A Nyíregyházán működő Evangélikus Roma Szakkollégium a hátrányos helyzetből érkező egyetemisták értelmiségivé válását igyekszik elősegíteni. Egyszerre a hátrányok kiegyenlítésével, kompetenciafejlesztéssel, tehetséggondozással, a roma népismeretet is elmélyítő speciális képzéssel, szolgáltatásokkal, ösztöndíjjal szeretné az intézmény elérni, hogy ha már ezernyi nehézséget legyűrve bejutottak a felsőoktatásba, képesek legyenek teljesíteni, váljanak diplomássá. Közben ne fordítsanak hátat az övéiknek, érezzenek felelősséget a többségi társadalom és a kisebbség viszonyáért, a békés együttélés eléréséért.

Nem feltétlenül az a feladatuk, hogy „menjenek vissza” Uszkába, Tiszabezdédre, Tisztaberekre vagy Szalaszendre, hanem teljesedjenek ki majdani mentőtisztként, szociális munkásként, szülésznőként, védőnőként, tanárként, alkalmazott matematikusként, mérnökként… Életükkel cáfoljanak rá az előítéletekre. S ha túljutnak a sorssal vívott egyéni küzdelmeiken, egyszer majdcsak szárba szökken a most elültetett mag: bíznunk kell abban, hogy megtalálják az útját-módját, hol és hogyan tudják segíteni közösségük boldogulását.

Amikor az evangélikus szakkollégium tanulmányi kirándulást szervezett a Sajó völgyébe, a Hernád vidékére, Magyarország legsúlyosabb helyzetű térségeibe, nem a nyomort akarta megmutatni a diákoknak. Azt ők mind pontosan ismerik. Amikor Szalonnán azt hallják, hogy Renátó brillírozik a harsonán, és azt látják, hogy néha kétezer forinttal megy vissza Miskolcra, a zenei tehetségek iskolájába, mert édesanyja huszonkétezer forintból tartja el őt és három testvérét, és folytonos az aggodalom, hogy mikor válik teljesen lehetetlenné a folytatás, akkor ők csupán saját élethelyzetük egy variánsával szembesülnek.

De csak az ilyen helyben szerzett tapasztalat tudja nekik átélhetően megmutatni, hogyan küzd Szalonnán Horváth Zsolt, egy vasutas roma ember azért, hogy negyvenegy másiknak munkát adjon egy civilszervezet keretei között. 1998 óta dédelgeti magában a reményt, hogy lehetséges eredményt elérni. Alkalmazkodik a mindenkori kormányok szeszélyei szerint kiírt pályázatokhoz, kezdi-hagyja a projekteket, legyen szó telepfelszámolásról vagy a sehova nem vezető tömeges dajkaképzésről, gyümölcsfeldolgozó-oktatásról, és igyekszik életben tartani a tanodát a támogatás megérkezéséig is, az állattartó telepet meg támogatás nélkül is. Látja a zsákutcákat, néha még felhorgad benne a méltatlankodás, miért nem tart igényt senki – a legkevésbé a polgármesteri hivatal – az évtizedek alatt kiérlelt tapasztalataira, de nemcsak megtanulta, hanem hirdeti is: szabályokat kell alkotni, és érvényt is kell szerezni nekik. Ígérni nem szabad, mert sosem tudhatod előre, miért nem lehet majd betartani, és mégis muszáj célokat kitűzni a túlélésért.

A hegyek-völgyek szabdalta Borsodban hetven kilométerrel odébb, Hernádszentandráson Üveges Gábor polgármester történelmi távlatokba, társadalmi összefüggésekbe ágyazta ezeknek az apró településeknek, a benne élőknek a megmaradásért, az élhető életért folytatott kilátástalan küzdelmét. „Ott nincs etnikai probléma, ahol mindenkinek dolga van” – mondta a kilencvenes években tíz, manapság negyven százalékban romák lakta település vezetője. A közösségi házban prezentált PC (politikailag korrekt) előadás akkor telt meg tartalommal, amikor a fiatalok találkoztak a biokertészet vezetőjével, azzal a cigány férfival, aki akár az édesapjuk is lehetne. És a fiatal polgármester szerint itt, a fóliaházak környékén ez az ember mindenkinél mindent jobban tud, ezért szervezi-irányítja ő a termelést. A vidékfejlesztés tankönyvi példáját láttuk a mintaszerűen kivitelezett ökológiai gazdálkodásban, s a mára márkanévvé lett Bioszentandrás egyetlen titka, hogy nem spórolták meg a mindennek alapot adó közösségszervezést.

