A záróáhítat gondolatai (Stermeczki András, evangélikus lelkész)

„Igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test, és egy a Lélek, amint hogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben. A kegyelem pedig mindegyikünknek a Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott.”

„Hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva, növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus. Az egész test pedig az ő hatására egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben.” Ef 4, 3-7 és 12-16.

„Kedves Testvérek!

Nem titkolom, hogy mi evangélikusok a reformáció 500. évére készülünk. Ennek az ünnepnek hazánkban is komoly jelentősége kell hogy legyen. A jelentőség pedig nem az ünnep, hanem annak tartalma. Amint ma is ez a lényeg. 500 éve Luther Márton ágostonos szerzetes – István legkisebb fiának neve is erre a rendre emlékeztet – a lényegre, azaz Krisztusra mutatott. Nem mellesleg az Ágoston Rend regulájának első pontjában ez áll:

»1. Mindenekelőtt Istent szeressétek, aztán a felebarátot, mert ezek a nekünk adott legfőbb parancsok. Íme ezek a szabályok, amelyeket leírunk, hogy a kolostorban letelepedve megtartsátok. Először is, hogy egyetértésben lakjatok a monostorban, és egy szív, egy lélek legyetek. 2. Istent keresve, hiszen ezért győltetek egybe.« Pál is erről az egységről írt. Az egységről. Luther később az Ágostai Hitvallásban az egyház egységéről és fogalmáról így ír: »Az igazán hívők közössége.« Ez a közösség pedig egyedül Krisztus által lehet egységes. Noha a Megváltó személye majd mindegyik történelmi felekezet számára megkérdőjelezhetetlen, mégsem működik ez úgy, ahogy szeretnénk. Miért? Mert nem vagyunk nagykorúak még. Mi a nagykorúság? Érettségi? Jogosítvány? Büntethetőség? Önálló egzisztencia? Pál a hitben történő nagykorúságról azt írja abban a részben, ahonnan a mai nap mottója is jött, hogy Isten Fia megismerése és az állhatatosság a jele ennek. Nézzük az elsőt: mennyire ismerjük Őt? Jézust. Mit tudunk róla? Ha bibliaismereti versenyt rendeznénk, félek, beégnénk. Példul hittantáborunkban az akadályversenyen volt egy olyan kérdés, ami három helyszínt próbált elhelyezni. Betlehem, Názáret, Jeruzsálem. Alap. Ám ezek csupán történelmi, jobb esetben teológiai ismeretek. Elsőáldozás vagy konfirmáció, keresztelői előkészítő vagy hittanórai anyag. Alap, de a lényeg a személyes ismeret. Sokkal többet tudunk arról, aki valakit személyesen ismer. Ez az ismeret kialakulhat a Szentírás olvasása közben és kialakulhat gyülekezeti alkalmak bizonyságtételei kapcsán. Ez mi feladatunk, hogy Őt megismertessük a világgal. Erre az ismeretre törekedjünk. Tegyük ezt állhatatosan. Ez a második ismertetője a nagykorúságnak. Nem adom fel. A gyermek például ha házimunkára kérjük, hamar feladja, vagy az első nehézség, váratlan komplikáció után abbahagyja. Így van a tanulással is. Tanultál? Igen. Megoldottad a feladatot? Igen, megpróbáltam. Kész? Hát… A nagykorúság azt is jelenti, hogy nem csupán megpróbálom, kipróbálom, de be is fejezem. A keresztyén nagykorúság azt a hitet jelenti, ami biztos abban, hogy van bűnbocsánat és feltámadás, azaz ez az élet teljessége, az élet befejezése. Nem hajladozom a szél járása szerint. Meg vagyok keresztelve! Hajtogatta Luther Wartburg várában is. Mit jelen ez? Azt, hogy elsősorban Krisztushoz tartozom! Aztán ahhoz a közösséghez, ahová a teremtő rendelte életemet. Itt kell helytállni. Ma Magyarországon ez számunkra nem lehet kérdés. Helyt kell állni, és Krisztusról kell bizonyságot tenni énekkel, szóval, cselekedettel, ha kell bátor kiállással, kultúránk és családunk, keresztyén közösségeink megvédésével!”