2016. szeptember 6-a reggelén szürke felhők ereszkedtek Budapest városára. A folyó partjáról meredeken emelkedő lépcsőkön többen igyekeztek különböző irányból ezen a kora reggelen, a szentéletű vértanú püspök gellérthegyi emlékművéhez.

Erről a magaslati pontról az egész környék jól látható és a nagyváros reggeli csúcsforgalmának a zaját is csak alig hallani. Felfelé kapaszkodva a próféta szavai kezdtek egyre erőteljesebben lüktetni bennem: „Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra.” (Hab 2,1)

Imádkozni siettünk ide jó néhányan ezen a reggelen. Valahogy úgy, mint ahogy Jézus is sokszor tette, amikor a Jeruzsálem fölé emelkedő Olajfák hegyére hívta tanítványait zsoltár éneklésre és buzgó könyörgésre. Fölhangzottak Jézus mondatait is, aki fájdalommal könyörgött Isten irgalmáért, Jeruzsálemért és az engedetlen ország kiválasztott népéért. Ezt olvassuk róla: „Amikor Jézus közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat…” (Lukács 19,41-46.)

Nem voltak sokkal többen az imádkozók Jézus első elhívott tanítványainál most sem. Különböző keresztény felekezetek lelkipásztorai és gyülekezeti munkatársai dicsérték együtt az Urat énekkel és buzgó könyörgéssel, ahogyan ezt minden hónap első keddjén egyébként is szokták. A nyári hónapok elmúltával azonban, az őszi évad kezdetén, most itt a Gellért hegyen foglalták imába a szolgálatban való megújulás őszinte vágyát. Buzgó könyörögve bölcsességért országunk és földrészünk lelki és politikai vezetőiért és nyugtalan világunk békességéért.

A Magyar Evangéliumi Szövetség szervezésében közel egy évtizede indult el a havonta megtartott reggeli imaközösség, amely sok áldás forrása volt már eddig is. Ilyen volt ez az évadindító gellérthegyi „imaséta” is, amikor az Aliansz vezetői hoztak egy-egy igét és imát, amit az Úrtól erre a napra kaptak.

Elsőként Szeverényi János elnök szólt, aki a kövező gondolatokat emelte ki: „Te pedig ne imádkozz ezért a népért.” (Jer 7, 16-28) – Isten szerelmes fájdalmában mondta ezeket a szavakat a prófétának. Izrael, az egyház bálványimádó lett, nem tölti be funkcióját. Jézus is sírt a városon, de bement a városba életét adni érte. Ez az egyetlen esélyünk, reményünk. Az Ő sebeiben van a gyógyulás. Először nekem, gyülekezetemnek, egyházamnak kell megtérni, hogy alkalmassá tegyen Isten a pogányok felé való küldetésre…

Ezt követően László Viktor alelnök szólt az egybegyűltekhez: „A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át. Mert a test nem egyetlen tagból áll, hanem sokból.” – így elevenítette föl számunkra Pál levelét (1. Kor 12,12-14).

Dr. Mészáros Kálmán alelnök a zsoltáríró szavaira emlékeztette a jelenlévőket: „Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott… Boldog az az ember, aki hozzá menekül.” (Zsoltárok 33,12, 34,9) Nemzeti sorskérdések sorozata előtt áll az országunk, amely hosszú időre meghatározhatja hazánk előrehaladásának irányát. Csak az a nép remélhet szép jövőt, amely fölhagy az Isten elleni lázadással, minél előbb bűnbánatot tart és megtisztult szívvel szolgál Istennek, valamint embertársai üdvére.

Történelmi példát említve a hunok európai hódítására emlékeztetett, ami kis híján elsöpörte a római „civilizált” keresztény világot. Hogy ez mégsem történt meg, az egyrészt Isten kegyelmének köszönhető, valamin az egyszerű nép bűnbánata, Isten előtti megalázkodásának, és annak, hogy életüket is kockáztató misszionáriusok indultak a szilaj „bevándorló migránsok”, így magyar őseink közé, az evangélium megtérésre intő beszédével. Így tette ezt szentéletű Gellért misszionárius is, akinek az emlékművénél állunk. Az, hogy most mi is itt imádkozhatunk, azt az ő krisztusi szeretetből fakadó mártíriumának is köszönhetjük…

Horváth István főtitkár ezeket a gondolatokat osztotta meg a hallgatósággal: „A Jeremiás 7 első verseiben olvassuk, hogy a prófétai üzenet azoknak szólt, akik az Urat, Izrael Istenét mentek imádni a templomba. Isten helyre akarta igazítani őket, hogy ne az ítélet teljesedjen be rajtuk, hanem szívből megtérhessenek. Most, amikor városunkért és népünkért imádkozunk, tegyük ezt úgy, hogy kérjük Isten Lelkét, formáljon bennünket, hogy Vele és Általa éljük meg a hitünket és hitelesen képviselhessük Őt ebben a világban...
Imádkozzunk azért, hogy a nehéz helyzetekben is Isten békéje uralkodjon bennünk és szeretettel tudjunk lenni egymás iránt! Ne engedjük magunkba gyűlöletet! Megdöbbentő számomra, hogy amikor egy olyan cikk megjelenik, ami állást foglal egy adott kérdésben, milyen haraggal és dühvel átitatott hozzászólások jelennek meg az írás kapcsán. Ne engedjük, hogy az ilyen lelkület megérintsen bennünket, hatással legyen ránk! Krisztus békéje legyen szilárd bennünk, a szeretet uralkodjon az Egyházában, hogy valóban vonzó lehessen Isten Országa az Őt még nem ismerő emberek számára is!”

Végül Szuhánszky Gábor alelnök szólt a következőképpen: Jeremiás megdöbbentő üzenetet közöl: „Ne imádkozzál e népért...”, mert idegen istenek után futnak, gyűjtenek, gyújtanak tüzet, dagasztanak ételáldozati ajándékot. Idegen isteneknek szolgálatában élnek. (Jer 7,16-19 és Ézs 54,6-10) S később a fogság letelte után mégis a kegyelem Istene bátorít a népért való imára: „Mint elhagyott és fájó lelkű hív téged az Úr...”, „a férjed a te Teremtőd...”, aki ígéretekkel közeledik népéhez és hozzánk: „Hív téged az Úr!” (6) „Könyörülök rajtad!” (8) Örömhír: Nem haragszik az Isten. (9) Békességének szövetségét kínálja, (10), melyet ő alapozott meg: „Krisztusban megbékéltette magával a világot.” (2. Kor 5,19) Ennek az üzenetnek lehetünk hírnökei.”

Az egyenkénti és közös imádságokat Prazsák László gitárral kísérte, ezáltal is jó volt az Úrral együtt lennünk a hegyen... Az örömteli szolgatársi közösség után felszabadult szívvel ereszkedtünk le ismét a völgybe, a ránk váró és Isten segítségével megoldandó feladataink felé.