Sajnálhatjuk valóban, hogy nem lehet minden ötszáz lelkes falu élére politológia szakon végzett vezetőt választani, de még ennél a felismerésnél is fájdalmasabb volt a tapasztalás, hogy Bioszentandráson mennyire megörültek a Szalonnán hízó sertések, baromfik hírének. Éttermi beszállítóként erősebbek lennének ugyanis, ha a biozöldségeiket hússal együtt kínálhatnák – igazán örülünk, hogy Nyíregyházáról segíthettünk a párizsi, milánói sikereket is megélt szentandrásiaknak egy telefonszámmal.

Lokális és globális egymásnak feszülése még látványosabb Sajókazán. Itt a buddhista tanoktól, az „érinthetetlenek” kiszolgáltatottságától az igazságügyi miniszterségig jutott indiai politikus, dr. Ámbédkar példájából igyekeznek reményt pumpálni a rozsdaövezetbe. Derdák Tibor iskolája, a megszokottól merőben eltérő világlátása éles kanyar volt a szakkollégisták számára. Volt, akinek tetszett, hogy az emberi jogokból, az egyenlő méltóság elvéből levezetve építkeznek, a pedagógiát tanulók az alternatív módszereknek, a vizuális megoldásoknak örültek, de akadt olyan is, aki nem tudott mit kezdeni azzal az információval, hogy ebből a világképből hiányzik Isten. Itt nem azzal vigasztalnak, hogy higgy és bízz, és majd megsegít, az idekerülő gyerekek készséggel hisznek bármiben, csak önmagukban nem – magyarázta Derdák Tibor. A legfontosabb kérdés ezért Sajókazán az: mit tudsz tenni te önmagadért? Az önbecsülés, az önismeret központi kérdés a sokszor funkcionális analfabétaként érkező kilencedikesek között, de enélkül nem lehet kilépni a gettóból.

Természetesen nem véletlen, hogy a szakkollégisták Sajókaza nyugalmazott evangélikus lelkészével, Balázs Tiborral is találkoztak, aki harminckét éve lett a jobb időket megélt bányásztelepülés papja, és tizenhat évig polgármestere is volt. Önmaga helyettesítő lelkészeként már vagy száz roma gyereket megkeresztelt, s megosztotta a kirándulókkal a gondolatait, míg templomát megmutatta. A háború előtt az evangélikus iskolába járt a környék összes zsidó gyereke. A befogadás hagyományába bizony szépen illeszkedne egy számukra létesítendő evangé- likus általános iskola, amely alapot adna a Dr. Ámbédkar Gimnázium, Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Általános Iskola munkájának.

Hogy a hitre jutás, a megtérés megváltoztatja a roma emberek életét is, arra egyébként Felsőzsolcán láthattak eleven példát a fiatalok: Erdei-Nagy László a metodista cigánymissziót mutatta be. Nemrég elkészült, itt-ott még festékszagú, közösségi terekkel, szociális helyiségekkel is gazdagí- tott gyönyörű templomukban vasárnaponként kétszázan, ünnepek alkalmával négyszázan is összegyűlnek. „A cigány embereket semmilyen rendelettel nem lehet megreformálni, csak Isten igéjével” – vallja a lelkész, aki azért sajnálattal tudatta, hogy a korábbi ígéretes programjaik, amilyen a szociális földprogram, a vetőmag- és munkaeszköz-támogatás volt, megfeneklettek a támogatás elmaradása miatt.

A nagy hírű freskófaluban, Bódvalenkén több fájdalom és keserűség gomolyog emiatt, Pásztor Eszter kulturális projektje nem tud eljutni a teljességig az anyagiak hiánya miatt. „Tizennyolc, magát cigánynak valló, magyar, német, skót, lengyel, spanyol művész harminchárom alkotása ragadja meg a látogatót szépsé- gével, expresszivitásával, néhol naiv bájá- val. Ha még két művészt, Lita Cabellutot Spanyolországból és Gabi Jimenezt Franciaországból el tudnánk hozni Bódvalenkére, elmondhatnánk, hogy Bódvalenke a kortárs európai roma festészet érvényes keresztmetszetét mutatja be az egész világon egyedülálló módon” – vallja a Magyar Református Szeretetszolgálat Freskófaluprojektjének vezetője, aki avatott idegenvezetőként csodás történetekkel kalauzolt bennünket képtől képig.

„Bódvalenke fontos, mert általa az évszázadokon át velünk élő láthatatlan cigány művészet láthatóvá válik a világ előtt.” A szerb–cigány Zoran Tairović fogalmazta meg, miért kell a roma szakkollégistáknak is látni a bódvalenkei freskókat: az ő önbecsülésük is folytonos megerősítésre szorul. Minél többet vesznek birtokba az egyetemen és a szakkollégiumban az egyetemes kultúrából, annál inkább.

Mert a magot, amelynek kisarjadására türelemmel kell várnunk, jó földbe kell ejtenünk. Mert akkor százszoros termést hoz (lásd Lk 8,8). Mindnyájunknak erre lenne szüksége.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 25. számában jelent meg, 2016. június 26-án. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.