A nyitott kapuk vizsgája – A 2020-as érettségi vizsga az evangélikus középiskolákban

A nyitott kapuk vizsgája – A 2020-as érettségi vizsga az evangélikus középiskolákban

Share this content.

Szöveg: Kecskemétiné Szilvási Zsuzsanna
Idén a legtöbb intézményben minden kaput megnyitnak, hogy biztosítsák a diákok védelmét. A szervezők felkészülve várják a speciális feltételek mellett megrendezendő érettségi vizsgát.

A 2020-as tanév május-júniusi vizsgaidőszaka rendhagyóvá vált. A kormány rendelkezéseinek megfelelően május 4. és 21. között kell az írásbeli érettségiket megszervezni, különös feltételek mellett.

A korábbiaktól eltérően – néhány kivételtől eltekintve – idén csak írásbeli vizsgák lesznek. A szokásos 8 órás kezdés helyett 9 órakor kezdődnek majd a vizsgák, ahol termenként maximum 10 diák kezdheti meg az írásbelit. Az előrehozott és szintemelő vizsgákat eltörölték, így nagyjából 80 000 diák kezdi meg az érettségit 2020 májusában. 

Az evangélikus középiskolák is nagy feladatot kaptak, hiszen a járvány várható tetőzésének idején kell pedagógusainknak helyt állni és körültekintően eljárni. A változó, bizonytalan helyzetben a szervezendő vizsgákról és a speciális feladataikról így vallanak igazgatóink:

Vicziánné Salla Ildikó, a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium igazgatónője elmondta, hogy ebben a drámai helyzetben új kihívások elé került a gimnázium. Az érettségi vizsga megszervezése, lebonyolítása egy átlagos évben is nagy odafigyelést, precizitást követel, de most, mivel egy teremben csak tíz diák vizsgázhat, kétszer annyi tanteremre lesz szükség a speciális feltételek biztosításához. Ez együtt jár azzal, hogy több pedagógus felügyel majd, mint egy „sima” érettségi vizsga esetében, de a kollégák létszáma bőven elég lesz így is az ellátandó feladathoz, amelyet Négyesiné Tóth Györgyi igazgatóhelyettessel és az érettségi jegyzőkkel közösen szerveznek.

A rendeletek megjelenése után levélben és online fórumon is tájékoztatják a kollégákat, a szülőket és a diákokat, minden információt megadva az új helyzetről. Az érettségi jegyzők és az osztályfőnökök folyamatosan segítik, bátorítják a diákokat. „Megható a nagy összefogás, segítségnyújtás a gyerekek érdekében. – mondta el kérdésünkre a vezető. – Ebben a helyzetben minden diáknak a saját és családja helyzetét mérlegelve kell felelős döntést hoznia a vizsgákon való részvételről. Visszalépő diákunk nincs, de két tanulónk élt a módosítás lehetőségével.” 

A gimnázium szép, műemléki épületének két bejárata közül csak az egyiket szokták használni, de az idei érettségi vizsgák alatt a diákok jobb elkülönítése érdekében mind a két bejáratot kinyitják, és az osztályok érkezését is időben eltolják. Így a földszinti és az emeleti termekben vizsgázókat el tudják választani egymástól.

„Ennek a diákok valószínűleg nem örülnek, mert már alig várják, hogy láthassák egymást, de az egészségük érdekében ez most így biztonságos. A termekben 6-6 tanuló vizsgázik majd, a megfelelő távolságtartás érdekében a diákok helyét is előre kijelöljük.”

A bejáratoknál és a folyosókon kézfertőtlenítő automatákat helyeztek el és a mosdókat speciális – burkos vírusokra is ható – fertőtlenítő szappannal töltötték fel. Minden tanteremben kézfertőtlenítő gél és egyesével csomagolt fertőtlenítő kendő is rendelkezésre áll majd. A diákok az érkezésnél maszkot és gumikesztyűt is kapnak, amit egész nap biztosítanak számukra.

„Megnyugtató biztonságot jelent, hogy a fenntartó egyházunk vezetése, a Nevelési és Oktatási Osztály és az Evangélikus Pedagógiai Intézet munkatársai a digitális távoktatás bevezetésének első perceitől fogva támogatják az intézményeket és a vezetőket. Lelki támasszal, azonnali szakmai, jogi tanácsadással és anyagi segítséggel is. A Discord felületén heti rendszerességgel megtartott igazgatói videokonferenciák és a személyes konzultációk amellett, hogy nagyon hasznosak, még az összetartozásunkat is erősítik. Jó hallani egymásról, sokat lendít a helyi munkán a többi evangélikus intézmény tapasztalatainak megismerése."

