„Ne nyugodjunk bele sztoikusan abba, hogy a kísértésnek ki vagyunk szolgáltatva, hanem meneküljünk az isteni szabadságba, ahol Isten az ördögöt a lába alá veti.” (Dietrich Bonhoeffer)

Valami megint feszít belülről. Pedig úgy éreztem, hogy túl vagyok rajta. Az érzés vissza-visszatér, főleg amikor egyedül vagyok. Kísértés… Inkább kísértet, puszta illúzió. Engem keményebb fából faragtak! De azért csak feszít, nem múlik a vágy. Valójában kicsit mintha már hiányzott is volna az érzés. Amúgy meg kinek ártanék? Gyűlölöm a feleslegesen gerjesztett lelkiismeret-furdalást. Érveket gyártok. Ami jó, az mióta lett rossz? Még nyerhetek is vele. Szemeim óvatosan körbejárnak, mint a kisgyermeknek, aki a spájzból éppen csokit csenni készül…

Valami mindenkit feszít. Egyént és közösséget, tanítványt és az egyházat. Az üveg a polcon, egy megfiatalító összemosolygás, szorzók és nullák, a megfelelés érzése vagy saját bálványunk kőszobra. A legjobban talán az feszít, hogy a kísértéseknek ki vagyunk szolgáltatva. Nem akar múlni, nem akar csillapodni, amíg már észre sem vesszük, és belenyugodtunk. Vagy ha nagy nehezen le is győzzük, újra és újra beleütközünk valami újba. A kísértéseknek ki vagyunk szolgáltatva, és mintha maga az Isten szolgáltatna ki. Jézussal együtt imádkozzuk újra és újra, hogy „ne vígy minket kísértésbe”. Milyen Atya az, akitől ezt külön kérni kell? Jézus mindenkinél jobban átélte, hiszen őt magát is az Isten Lelke ragadta el a pusztába negyven napra. A Lélek vitte a megpróbáltatás pusztájába, hogy valami különös módon maga az Isten is kísértést szenvedjen.

Dietrich Bonhoeffer is ismerte ezeket a feszültségeket. Ám azt is megértette, hogy nem kell, hogy kísértéseink szolgái maradjunk. A megpróbáltatások talán nem múlnak el egykönnyen, de az Isten szárnyai óvón betakarnak a nehéz órákban. Az az Úr, aki ismeri az erőtlenségeinket, aki maga is átélte ezt a szenvedést, a szabadság menedékét kínálja gyermekeinek. Szabadságot mindentől, ami feszít belülről. „Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, de nem vétkezett. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” (Zsid 4,15–16)