibi keresztények Istenbe vetett bizalmáról és ennek köszönhető felszabadításukról szól. A főpásztor kiemelte, az a megszabadított ember tud másoknak segíteni, hogy eljusson a szabadságra, aki rádöbben arra, hogy az nem saját magáé, hanem az Istené, azé, aki őt megszabadította. Ez a belső béke, öröm tesz képessé mindenkit arra, hogy másoknak is továbbadja az örömhírt. Nem vagyok a magamé. Jézust a meghívott tanítványai rögtön követték otthagyva a hálót és a társaikat, mert megérintette őket Isten Fia csodálatos, újjáalkotó tekintete. Ezután egészen másként néznek egymásra. 

Az első apostolok egyszerű, hozzánk hasonló emberek voltak különleges képességek nélkül, ennek ellenére az isteni kegyelem naggyá tudta őket tenni. Amikor elfeledkeztek magukról, és engedték, hogy Isten nagyra nőjön bennük, megtörtént a csoda, és az egész életük üdvösségtörténet lett. Palánki Ferenc kifejtette, a tanítványok sok embert juttattak el a teljes szabadságra azáltal, hogy a vértanúságig ragaszkodtak krisztusi hitükhöz. „Micsoda elköteleződés és szabadság ez! A szabadság nem azt jelenti, hogy azt teszem, amit akarok, és mindig minden úgy történik, ahogyan én akarom. A szabadság azt jelenti, szabadon meghozom a döntést. Amikor Jézus tekintetével találkozom, és erre mindennap válaszolok, ez a döntés segít, hogy az elköteleződésem egyre teljesebb legyen. A szabadság azt jelenti tehát, hogy szabadon elkötelezem magam valaki, valami mellett. Annyira vagyok szabad, amennyire elköteleztem magam, és arra vagyok szabad, amire elköteleztem magam. Ha valaki elkötelezi magát Isten szolgálatára, minden mástól szabad lesz. A főpásztor példaként említette a házasságot is, ahol mindkét fél másoktól annyira lesz szabad, amennyire elkötelezték magukat egymás mellett. Az elköteleződés igazi szabadságot jelent, távlatokban enged gondolkodni, nemcsak a pillanatnak élni.”

„Életünk nagy kérdése, elhisszük-e azt, hogy Isten boldognak akar látni bennünket. Aki ezt elhiszi, nem élhet akárhogy, mert aki akárhogy él, akárhová fog jutni. A mi vágyakozásunk, hogy az Úr jobbján álljunk. Éljük át, hogy a földön jövevények vagyunk, Isten hívott meg bennünket a létezésre, és be akar fogadni az örök hazába” – folytatta beszédét a megyés püspök, majd hozzátette, a bűn vonzónak tűnik szemben az Istennek odaadott élettel. A megvalósult bűn viszont szörnyű következményekkel jár, abszurd és üres, ezzel szemben a megvalósult életszentség, Istennek odaadottság pedig boldogság és öröm. Az igazi szabadság belül van. Isten meghív, és kéri, vegyem észre Őt a másik emberben, a szükséget szenvedőben, embertársamban, aki emberségemben társ, mert testvérek vagyunk a közös létben. 

A főpásztor beszédét Böjte Csaba gondolataival zárta: „A szabadság a mai porságodból adódó korlátaink fölé emelkedik. Az a pillanat, mikor kinyílnak a szárnyaid, és érzed, nem állati ösztöneid, kapzsi vágyaid, alantas indulataid, duzzogó sérelmeid, hanem egyedül a Teremtő akarata szerinti szeretet és jóság mozgatja a tetteidet. Csodálatos, mert érzed, hogy Isteneddel, ki végtelenül nagyobb nálad, egy hullámhosszra kerültél, egy légtérben, egy erőtérben vagy vele. Alázattal érzed, hogy bár végtelen, kicsi, törékeny, sebezhető vagy, mégis Istened egy asztalhoz ül veled. A tiszta fényben ilyenkor azt is tudod, hogy mindez hihetetlenül törékeny pillanat, mert a kapzsiság, a buja birtoklásvágy, durva indulat, a vérszomjas bosszú, a sértett duzzogás és megannyi más alantas ösztön visszaköveteli a porból született otthonát, a testedet, és a szárnyalásodat darabokra törve le akar húzni oda, ahonnan léted vétetett, a korlátok közé. Pillanatok alatt minden darabokra hullhat, de aki megtapasztalta ezt a végtelen szabadságot, a szeretetre és a jóságra való nyitottságot, az tudja, bár földi utazása még tart, de mégis ha csak egy pillanatra is, már ott áll az Isten jobbján.”

Palánki Ferenc az imahét során január 22-én a kisvárdai görögkatolikus templomban, 25-én a mátészalkai református templomban, majd 28-án, a záró alkalmon a debreceni református nagytemplomban hirdet igét.