„Az idén érettségizőknek azt üzenném, hogy tudom, sokan bánkódnak azért, hogy idén elmarad a szokásos ballagás. De mindenhol megpróbálják ezt valahogy pótolni, így nálunk is készül egy 25 perces meglepetés videó a végzős évfolyamunk számára."

Az Evangélikus Útmutató május 4-ére, az érettségi kezdőnapjára kijelölt igéjével kívánok vigasztalást, sikereket és jó egészséget mindenkinek: „Adjanak most hálát az Úrnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért…” (Zsolt 107,8)

Gottschling Gábor, a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi és Művészeti Szakgimnázium igazgatója elmondta, hogy bár a vizsgaszervezés még nagyobb körültekintést igényel és a felügyelet biztosítása is nagyobb terhet jelent a tantestület számára, ezek nem okoznak olyan nehézséget, amit ne lehetne helyi szinten megoldani.

„Mindemellett a Nevelési és Oktatási Osztály, illetve a testvériskolák vezetőivel való rendszeres konzultáció mindannyiunk számára nagy segítség. Nálunk senki nem lépett vissza az érettségi vizsgától és egyetlen tanuló sem módosította a vizsgajelentkezést, így ez sem nehezíti a helyzetet – mondta el kérdésünkre az igazgató. – A vizsgák lebonyolítását és előkészítését úgy oldottuk meg, hogy a tanulók a vizsgát megelőző napon a belső levelezési rendszerben megkapják a másnapi vizsga terembeosztását. Beléptetéskor pedig az ügyeletes kollégák irányítják az érkezőket a vizsgatermekbe. Az idén érettségizőknek azt üzenem, hogy nehézségek vannak ugyan, de olyan rendkívüli történelmi időket élünk, amelyben számos lélekemelő élményben is lehetett részük az elmúlt hetekben. Ezek megerősíthették őket hitükben, választott hivatásukban, emberségükben.”

A szalagavató ünnepségen az egyik egészségügyi szakgimnáziumi tanulónk a következőképpen fogalmazta meg gondolatait az itt eltöltött négy évről:

Kik voltunk mi, a 12. B?

Sokkal többek voltunk, mint azt gondolnánk!

Betegágyak mellett dolgoztunk, de ha szabad így fogalmaznom, inkább éltünk.

Mi, akik lelkiismeretesen etettük azt a nénit, aki már 96 évet élt.

Mi, akik beteg gyermek mellett álltunk és fogtuk a kezét.

Láttunk-e „szörnyűségeket”?

Megszámlálhatatlant!

Láttunk-e „csodát”?

Csillag nincs annyi az égen!

Láttunk születést és halált,

Láttunk betegséget, gyógyulást,

Aggódtunk és megnyugodtunk, 

Hallgattunk és imádkoztunk.

Ha valaki megkérdezi tőlünk, hogy ez a négy év mit adott nekünk?

Biztos, hogy könnybe lábad a szemünk és a szó, amit kiejtünk: „Az egész életünk!”

„Úgy gondolom, ez a gondolatsor aktuálisabb most, mint amikor január végén elhangzott.”

Szentgyörgyiné Szlovák Mária, a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola Gimnázium és Szakgimnázium igazgatója szerint az előkészületek során az egyik legnehezebb rész az volt, hogy az előrehozott érettségi vizsgára jelentkező diákok a szükséges osztályozó vizsgákat részben már letették, ugyanakkor az utolsókra már nem kerülhetett sor. Az ő vizsgájukkal kapcsolatban sem voltak sokáig pontos információ, mint ahogy a rendes érettségi vizsgára készülők kapcsán sem tudták, hogy pontosan hogyan és mire is készüljenek.

