– Gyerekek! Van még valakinek kérdése a konfirmandus hétvégével kapcsolatban?

– Van wifi?

– Van konnektor?

Ez a rövid párbeszéd zajlott le a pénteki hittanórán, elutazásunk előtt néhány órával. A kérdezők a „Z” generáció néhány lelkes képviselői voltak. („Z” generációnak nevezzük azt az új nemzedéket, amelynek az életében a gyorsan száguldó technológia játssza a főszerepet.)

– Konnektor van, wifi nincs – válaszoltam, s ezzel nem tettem szert nagy népszerűségre.

A vasútállomáson már izgatott kamaszok csapata nyüzsgött. Az evangélikus iskolába járó konfirmandusok kíváncsian várták a vonatot, s a megérkezést Telekgerendásra. 28 gyermek 3 lelkész és 3 pedagógus (Nagyné Györgyi Szilvia, Szitó Tímea és Szigethyné Szenteczki Katalin) vágott neki a kalandnak.

Telekgerendáson a Kelet–Békési Egyházmegye táborozóhelyére érkeztünk. Az egykori TSZ iroda és művelődési központ visszarepített minket a 80-as évekbe.

Az első sokk után (kevés a konnektor, sok a pók) a bemelegítő játék és az értékvásár következett. Kalapács alá került: a szeretet, a barátság, a család, a nyelvvizsga, a diploma és a telefon is. Ez utóbbi kelt el az egyik legnagyobb összegért. A fiatalok lelkesen licitáltak az értékekre, s jó volt látni, hogy a barátság, a család és a szeretet is sokaknak kincset ér.

Vacsoránkat a Teleki csárdában költöttük el, ahol énekszóval, és imádsággal kezdtük a közös étkezést. Az út kicsit hosszabbnak bizonyult, s így az esti túlélőtúrát is megejtettük. A csapatunk egy felbolydult méhkashoz hasonlított.

Az áhítatok témája a Tékozló fiú története volt. A történet három főszereplőjét állítottuk a középpontba, este a fiatalabbik fiú került elénk. Igazgatólelkészünk a szívére helyezte minden fiatalnak: pótolhatatlan és értékes vagy Isten számára.

Az áhítat után közös mozi következett: Evan, a mindenható. A mai korban játszódó Noé történet vicces és elgondolkoztató volt számunkra.

Az esti társasjáték party és folyamatos pótvacsora után sokan nehezen találták meg a kispárnájukat. Néhány órára azért elcsitult a ház. A séta – reggeli – séta után az idősebbik fiút állította elénk Ihász Beatrix lelkésznő. A fiút, aki nem akart osztozni az apa szeretetén.

A csendes perceket előadás követte, amely az asztalról szólt. Az asztal az étkezés helye, amely összehozza a családot, amely segít az információ, a tudás megszerzésében (ezen van a számítógép), de az oltár is asztal, ahol úrvacsora szentsége által asztalközösségbe kerülhetünk Istennel és a gyülekezettel.

Az előadás után kis csoportokban mindenki lerajzolta a saját asztalát. Elgondolkoztató és megrendítő alkotások születtek. Mi van a „Z” generáció asztalán? Gyertya, szív és kereszt is. Vannak asztalok, amely körül nincsen család, vagy nincsenek barátok. A rajzok megosztása után, kis jelenetekkel készültünk. Jézus példázatát a mai korba ültettük át, és fejeztük be. A gyerekek lelkesen álltak színpadra, s öt különböző, de nagyon ötletes előadást láthattunk.

A délutáni záró áhítat képe Rembrandt: a Tékozló fiú hazatérése volt. Szigethy Szilárd iskolalelkész az Atya szemére és kezére irányította a figyelmet. Atyánk ott vár a kapuban, nézi az utat, ölelő karját kitárva fut elénk. Nála otthon vár. A nap végére elkerültek a hangszerek, s nagyon szépen szóltak a gitárok, a fuvola, a klarinét: „Atyám két kezedben, csak ott lakhatom...”

Csendesen ballagtunk az állomásra. Mit visztek haza? – kérdeztem a résztvevőktől. Íme, néhány válasz:

„Nagyon jól éreztem magam, mivel nagyon sokat nevettünk.”

„Több emberrel kötöttem barátságot. Boldogságot vittem haza. Tetszett a közösség.”

„A legjobb az volt, hogy végre beszélgettünk egymással rendesen.”

„A legjobban a licitálós játék, meg az állatos tetszett.”

„ Az Evan, a mindenható üzenetét hoztam haza, azt a mondatot, amit Isten mondott a filmben.”

„Nekem nagyon tetszett a tábor, a programok fantasztikusak voltak.”

„Összebarátkoztam olyanokkal, akikkel nem voltam jóban.”

„Boldogságot és vidámságot vittem haza.”

„Lehetne sokkal több napos is.”

„Isten szeretetét vittem haza, minden tetszett, de legyen konnektor.”

Van kiért imádkoZni!