Ordass Lajost abszolút többséggel választja meg a Bányai Egyházkerület Raffay Sándor püspök utódjának. A püspök az 1945. szeptember 27-i székfoglalójában még részletesebben fejti ki az egyházról alkotott nézeteit. Isten az egyházat a legfőbb kinccsé, az evangélium hordozójává tette. Két tézist állít fel az egyházról.

1. Az egyházat nem kell félteni, mert az egyház az evangélium kincsének hordozója, amelyet Isten a világ alapjainak megvettetésekor fundált. Ezért a történelem viharait is túléli az egyház – az egyház legyőzhetetlen.

2. Az egyház tagjait azonban lehet és kell is félteni, és ezért van munkára és munkásokra szükség. 

Ezért tekintetét az egyház munkásaira veti. Külön kiemeli a teológiai önképzés fontosságát: nem szabad csak a másodkézből kapott eredményekre építeni, a külföldi teológiát szolgaian átvenni. Az egyházi iskolák ügyét magáénak érzi, hiszen az evangélikus iskolák mindig is az egyetemes nemzeti célok szolgálatában állttak.

A vesztett háború után kell szólnia az egyház és az állam kapcsolatáról, a jogrend szükségéről: 

„Az evangéliumból merített felfogásom szerint a jogrend Jézus Krisztus evangéliuma után a nép közösségének legdrágább kincse... Isten az egyházra kovászt bízott. Ennek pedig az a hivatása, hogy az emberek egész közösségét átjárja. Az egyház az államhatalomnak önzetlen segítője lehet. Ezért megint csak saját érdekében cselekszik az államhatalom, ha utat nyit az egyháznak arra, hogy az evangéliumot minél szélesebb körben terjeszthesse.”

Ordass az egyház és az állam kapcsolatáról mindig a kölcsönösség elve alapján szól, aminek teológiai indoklása a lutheri szabadság-szolgaság dialektikája. Ebből is láthatjuk, hogy Ordass gondolkodását mennyire a lutheri antitézisekre (vagy akár paradoxonokra) építő teológiai logika határozza meg.

„Az egyház őrizze meg az állammal szemben szabadságát mindig olyan nagy mértékben, hogy a nép sorsfordító nehéz óráiban és küzdelmeiben is lehessen az egyház az állam lelkiismerete, és az evangélium alkut nem ismerő szolgája. De ugyanakkor kösse össze magát az egyház olyan szorosan az állammal, hogy magáénak tudja vallani mindig maradéktalanul a haza népének ínségét, bűnét, örömét és jó reményét.”

Az egyházak közös munkáját is szem előtt tartja: „Isten Krisztus egyházának minden történelmi ágát együtt akarja látni...” Az összekötő szálakat a falvakban, a városokban is szorosabbra kell fogni: „Sértő polémia, határvillongások szűnjenek meg a nemzeti és társadalmi életben, de mindenek előtt is a családok körében.”

Ordass Lajos székfoglaló beszéde az esemény emelkedettségéhez méltó: minden lényeges kérdést érint, s igazi „episzkoposzi” szemmel minden hozzá tartozó dolgot „áttekint”. Hangja nemcsak lassú és méltóságteljes, hanem személyes és rendkívül meleg is egyszerre; sohasem sablonokban szól, hanem teológiai és egyházkormányzási kérdésekben is lírai alkata jut kifejezésre. A nyájat, „gyermekeit” lelkipásztori gondoskodással tegezi, s megosztja velük „lelkének álmait”: „Vággyal nyúl lelkem az evangéliumi szeretet alapján egymást támogató egyházi szolgálat álma után, éppen ezért egyházkormányzói munkámban a magam részéről ezt keresem és ezt szolgálom.”

Ordass püspök beiktatásán Bereczky Albert államtitkár (a későbbi református püspök) képviselte a magyar kormányt és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumot. A „súlyos ítéletidők után és alatt” nagy reménységgel tekint az egyházak munkájára, majd utal Ordassnak az iskolákhoz való ragaszkodására: „Különös nyomatékkal hangsúlyozom, hogy az állam fenn kívánja tartani az egyházi iskolák szolgálatát.”