Ökumenikus imát tartottak a füredi keresztnél

Ökumenikus imát tartottak a füredi keresztnél

Share this content.

Forrás: veol.hu, szöveg: Kovács Erika
Balatonfüred – Ökumenikus imával áldotta meg, illetve szentelte meg Bátki Dávid Géza református lelkész, Gabnai Sándor evangélikus lelkész és dr. Fodor János római katolikus plébános Balatonfüreden, a Tamás-hegyen a keresztet az elmúlt hétvégén, ahonnan páratlan panoráma nyílik a Balatonra, a városra.

Minden évben kiemelkedő esemény Balatonfüreden, hogy sokan, közöttük a város elöljárói is egy kiadós sétán elzarándokolnak a Tamás-hegyi kereszthez, ahol mindannyian ökomenikus imán vesznek részt. Böröcz István képviselő, turisztikai egyesületi elnök érdeklődésünkre elmondta, a nyolc méter magas fenyőfa keresztet a helybeli Gerics Endre ötletéből, és barátai hozzájárulásával állították fel 2006-ban, és tavaly új világítást kapott.

A kereszt irányt mutat nappal és éjszaka, a város egyik jelképének számít. Ereje van, valaha rajta szenvedett a világ megváltója, aki megszabadította a világot a rossztól, és új életet adott. Védi, óvja Balatonfüredet, irányt mutat. Az imán elhangzott, a kereszt Isten szeretetének jelképe, hitet, erőt, hazaszeretetet meríthetünk belőle. Az emberiség megváltásának eszköze, a nemzet, a hit, a kereszténység, a békesség jelképe. Utat mutat az emberiségnek, amit csak egyszer járhatunk végig, Jézus Krisztus halálára emlékeztet, és összeköti az embereket.

 

Címkék: Balatonfüred - Tamás-hegy -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!