Isten óráján két óramutató jár, az idő az egyik, az öröklét a másik. Mi emberek csak az egyiket figyeljük, a másik olyan távolinak látszik, de Isten meg tudja nyitni a szemünket, hogy mindkettő járását nézzük – idézte a lelkész Wühner német költőt.
Majd búcsúzott a gyülekezettől, megköszönve mindenkori segítségüket, szeretetüket, áldozatkész munkájukat az egyház, saját személye és családja irányában is. Kiemelte azokat a legnagyobb kihívást jelentő időszakokat – köztük a vörösiszap katasztrófát, amelyben öt evangélikus család is érintett volt –, ahol talán a legnagyobb szükség volt Isten vezetésére és az ő kegyelme által kapott erőre. Külön szólt az egyházközség és a hozzá tartozó fíliákban végzett lelki és templomfelújító munkákról is. Záró gondolataiban ígéretet tett, hogy bár fizikailag távolabb lesz, de lelkiekben továbbra sem szakad el a gyülekezettől. Végezetül Isten áldását kérte az egész gyülekezet életére és az új lelkész munkájára.
Ezt követően Szűcs Ferenc felügyelő ünnepi szavaiban beszélt a lelkész szolgálati ideje alatt kialakított finnországi testvér-gyülekezeti kapcsolatról, amely kölcsönös személyes találkozásokkal is erősítette az összetartozás érzését. Örömmel említette az ünnepi és hétköznapi alkalmakat (szeretetvendégségek, bibliaórák, közös kirándulások, előadások), amelyekkel a lelkész igyekezett gazdagítani a testvéri együttélés formáit.
Zenei tehetségét is az egyház szolgálatába állítva, minden év adventjében létrehozta azt a kórust, amely fellépett az ajkai Agórán megrendezett ökumenikus gyertyagyújtáson. Külön köszönettel tartozunk családtagjainak, akik az ifjúság és gyermekek irányában tett tevékenységeik révén vonták a legifjabbakat a templom köré – mondta Szűcs Ferenc. Majd átadta a gyülekezet ajándékait, köztük Szűcs Ferencné Magdi festményét, amely az ajkai evangélikus templomot örökítette meg.
Az istentisztelet után, a közös fényképezést követően, a gyülekezeti teremben megkezdődött a presbitérium szeretetvendégsége. A finom fogások között többen is megköszönték Vajda István áldozatos munkáját.
Ezúton szeretné a gyülekezet még egyszer megköszönni az elmúlt 17 év odaadó szolgálatát, a gyülekezet összekovácsolását célzó tevékenységét, emellett pedig szeretne boldog, békés, Istentől megáldott nyugdíjas éveket kívánni a tiszteletes úrnak!