Megtartották évadnyitó találkozójukat a nagykanizsai papok és lelkészek

Megtartották évadnyitó találkozójukat a nagykanizsai papok és lelkészek

Share this content.

Forrás: kanuzsatv.hu
Nagykanizsa – Megtartották évadnyitó találkozójukat a nagykanizsai papok és lelkészek, akik ebben a körben havonta találkoznak, immár hatodik éve.

A mostani alkalom házigazdája, Makoviczky Gyula úgy fogalmazott: örvendetes, hogy egyre nagyobb számban vannak ökumenikus programok a városban, és ezek szervezése egyeztetést, együttműködést kíván. Ugyanakkor fontos az is, hogy a kanizsai egyházi közösségek tudjanak egymásról.

„Ilyenkor nyílik alkalom igazán arra, hogy a minőségről beszéljünk, a megélt dolgokról. Egy-egy találkozásról, közösségi élményről. Ami nem kartoték, ami nem statisztika, nem is tudjuk jelenteni fölfelé az egyházi hatóságnak, hogy ez volt, mégis, számunkra nagyon fontos, hiszen ezért csináljuk. Hogy ezt a közösséget, amibe Krisztus bennünket beleálmodott, együtt megélhessük. Én mindig úgy vagyok az ökumenével – és örülök a lehetőségnek, ha ezt most elmondhatom – azt gondolom róla, hogy egy közös nyelvünk van, és van sokféle nyelvjárás. Ezek a felekezetek, vagy vallások, ha úgy tetszik, a mi esetünkben. És olyan jó rácsodálkozni erre az egységre” – mondta el Makoviczky Gyula, evangélikus lelkész.

Hivatkozások: További képek. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!