„A húsvét előttre ígért bejelentés elmaradása után egyre türelmetlenebbül vártuk az érettségi vizsga megtartásával/módjával kapcsolatos kormányzati döntést - tette hozzá az igazgatónő -, hiszen annak előkészítésével ilyenkor már gyakorlatilag készen szoktunk lenni. Az első vizsganap előtt hat munkanappal például még mindig nem tudjuk, ki lesz az érettségi elnökünk, hova mennek vizsgázni az emelt szintre jelentkezett tanulóink, a szokott rend szerint kapjuk-e meg az érettségi dolgozatokat… Az is plusz feladat, hogy bár az írásbeli vizsgák terembeosztásával már hetekkel ezelőtt elkészültünk, most mindent újra kell terveznünk. Részben az előrehozott vizsgák törlése miatt, részben pedig azért, hogy biztosítani tudjuk a megfelelő távolság tartását és a diákcsoportosulások elkerülését.”

„A vizsgaszervezéssel kapcsolatban a legnagyobb nehézséget a bizonytalanság jelentette – magyarázta az igazgatónő– Örültem, hogy nem a mi felelősségünk a döntés, s nem tudtam mást tenni, mint bízni a döntéshozók bölcsességében. Ami még mindig nehézséget jelent számunkra, hogy változatlanul nincs információnk a technikusképzésben résztvevő végzős diákjaink vizsgáinak módjáról, idejéről. Szerencsére, a kilencven rendes érettségi vizsgára jelentkezett diákunk közül csak egy kért módosítást: emelt szintről lépett vissza középre magyar nyelv és irodalomból arra hivatkozva, hogy miután csak írásbeli vizsga lesz, úgy érzi, arra nem elég felkészült. 
A lebonyolítás szempontjából jó, hogy az iskolánknak több bejárata is van, így ez most sokat segít nekünk a diákok biztonságos beléptetésekor. Az emelt szintű érettségi vizsgák és a már sok előrehozott érettségi vizsgaeredménye miatt – a mostani állapotok szerint – 84 fő lesz a legnagyobb vizsgázói létszámunk. Miután terveink szerint, négy ajtón léptetjük majd be diákjainkat az épületbe, s hogy melyiken, azt előre közöljük velük, úgy gondolom, be fogjuk tudni tartani és tartatni a távolságtartással kapcsolatos szabályokat is.”

A vezető szerint, nagyon sokat jelent ebben a helyzetben az evangélikus fenntartás nyújtotta biztonság. „Az erkölcsi támogatás mellett számomra fontosak a rendszeres intézményvezetői videós konferenciák, illetve az, hogy kérdéseinkre gyakorlatilag mindig „postafordultával” választ kapunk – mondta– Megnyugtató, hogy nem maradunk magunkra gondjainkkal, hanem egy olyan közösség tagjai vagyunk, ahol tudunk és merünk tanácsot, segítséget kérni akár egymástól, az evangélikus nevelési-oktatási intézmények vezetőitől, akár a NOO és az EPSZTI munkatársaitól. Emellett sokszor eszembe jut az is, amit az általános iskolai iskolalelkészemtől „tanultam”: nem szabad kétségbeesnünk a nehézségek és megoldhatatlannak látszó problémák idején – ilyenkor hagyni kell, hogy az Úr is munkálkodjon. S mindez egybecseng azzal a bibliai igesorral, mely imaházunk falán olvasható évtizedek óta: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?”
Helyben is nagyon sokan megkerestek már, hogy felajánlják segítségüket – például városunk rendőrkapitánysága; egy vállalkozó, aki nagyon jó áron hozott nekünk maszkokat; az általános iskolai tagintézményünk pedagógusai; egy volt diákunk, aki ma már végzős egyetemista; sőt még az állami fenntartású helyi általános iskolában dolgozó pedagóguskollégánk is. De meg kell említenünk a Kiskőrösi Városi Óvodák vezetőjét is, aki felajánlotta, hogy minden érettségiző diákunknak varrnak az iskolai egyenruhánkkal színben is harmonizáló maszkot. Ennyi jó szándékú emberrel a környezetemben nagyon bizakodó vagyok a vizsga sikeres lebonyolítását illetően.
A múlt csütörtöki bejelentés után írtam egy levelet végzőseinknek, melyben próbáltam őket biztosítani mind a magam, mind kollégáim maximális támogatásáról, jóindulatáról. A nekik szánt gondolataimat egy Einsteintől származó idézettel zártam: „Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát. A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség.”
És persze az ő figyelmüket is felhívtam az imaházunk falán olvasható igeversre.”

