A 2018-as ökumenikus imahét második napján a baptista imaházban gyűltek össze a város keresztény felekezeteinek hívei közös istentiszteletre, hogy lelkipásztoraik vezetésével imádkozzanak együtt Istenhez. Révész Lajos baptista lelkipásztor a befogadó közösség nevében köszöntötte a jelenlevőket és a szolgáló lelkipásztorokat, az igehirdető Tóth Tamás esperes-plébánost. Majd hálaadó és Szentlélek-hívó imával kezdődött a Krisztus-hívők egységére szólító alkalom. 

A hét útmutatóját összeállító karibi keresztények a második napra a Filemon-levél alapján választottak mottót: „Most nem úgy, mint rabszolgát, hanem mint a szeretett testvéreteket.” A város felekezeteinek hívei, lelkipásztorai és gyülekezeti vezetői ehhez a gondolathoz kapcsolódóan olvasták fel a kijelölt igehelyeket a „Megteremtette Isten az embert a maga képmására...” (1Móz/Ter 1,26–28), „Uram, miért állsz oly távol...?” (Zsolt 10,1–10), „Most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet:… szeretett testvéred.” (Fil 1,16) és az irgalmas szamaritánus (Lk 10,25–37) témaköreiben.

Tóth Tamás esperes az evangéliumi történethez kapcsolódva sajátos szempontból tartotta meg igehirdetését. Az irgalmas szamaritánus helyett az út szélén hagyott, megvert emberrel való közösségünket hangsúlyozta. Beszédében kifejtette: elfogadni Isten gyógyítását sokkal nehezebb, mint bent maradni saját, megszokott élethelyzetünkben. Mert a gyógyulás nem mindig kellemes. Egy súlyos bűnökből megtért asszony élettörténetét, valamint mentőszolgálatos tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal: egy buszmegállóban fekvő alkoholbeteget kellett megmenteniük a fagyhaláltól, de a fiatalember nem akarta elfogadni a segítséget. „Nem kell félni attól, hogy meggyógyulunk, még ha félelmetes is. Isten nem azért akar meggyógyítani bennünket, hogy becsapjon, hanem azért, mert meggyógyulni, megszabadulni jó.” 

Az igehirdető személyes tanúságtételében arról is beszélt, hogy papi szolgálatában komoly fordulatot hozott, amikor egy hajléktalanban meglátta Krisztus arcát. „Azt hittem eddig, hogy az Istennel való találkozás mindig felemelő, örömteli, valahogy karjába vesz az Úr. Ez a találkozás arra volt jó, hogy feltétel nélkül akarjak találkozni Jézussal.” 

Tóth Tamás végül azt hangsúlyozta, hogy igent mondani csak az tud Istennek, aki találkozik Vele. A törvények betartása nem hozza meg ezt az élményt, mert évtizedeken keresztül is járhat valaki úgy keresztény közösségbe, hogy nem találkozott Istennel. „Azért nehéz megengedni Istennek, hogy kezdjen el gyógyítani, mert amikor igent mondok arra, hogy gyógyíthatja az életemet, akkor egy csomó dologra közben nemet is mondok” – mondta a plébános, majd hozzátette: „Először találkozni kellene Istennel, aztán megtérni, aztán hagyni, hogy megváltoztassa életünket. Fel kell ébreszteni a vágyat magunkban, hogy szeretnénk vele találkozni, szeretnénk gyógyulni és megszabadulni. Legyünk olyan „megvert emberek”, akik hagyják magukat meggyógyítani, mert Jézus azt mondja: Itt vagyok az ajtódban, csak annyit mondj, gyere” – fejezte be beszédét a plébános.

A közös istentisztelet végén a lelkipásztorok és a gyülekezetek szolgálói azért imádkoztak, hogy begyógyuljanak a lelki sebek, a családi és gyülekezeti kapcsolatok megújuljanak és megerősödjenek. Az imaalkalmat a baptista gyülekezet kórusának hálaadó énekei zárták.