– 1914. június 10-én, Erdélyben, Resicabányán születtem. Utam Kecskemétre vezetett, majd Lajtaújfalura, Gyónra, végül Szarvasra. Elemi iskoláimat Gyónon végeztem, középiskoláimat Kecskeméten, Mezőtúron és Szarvason. Indítást a lelkészi szolgálatra korán kaptam, mert édesapám lelkész volt, édesanyám imádkozó lélek – ők egyengették utamat, majd hitoktatóm. Érettségi után az Erzsébet Tudományegyetem Hittudományi Karára kerültem Sopronba. A teológiát elvégezve Gyulára, Tiszaföldvárra és Szentetornyára kerültem. Ezután Orosháza következett, Rákóczitelepen szervező lelkész voltam. Itt választottak meg parókus lelkésznek, és ma is a gyülekezet örökös tiszteletbeli lelkésze vagyok. 1943-ban egyhangú választással meghívtak Szentetornyára. Két évet tábori lelkészként is szolgáltam. 1945 áprilisában hadifogságba estem, csak novemberben kerültem haza. Az egyházi ranglistán gyorsan haladtam, már 1947- ben alesperes voltam, ezzel egyidejűleg több országos és kerületi tisztséget is viseltem. 1956-ban kerültem Orosházára. 1959-ben – bár nem voltam jelölt – esperessé választottak. Később még öt alkalommal választottak meg a hatéves esperesi ciklusra. 1982-ben vonultam nyugdíjba, de még Szentetornyán tovább szolgáltam 1984-ig.

– 1938-tól 1984-ig szolgáltál aktívan. Hogyan lehetne összegezni a negyvenhat évet?

– Nehéz, megpróbáltatásokkal teli időszak volt ez. Mint pályakezdő örököltem egy félig felépült templomot és tetemes adósságot Rákóczitelepen. Orosházára kerülve Fürst Ervin mellett kellett helytállnom, aki ekkor már nagy múltat és munkásságot tudhatott maga mögött. Orosházi lelkészként egyszerre kellett minőségi és mennyiségi követelményeknek megfelelni. Lelkészi pályafutásom során mintegy ezer keresztelést, ezer esküvőt és háromezer-ötszáz temetést végeztem az esperesi hivatal vezetése és egyéb lelkészi munkák mellett.

– Volt-e magánéleted a lelkészi szolgálat mellett? Hallhatnánk valamit a családról?

– 1941-ben nősültem, feleségem Bartos Éva tanítónő lett, apósom Bartos Pál esperes volt. Négy gyermekünk született. A legidősebb fiamat, Oszkárt mindenki ismeri Orosházán, úgy is mint Orosháza legjobb ismerőjét. Az ő felesége, Kovács Hajnalka óvónő. Második fiunk, Pál többszörös mérnök, felesége, dr. Véghelyi Erzsébet jogász. Harmadik fiunk, László, tizenhat évesen hunyt el, és pár éve veszítettük el Ferenc nevű fiunkat. Feleségem 1988-ban halt meg.

– Az utóbbi években egészséged megromlott, mégis azt látjuk, hogy sorsodat zúgolódás nélkül, sőt bizonyos derűvel viseled.

– A szolgálatom végig igen nehéz volt, de Isten keze segített, annak ellenére, hogy tüzes kohóba helyezett. Minden salakot így akart leolvasztani rólam, a szenvedés tüzében, hogy sokszor betegséggel látogatott meg, és öt nagy műtéten estem át.

– Nyolcvan év nagy idő, és egyben sok ezer kilométeres út is. Erdélyből indultál, majd Kecskemét, Gyón, Sopron, Szarvas állomások következtek, hogy csak néhányat említsek. Valójában hol vagy otthon?

– Hová való vagyok? Orosházinak, evangélikusnak vallom magamat. A templom, ahova már nem tudok elmenni, a szívemhez nőtt, a gyülekezet gazdag történelmével együtt. Krisztus keresztje tőlem elválaszthatatlan. Megáldom az orosházi lelkészeket, a tisztségviselőket, minden imádkozó testvéremet és a város egész népét.

– A gyülekezet és mindazok nevében, akik szeretetteljes emlékezetükben hordozzák Koszorús Oszkár esperes urat, köszöntelek, és Isten gazdag áldását kérem életedre. Köszönöm a beszélgetést.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 33–34. számában jelent meg 2019. augusztus 25-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.