Őrségváltás dialógusprédikációval – Lelkész házaspárt iktattak Sárváron

Őrségváltás dialógusprédikációval – Lelkész házaspárt iktattak Sárváron

Share this content.

Szöveg és fotó: Adámi Mária
Sárvár – Pethő Attila és Pethő-Udvardi Andrea lelkészeket 2018. szeptember 16-án, vasárnap iktatta be hivatalába Rostáné Piri Magda vasi esperes. A sárvári evangélikus templomban tartott ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke és a beiktatott lelkész házaspár hirdette Isten igéjét. Az eseményt a helyi gyülekezeti énekkar szolgálata színesítette.

Isten jelenlétében lenni nagyon nagy öröm és felfedezés – hangsúlyozta Szemerei János 1Móz 28,16–17 alapján tartott prédikációjában Jákób álmának története kapcsán. Majd megemlítette: a Sárvárra kerülő új lelkészek nemcsak azt élhették meg, hogy Isten előttük jár az úton, hanem azt is, hogy az ő követei is itt jártak, és az egymást követő szolgák munkája egymásra épül. „Csodálatos dolog, hogy a szerető Istenre mutathatunk rá, és arra, hogy Krisztuson keresztül kinyílik a menny kapuja az Isten házában” – fogalmazott a püspök.

A beiktatás és áldás felemelő pillanatai után az új lelkészek Ézs 52,7 alapján dialógusprédikáció formájában fejtették ki gondolataikat az előttük álló szolgálatról. „A hétköznapi élet annak a függvénye, hogyan éljük a belső, lelki életünket; hogy azt a Krisztusról szóló örömhír formálja. Ezt szeretnénk megőrizni és továbbadni” – mondta el Pethő Attila. „Az igazság köt össze a lelkész elődökkel, az az igazság, amely nem avul el, amellyel vigasztalni, irányt mutatni, inteni lehet” – tette hozzá Pethő-Udvardi Andrea.

Az istentisztelethez kapcsolódó közgyűlésen Horváth Zsolt felügyelő köszöntötte az egybegyűlteket, majd az egyházközség két előző vezetője, Solymár Gábor és Gyarmati István nyugalmazott lelkészek adták át jókívánságaikat utódaiknak.

A sárvári közösséggel testvérkapcsolatot ápoló brassói gyülekezet nevében Koszta Enikő lelkész, a kaposvári evangélikusok képviseletében Pongrácz Máté lelkész szólt. Örömét fejezte ki továbbá Mórotz Zsolt, a Vasi Egyházmegye felügyelője, valamint Kondora István polgármester is.

Az ünnepség a templom udvarán felállított sátrak alatt tartott szeretetvendégséggel zárult.

A Bükről származó Pethő Attila 2005-ben, a celldömölki Pethő-Udvardi Andrea pedig 2008-ban kezdte meg lelkészi szolgálatát. 2009-ben kötöttek házasságot, 2011-től egészen Sárvárra történő megválasztásukig az Őrimagyarósdi Evangélikus Egyházközség lelkészei voltak. Két gyermeket nevelnek.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!