Steinbach József dunántúli református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke:

Ökumené és önmegtagadás

„Mert Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” (2Kor 5,14–15)

Ritkán beszélünk az önmegtagadásról. Pedig akit Jézus Krisztus szerelme újjászült, az attól kezdve nemcsak önmagának él. Sőt életének legjellemzőbb megnyilvánulása az önmegtagadás. Isten kiengesztelte a világot önmagával, és ránk bízta a megengesztelődés szolgálatát (2Kor 5,18). Ezt a kegyelmi ajándékot először önmagunk között kellene gyakorolnunk, hogy aztán a világban is éretten és helyesen lehessünk önmegtagadók, és Istennek kedves módon gyakorolhassuk a világban a megbékéltetés szolgálatát (2Kor 5,19). 

Az önmegtagadás kapcsán fel kell tennünk néhány „kellemetlen” kérdést, amellyel korunk kihívásai a történelem Urának akarataként szembesítenek bennünket.

Önmegtagadás nélkül a keresztyénség nagy családjában olyan falak épülnek felekezetek, tanítások, írásértelmezések, kegyességi irányzatok között, amelyek áttörhetetlenek, szétszabdalják a Krisztus testét ezernyi lakhatatlan szobácskára, lassan egyszemélyes bunkerekre, miközben az egész keresztyénséget, magát a keresztyén üzenetet erőtlenítik el. 

Az önmegtagadás lényege a következő: Jobban szeretem Krisztust, mint önmagamat? Jobban szeretjük-e Jézus Krisztust, mint a saját felekezetünket, a saját belső csapatunkat, a saját tanainkat, a saját írásértelmezésünket és a saját kegyességünket? Jobban szeretem a Krisztusban testvéremet, mint önmagamat? Tehát vallom-e, hogy aki hiszi, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó, az nekem Krisztusban testvérem? 

Csak a testvér önmegtagadó szeretete után lehet bármilyen szinten beszélni arról, hogy miként valósulhat meg a keresztyén önmegtagadás a világban, az élet farkastörvényei között. 
Az önmegtagadás nem önmegsemmisítés – ellenkezőleg, az önzés az, ami megsemmisít. Az önmegtagadás soha nem jelenthet önmegvetést. Az önmegtagadás a keresztyénség nagy családjára nézve sohasem lehet azonos az önfeladással. A keresztyén önmegtagadás mindig a szelíden határozott, bátor Krisztus-bizonyságtételben mutatkozhat meg. 

A cikk az aktuális Evangélikus Élet magazinban is olvasható.