A templom csendjében védett helyre érünk, távol a gyűlölködéstől, a dühös kommentektől, az indulatoktól, a hangos, szótlan vagy tettleges agressziótól, melytől való félelmünkben gyászolni és emlékezni is elfelejtettünk. Az elmúlt években huszonhatezer ember vesztette életét Afrikából Európába tartó útvonalakon, köztük a kis Aylan és megannyi gyermek. Róluk, a legkisebbekről és legártatlanabbakról beszélt prédikációjában Fabiny Tamás evangélikus püspök az ökumenikus imaórán, melyet Székely János katolikus püspök vezetett.  

„A Sant’Egidio (Szent Egyed) közösség Európa-szerte minden évben megemlékezik azokról a menekültekről, akik az Európába vezető úton, a remény útján veszítették életüket. Imádkozunk azért a hetvenegy menekültekért, akik 2015. augusztus 27-én egy osztrák autópályán talált furgonban fulladtak meg, valószínűleg még magyar területen. De azokért a tízezreként is, akik a Földközi-tengerbe fulladtak, miközben háborúk, éhínség, zsarnokság elől menekültek egy emberibb élet, vagy egyáltalán élet reményében, mint a kis Aylan Kurdi, a hároméves szír kisfiú, aki testvérével és édesanyjával veszett oda a török partoknál, és akinek fényképe és története megrázta az európai közvéleményt. Ferenc pápa Lampedusán a „közöny globalizációjától" óvott. Nem törődhetünk bele a háborúba, a terrorizmusba, amely legutóbb Párizsban szedte áldozatait, miután vérrel áztatta azt a földet is, ahonnan a kis Aylan is menekült.  A jelenlegi súlyos helyzetben a béke gesztusaira van szükség. Imádkozzunk a meghalt és az élő menekültekért is. Imádkozzunk a békéért, a terror és a háború áldozataiért, az üldözöttekért és a túszok szabadulásáért. Hogy senkinek ne kelljen menekülnie, és aki már elmenekült, segítségre találjon” – olvasható a szervezők invitációjában.

Fabiny Tamás az igehirdetésben (Mk 10,13-16 alapján) ezt mondta: „Jézus szava nyomán elsősorban a gyermekekről emlékezünk meg. Azokról, akik a Közel-Keletről, Afrikából vagy a világ bármely tájáról útnak indultak a háború és terror, vagy éppen a szegénység és az elviselhetetlen körülmények elől. (...) Láttuk őket Budapesten, a Keleti pályaudvaron, vagy a röszkei vágányokon botladozva. Nagy szemeket meresztve néztek ránk az autóbusz vagy a vonat ablakából. Szüleikhez bújva keresték a biztonságot és az oltalmat. Nagy ritkán mosolyogtak és integettek is. Nekik valóra vált a reményük. (…) És láttuk azoknak a képeit is, akik nem érhettek célhoz, akik belehaltak a reménybe. Soha nem fogunk szabadulni a 3 éves Aylan Kurdi kis testének látványától, amint ott fekszik a török tengerparton (...) derékban felcsúszott piros pólóban, kék nadrágban, barna félcipőben. Mintha csak aludna. 

És tudjuk, hogy legalább négy gyerek volt abban a hűtőkocsiban is, amelybe ugyancsak haramia embercsempészek 71 szír és afgán menekültet zsúfoltak be, és akiknek esélye nem volt a túlélésre. Hiába sikoltozta az anyák, sírtak a gyerekek, dörömböltek a férfiak. Ismerjük jól ezeket a sorsokat. (...) Jézusnak a sorsa ismétlődött meg azoknak a szenvedésében, akik az ókorban a keresztényüldözés, a középkorban pogromok közepette éltek. Amikor 1944-ben a koncentrációs tábor elől, 1956-ban a szovjet tankok elől menekült a család. Volt, aki célba ért, de akkor is volt, aki belehalt a reménybe. És nem tudjuk életben maradt-e az a párizsi fiatalasszony, aki a terroristák elől menekülve egy ablakpárkányon kapaszkodott, és közben sírva mondta: Gyermeket várok! Vajon megmenekült-e ő és magzata? Ráhel siratja gyermekeit, a sareptai asszony fájdalmasam szedegeti a rőzsét, Aylan pedig ott fekszik arccal lefelé a tengerparton.”

Rajtunk pedig nem segít más, csak az ima: „Urunk, fogadd magadhoz a kicsi Aylant. És vigyázz, jobban vigyázz az ő kis testvéreire! Hogy nekik ne kelljen így feküdniük a tengerparton, kiszáradt földön, szögesdrótok alatt, romok között. Hogy ne zuhanjanak le az ablakpárkányról oly módon, hogy az anyai test koporsóvá váljon a számukra.” (A prédikáció teljes szövegét itt elolvashatja.) 

A prédikációt a megemlékezés követi. Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség magyarországi képviselője sorolja a neveket, a dátumokat, a helyszíneket és a körülményeket – a lista túl hosszú, ennyi nevet képtelenség feljegyezni. Tengerbe fulladtak, kerék alatt, vonatsíneken, végkimerülésben. Kyrie eleison. Az elmúlt húsz évben összesen huszonhatezer ember. Legtöbbjüknek a nevét sem tudjuk, sem a haláluk körülményeit. Elnyelte őket a tenger. De a nevek, a történetek és az arcok fel vannak jegyezve az Úrnál.

A liturgia egyszerű, letisztult. Mélyre megyünk, de nem fulladunk bele a közönybe, sem a szomorúságba. Székely János püspök így vezeti be a béke köszöntést: „Keresztény, muzulmán és minden más hitű menekültek békét kérnek. Ennek az értékesebbnél értékesebb ajándéknak a jelével köszöntsük most egymást.” Mi pedig egy-egy kézszorításban és ölelésben tovább adjuk és megosztjuk ezt a jelet a mellettünk, körülöttünk ülőkkel: „legyen a béke veled.” Az imaóra végén gyertyákat gyújtunk a hosszú, sötét éjszakában, amely körülvesz bennünket. 

Kortárs ikon a számkivetettekről

A gyertyagyújtáskor feltűnik egy kép, amely az imaóra liturgiás füzetének borítóján is szerepel. „Ez a kép néhány évvel ezelőtt készült a Sant'Egdio közösség ikonfestő műhelyében. Az irgalmasság testi cselekedeteit ábrázolja, a Máté 25-ben leírt kis apokalipszis alapján. A kép alján egy tengeri jelenet látható, ami a menekültek tragédiájára utal. Az ikon elkészítésének apropója Modesta Velenti halála volt, akinek a neve is szerepel rajta: ő egy hajléktalan asszony volt, akit 1983-ban a mentők hagytak meghalni Róma Termini pályaudvara mellett, mert bár rosszul volt, de piszkosnak találták, ezért nem vitték el. Két órával később meghalt. Minden évben megemlékezünk róla és a hozzá hasonló sorsú barátainkról január 31-én, Modesta halálának évfordulójához kapcsolódóan” – tudtuk meg Szőke Pétertől.