Idén az ökumenikus imahét január 19-26. között került megrendezésre, melynek során a Pécsi Egyházmegyében minden nap közös istentiszteleten vettek részt a Krisztus tanítását közvetítő egyházak hívei. A hét záró alkalmát idén a felújítási munkálatok miatt zárva levő Pécsi Székesegyház helyett a belvárosi templomban (Dzsámiban) tartották.

Az alkalom egyediségét a templom sajátos kör jellege adta, melyből fakadóan az oltárt hívek sokasága vette körbe.  

„Nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk. – halljuk az apostolok cselekedeteinek (ApCsel 28,2) írását (szerk.: amely az idei ökumenikus imahét mottója). A nem mindennapi emberséget jöttünk össze ünnepelni” – fogalmazott köszöntő beszédében Udvardy György érsek, pécsi apostoli kormányzó. Hozzátette: ezt szeretnénk ünnepelni, mindannyiunkban, egymásban és ebben szeretnénk erősödni.

„Ez nem azt jelenti, hogy valami ügyes szervezéssel, morális fölkészültséggel, vagy éppen a veszélytől való félelemben történő összehúzódástól szeretnénk tekinteni a jövőbe, hanem azt, ami a mi emberségünknek a lényege. Ismerjük Krisztust, belé oltott a keresztség és megkaptuk az Ő lelkét. Ez az emberség tökéletesen más, teljesen más, mint amit az emberről általában állítunk vagy általában elvárunk. A Szentlélek működik bennünk, a Szentlélek akarja ezt az egységet és a Szentlélek akar bennünket növelni a Krisztusban megismert emberségre. Annak a mélységére, annak a teljességére, gazdagságára. Azért is, hogy a nem mindennapi emberség, a Lélek áradása során új meglátásokra vezessen bennünket. Amikor túl tudunk látni korlátokon, félelmeken, szokásokon, olyan hagyományokon, amelyek nem az identitásunkhoz tartoznak, akkor tudunk szolgálni. Tudjuk szolgálni az embert, közösségeinket. Ebben a reményben vagyunk itt, és ebben a reményben imádkozunk. Isten hozott mindenkit!”

Az istentisztelet alapigéje Márk evangéliumából származott (Mk 16,14-20).

„Imádságban és testvéri közösségben keressük minden keresztény egységét, amikor együtt és közösen tekintünk a mi lényegi egységünk alapjára, forrására, magára Jézus Krisztusra” – kezdte prédikációját dr. Szabó István, a dunamelléki református püspök.

Az idei ökumenikus héten, minden nap egy hosszú történet egy-egy részletével elmélkedtek a különböző történelmi egyházak hívei. Az egész történetet Lukács evangélistának egy megjegyzése kötötte össze, miszerint a Máltán partra vetődött hajótörötteket, a bennszülöttek vagy más fordításban a barbárok nem mindennapi emberséggel tisztelték meg. Tüzet gyújtottak nekik, hagyták, hogy megmelegedjenek. Befogadták őket. Amikor aztán három hónap után egy induló hajóra fölkérezkedve útnak indulhattak, akkor az apostolokat minden jóval ellátták a bennszülöttek.

„Nem mindennapos emberség. Nem kell félnünk attól a szótól, bár eléggé lejáratódott a mi időnkben. Szó szerint Lukács evangélista azt mondja, hogy nem mindennapos filantrópiát, emberszeretetet gyakoroltak irántuk. Lejáratódott a szó, kiüresedett. Sokféle mozgalom van a mai világban, akik minket, keresztyéneket is gyötörnek és ösztökélnek filantrópiára, mi több, meg is követelik tőlünk, hiszen ha Krisztus követői vagyunk, ha a szeretet vallásában járunk, akkor nem mulaszthatjuk el. Keressük! Ha éppen elmulasztanánk, és nem keressük, akkor majd elénk tárják, és megszabják nekünk, hogy hogyan és miben, leginkább milyen programokban lehet ezt a filantrópiát gyakorolni” – fejtette ki a református főpásztor, majd hozzátette, hogy nem kell ettől a szótól félni.

„Lukács az ő szolgálata során más alkalmakkor is átélte az emberi szeretetnek ezeket a mély gesztusait” – emlékeztetett. A püspök folytatásként Pál apostol Titusznak írt levelét idézte. „Emlékeztesd a gyülekezet tagjait, hogy minden jócselekedetre készen legyenek. Senkit ne szidalmazzanak, ne veszekedjenek, gyöngédek legyenek, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt, mert régen mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők, különböző kívánságoknak és gyönyöröknek szolgái, gonoszságban és irigységben élők, gyűlölségesek, egymást gyűlölők voltunk. De mikor a mi megtartó Istenünknek a jó volta és emberszeretete, filantrópiája megjelent, nem az igazság cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az Ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületés fürdője és a Szentlélek megújítása által.” Amikor Isten filantrópiája megjelent, vagyis amikor Jézus Krisztus megjelent – egyértelműsített a lelkész, aki szerint a helyzet leírása ma is érvényes, mintha nem kétezer éve írták volna.

A püspök gondolatai itt folytatódnak.