Herzog Csaba lelkész, könyvtáros áhítatával kezdődött az alkalom. A Zsolt 103,1–7 alapján az igehirdető örömét és háláját fejezte ki Isten felé a zsoltáros szavaival. Elmondta, hogy Isten bűnbocsátó szeretetének jele az, hogy a nehéz idők, az átmeneti helyzetek, a sok helytállást igénylő időszak és áldozatos munka után megvalósulhatott egyházunknak egy régen dédelgetett terve. A termekben most már méltó módon kerülhet bemutatásra az előttünk jártak hite, szóban, írásban és művészeti eszközök segítségével tárulhat fel az Isten kezében eszközül használt emberek múltja és jelene.

Az istentiszteleten a kántori szolgálatot Kertész Botond végezte.

Fabiny Tamás elnök-püspök szimbolikusnak nevezte azt, hogy épp a Magyar Kulturális Örökség Napjai előtt tarthatták meg az ünnepséget. Elmondta, hogy sajnos nem mindig képezte a kulturális örökség részét a szakrális, „klerikális” tárgyak védelme. Egyházi központunk azonban jelképesen székháznak is mondható, ahol most már méltóképpen őrizzük javainkat.
A gyűjteményekért felelős püspök R. Niebuhr teológust idézte, aki Krisztus és a kultúra viszonyának ötféle modelljéről beszélt, úgymint: Krisztus a kultúrával szemben, Krisztus átformálja a kultúrát, Krisztus azonos a kultúrával, Krisztus a kultúra felett és Krisztus és a kultúra. „A sok szélsőség között ez utóbbi testesíti meg az evangélikus, lutheri hozzáállást, hiszen a hívő ember otthon lehet mindkettőben, azaz nincsen kizárólagossága egyik kategóriának sem” - mondta a püspök. - „Nemcsak a magas kultúrára érvényes ez, hanem a hétköznapokra is. A kultúrát úgy kell az egyháznak képviselnie, hogy a vitakultúra, a viselkedéskultúra, a testkultúra, a politikai kultúra javuljon, és a szeretet, valamint az élet kultúrája kerüljön előtérbe.” Ezután a kulturális félresiklásra példákat említve hangsúlyozta, hogy a másik ember becsmérlése, a fölényeskedés és türelmetlenség csak rosszat szül, a szeretet képviselete az, ami előre mutat.

A püspök ezután köszönetet mondott a gyűjteményi munkatársaknak és a szakmák képviselőinek az elért eredményekért. Említette, hogy bár a raktározás kérdése még nem teljesen megoldott, hiszen a gyűjtemények kétharmada nem fér el az új épületben, ezentúl azonban szellemi gazdaságunk, kulturális kincseink mégiscsak méltó körülmények között lehetnek. Úgyis, hogy Lutherrel együtt valljuk: „Bizony koldusok vagyunk”, azaz Isten előtt még így is szegények.

Ezután az Evangélikus Országos Levéltár felújított tereit Czenthe Miklós levéltárvezető mutatta be. A Podmaniczky-Degenfeld Könyvtár és a Régi és ritka könyvek gyűjteményét Hubert Gabriella gyűjteményigazgató, míg az új gyűjteményi olvasótermet és a visszaköltözött Evangélikus Országos Könyvtár állományának részeit Balogh Kriszta könyvtárvezető ismertette meg az érdeklődőkkel. Kiemelték Fabók Balázs, Veréb Norbert, Balás Gyula és Maurer Péter nevét, akiknek rengeteg munkája volt a megújulásban.

Zárszót mondott Prőhle Gergely országos felügyelő, aki először is az országos vezetőség nevében szintén köszönetet mondott az odaadó munkáért és lelkesedésért. Hangsúlyozta, hogy a tárgy és műszeretet sokszor a nehéz időkben is átsegítette egyházunkat az anyagi és emberi problémákon. „Egyháztagjaink szeretik az egyházat és a hagyományosan az egyházhoz kötődő tereket. De szemléletváltásra volt szükség” – mondta a felügyelő, aki szerint sokáig azért halogatták a felújítást, mert az emberekben élt egy olyan téveszme, hogy a gyülekezetekhez több támogatás fog jutni, ha a székházra nem költenek. A galambcsontvázak között azonban Luther Márton végrendelete mégsem heverhetett tovább. A felújítást engedélyező döntés bölcs volt. Szimbolikus, hogy míg lent egy trezorban őrizzük a végrendelet eredeti példányát, addig felette két emelettel a kápolnában adunk hálát azért, hogy ezek a terek megújulhattak. 

Ezután a vendégek sétát tettek a megújult gyűjteményi terekben, majd ebéddel és kötetlen beszélgetéssel zárult az alkalom.