Vígh Roland, a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium igazgatója úgy látja, hogy az érettségi megszervezésének operatív része, a korábban már-már rutinszerű feladatokon túl, most a humánjárvány megelőzése érdekében tett, a tanulók és dolgozóik egészségének védelmében hozott intézkedések megszervezésével ad több feladatot.

„Azonban – tette hozzá az igazgató – nem ez jelenti az igazi kihívást, sokkal inkább az eddig vezető út: az elmúlt hetek digitális tantermeiben vajon hatékonyan tudtunk-e tanítani, vajon mi jól vizsgáztunk-e? A személyes kontaktusok nélküli nevelés-oktatás, ellenőrzés-értékelés lehetőségeinek megtalálása már felkészített minket ebben a rendhagyó nevelési évben az új kihívásokra való gyors reagálásra. Minden elismerésem a pedagógusoké.
Visszatérve azonban az eredeti kérdésre: nagy figyelmet fordítottunk a szabályok betartásán túl arra is, hogy a 60 év feletti és a tartósan beteg kollégák ne kapjanak személyes jelenlétet igénylő feladatokat. Felmértük a diákok körében is ki tartós beteg, így öt tanuló külön teremben fog vizsgázni. Fontos, hogy a vizsga napján – az iskolába megérkezve – ne alakuljon ki tömeg a bejáratnál. Erre is megoldást kellett találni – magyarázta az igazgató– A tanulók azonosítása is elengedhetetlen eleme az érettséginek, ez azonban sok esetben csak formalitás, hiszen a pedagógusok ismerik a diákokat. Az egyetlen külsős, középszinten érettségiző fiatal pedig szintén tanítványunk volt. Ezek ismeretében a másfél méter éppen elegendő lesz. Ez nem jelent nehézséget.” 

A diákok tantermekbe való beosztását tekintve, a korábbi 9-10 tanterem helyett most 15-16-ban folynak majd az írásbeli vizsgák. „Többcélú intézmény révén, a tanári felügyeletbe be tudjuk kapcsolni a többi tagintézmény pedagógusait is – így Vígh Roland.  Az iskolába való bejutás meggyorsítása, valamint a csoportosulások elkerülése érdekében 3 helyen lehet majd irányítottan belépni az intézménybe, ahol kézfertőtlenítés, kesztyű és maszk átvételét követően mehetnek a diákok a számukra kijelölt tanterembe. Itt már az első órában felügyelő tanár fogadja és ülteti le őket a megfelelő helyekre.
A vizsgákra vonatkozóan három tanulónk adott be módosító kérelmet. Egy diákunk a matematikát módosította emeltről közép szintre és angolból középről emeltre, egy tanulónk a németet középről emeltre, egy diák pedig elhalasztja az érettségi vizsgáját őszre. A rendelet erre lehetőséget ad, így nem kellett a döntésüket indokolni.
Az evangélikus fenntartás előnye, hogy intézményvezetőként egyéni és csoportos online konzultációk alkalmain számos ötletet és segítséget tudunk átadni egymásnak, valamint segítséget kapunk a Nevelési Osztály szakértőitől is. Az oktatási tartalékalapból elkülönített keretösszeg pedig segítséget jelent/jelenthet a felkészülés folyamatában, a megfelelő feltételek biztosításában és a többletterhek enyhítésében.
A végzősöknek üzenem, hogy „életed könyvébe bármikor belefirkálhatsz, átírhatod történeted folytatását. A meséd főszereplője Te vagy ...”
Még folytathatnám a ballagóknak szánt gondolatokat, de nem szeretném a meglepetésünkről lerántani a leplet. Akiben felkeltettem az érdeklődést, április 30-án látogasson el iskolánk hivatalos Facebook oldalára.”

Az evangélikus oktatási rendszerben minden eddiginél erősebben érvényesül a hálózatosság, hiszen ez a helyzet összekapaszkodást kíván. Példaértékűen segítik egymást az intézmények, az általános iskolai tanárok, kollégiumi nevelőtanárok segítenek a gimnáziumi érettségik felügyeletében, a vezetők segítik, támogatják egymást, és egyértelműen kitűnik az igazgatók szavaiból, hogy az evangélikus fenntartás most minden korábbinál nagyobb biztonságot és segítséget nyújt.

Ebben a nehéz helyzetben igazolódik a Pál apostoli gondolat: „Az egyház Krisztus teste. A test ugyan egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja mégis egy test.” (1Kor 12,12)

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!