Az idei ökumenikus istentiszteletet az alkalom liturgusa Kondé Lajos római katolikus plébános nyitotta meg, üdvözölve a szolgálattevőket és a vendégeket. Az őt követő Kis-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke köszöntőjében a magyarországi ökumenikus mozgalom immár több, mint 50 éves hagyományára emlékeztett, kiemelve azt a több éves szegedi hagyományt, miszerint a térség egyházi vezetői közös istentiszteleten vesznek részt. A római katolikus püspök emellett szólt a tettekben megnyilvánuló és az év ötvenkét hetén át tartó ökumenéről, melynek egyik kézzelfogható bizonysága az az evangélikus-református-katolikus-baptista összefogással induló projekt, melynek célja, hogy Bartók Béla szülőfalujában, Nagyszentmiklóson egy kulturális centrum és egy élő közösség jöhessen létre.

Kis-Rigó László köszöntője végén Trianon 100. évfordulójára utalva elmondta: a viharok nem Isten távollétét, hanem éppen közelségét éreztetik velünk. Az ő akaratát kell kiolvasnunk mindenből. Hittel forduljunk hozzá és ő megmutatja szeretetét!

Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a 119. Zsoltár alapján arról beszélt, hogy milyen nehéz időkben születtek ezek a sorok. Olyan időben, amikor szétmállottak a régi idők keretei. Szakadások történtek, csupán városállamnyivá zsugorodott össze Isten szent városa. 

„Tartsd meg életemet ígéreted szerint, Uram!” – olvassuk a Bliában; ebben az igében feltárul az alázatos vágy és imádsággá válik. „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” – mondja a zsoltáros. Az ő és a mi életünkre is számtalan veszély leselkedik. Az ember rájön, hogy az élete törékeny, sérülékeny cserépedény. Isten beszéde, megtartó törvénye viszont határozott fény. 

Mi is világító lámpások legyünk ebben a világban. De csak azt tudjuk árasztani kifelé, ami bennünk van. Ha ott belül nincs Isten igéjének világossága, ha nincs ott Krisztus, a világ világossága bennünk, akkor csak sötétséget tudunk továbbadni. (…) Mi magunk keresztyének is sokszor talán magunkat akartuk megmutatni, kiterjeszteni a bennünk lévő tehetséget; két úrnak szolgáltunk és mi akartunk „villogni”, fényeskedni. Azt is mondhatnám: sokszor voltunk inkább saját magunk „reklámfényei”, mint a Krisztus világosságának terjesztői. Ezért érdemes eljönnünk estéről estére, hogy ne csak egy-egy templomnak a belső világosságában gyönyörködjünk, hanem beletekintsünk a Krisztus világosságába, amely életveszélyes helyzeteinkben is utat mutat kifelé.

Az alkalmon evangélikus részről Kondor Péter, a Déli Egyházkerület püspöke szolgált igehirdetéssel. A történet kapcsán - melynek során Jézus lecsendesítette a tengert (Mk 4,35-41) - elmondta, hogy a viharban hajózó rémült tanítványok – miután kétségbeesésükben felébresztették a Mestert, ő pedig lenyugtatta a tengert – ezt kérdezték egymástól félelmükben: „Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?”

A püspök rámutatott, hogy itt az a Jézus áll előttünk, aki előtt megtorpan minden emberi képzelet; akit nem lehet beszorítani a mi emberi világunk korlátai közé. Ha magában állna a történet, talán nem is hinnénk el. Nem is lehet ezt az eseményt másként szemlélni, csak a teljes Szentírás összefüggésében, csak együtt látva mindazt, amit a Biblia ír a megígért és megjelent Krisztusról - a szűztől születéstől a halálon át a feltámadásig és a mennybemenetelig. Akkor van valami sejtelmünk arról, hogy kicsoda ő, ha tudjuk, a szél is, a tenger is engedelmeskedik.

Kondor Péter szerint a Márk evangéliumában található történet egyben azt is példázza, hogy Jézus jelenléte nem zárja ki a vihart, a kétségbeejtő helyzetet, hiszen még az ő hívei is juthatnak ilyen nehéz körülmény közé. De arról is szó van – tette hozzá Kondor Péter - hogy a tanítványokon a rémület lett úrrá és bármennyire indokolt emberileg a tomboló viharban a félelem, a rémület, még inkább indokolt Jézus szemrehányása: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” A félelem nyilván annak a jele, hogy az ember nem bízik eléggé Istenben, „nem nézi ki” Jézusból még a lehetetlent is. A félelem tehát mindig hitbéli gyengeség, amely kizárja a félelmet. Majd rámutatott, hogy a történetből az is kiderül, mit ért Jézus hit alatt. Nem olyan vallásos érzelmet, amelyik végig kíséri az életünket, mint az esti harangszó zúgása, de nem is olyan egészséges optimizmust, amelyik igyekszik a dolgokat nem tragikusan látni; mert azt a bizonyosságot jelenti, hogy Jézus Krisztus föltétlenül és végérvényesen győz, hiszen hatalma van minden fölött!

Képzeljük el – zárta igehirdetését az evangélikus püspök -, mi lenne ezen a világon, ha a keresztények, mi is igazán elkezdenénk hinni, igazán hinni Jézus hatalmában és szavában! Igazán elkezdenénk könyörögni hozzá, hogy „jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a Mennyben, úgy a földön is!”