Önként és dalolva – KÖSZI-est az EHE-n

Önként és dalolva – KÖSZI-est az EHE-n

Share this content.

Szöveg: Tóth Lilla Eszter, fotó: Molnár Rozália
Budapest – 2017. november 29-én a KÖSZI (Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért ) ismét megtartotta hagyományos, áhítattal egybekötött bemutatkozó estjét az Evangélikus Hittudományi Egyetem kápolnájában. Családias hangulatban telt az alkalom, a címének megfelelően sok énekkel és annál több önkéntessel.

Szerda este lelkes önkéntesekkel és kíváncsi teológushallgatókkal telt meg az Evangélikus Hittudományi Egyetem kápolnája. Az est célja az volt, hogy az egyetem hallgatói megismerkedhessenek a szervezettel, az önkéntes munka lehetőségeivel és örömeivel. A korábbiakhoz hasonlóan idén is több új emberrel találkozhattunk, akik még nem hallottak a KÖSZI-ről, de olyanok is akadtak a résztvevők közt, akik már régi ismerősként köszöntötték a tagokat. 

Sok, gitárral kísért énekkel kezdtük meg az estét, közülük az utolsó, a Bethesda taván című dal már bevezető volt Szlaukó Orsolya evangélikus lelkésznő áhítatához, melyben a harmincnyolc év után meggyógyított beteg emberről is szó esett. A beteg férfihoz hasonlóan mi is sokszor kifogásokat keresünk, és nem a kérdésre válaszolunk, hanem egyszerűen csak azt mondjuk: „Uram, nincs emberem…”. Eltérít a sok munka, a stressz, az idő végessége, és így az életünkben levő lakatokat sem tudjuk megfelelő módon kezelni. Viktor E. Frankl Mégis mondj igent az életre! című könyve alapján azonban az életünknek értelme a személyesség, felszólítás és kihívás jelleg kellene legyen, mint ahogy Jézus felszólítja a beteget: „Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj!”. Ezt kell megtalálnunk a saját életünkben is, ennek pedig az önkéntesség teljes mértékben megfelel. Ezenkívül Szlaukó Orsolya megosztotta velünk személyes tapasztalatait arról, hogy milyen jó hatással van a gyerekekre egy-egy ilyen tábor, és azt is, hogy milyen jó lehetőséget jelentenek a hallgatók számára a tanulmányaikhoz kapcsolódó táboroztatási gyakorlat elvégzésére. 

Az áhítatot követően megint énekeltünk, majd a KÖSZI-tagok Kelényi Zsolt elnök vezetésével egy csapatként mutatták be az egyesületet: mindenki mesélt pár mondatot saját élményekkel és tapasztalatokkal fűszerezve, így a hallgatók kicsit a működésbe is beleláthattak, hogyan funkcionál jól működő „gépezetként az élettel teli társaság. Hallani lehetett a KÖSZI által képviselt értékekről, hogy mivel jár, ha ők is a részesei lesznek, az évente megrendezett tematikus táborokról (Téli berek értékkereső tábor, Életfonal életvezetési tábor, Napvető kreatív tábor, Napvető kalandtábor, Nyomkereső készségfejlesztő tábor), évközi alkalmainkról (Megálló interaktív istentisztelet, Útközben beszélgetések és Játszótér drámapedagógiai foglalkozás), majd végül arról is, hogy hogyan csatlakozhatnak hozzánk az érdeklődők. Ahogy elkezdtünk mesélni, az idő igen hamar elröppent, még a hó is elkezdett esni.

Az este lezárása a jól megszokott palacsinta és forralt bor elfogyasztása volt, melyet a KÖSZI-sek készítettek elő a megjelentek számára. A finomságok melletti kötetlen beszélgetés során kicsit jobban megismerhettük egymást, az érdeklődők további információkat tudhattak meg a KÖSZI-ről, az ismerősök, barátok pedig örömmel köszönthették egymást, így a baráti jó hangulat végig adott volt. 

Ha Te is szeretnél részese lenni ennek a társaságnak, akkor gyere el felnőtt-, ifjúsági vagy gyerektáborainkba résztvevőnek vagy önkéntesnek. Várunk továbbá rendszeres évközi alkalmainkon, a KÖSZI Megálló istentiszteleten, a sajátélményű csoportos önismereti alkalmunkon, a Játszótéren vagy a sodró lendületű előadásokkal összekötött kötetlen beszélgetésünkön, az Útközbenen. Jelentkezz a koszi@koszi.net e-mail-címen!

Honlapunk a www.koszi.net oldalon érhető el, ahol az érdeklődők tájékozódhatnak aktuális programjainkról is.

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról, kedveld a KÖSZI-t a Facebookon: https://www.facebook.com/keresztenyonkentesek

Iratkozz fel a KÖSZI-hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide: koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com!

A KÖSZI által szervezett Önként és dalolva program a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal és az Evangélikus Hittudományi Egyetemmel együttműködésben valósult meg.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!