Egy tábor hangulatát visszaadni írott formában, hogy az is átéljen belőle valamit, aki nem volt ott, szinte lehetetlen. Mert fel lehetne sorolni a sok színes programot, a kézműves-foglalkozásokat, ifiórát, az Ecc-Pecc gyermekzenekar koncertjét, a Menyegző Egyesület táncházát, Raffai Balázs Biblabját, a bibliatanulmányozásokat, mikroszkópba nézést, a Sztehlo-film megtekintését, a Rumini-vetélkedőtúrát, az estimese-áhítatokat, de ez a felsorolás csak azoknak hoz elő emlékeket, akik ott voltak.

De hogy mégis elképzelhessük, hogy mi is zajlott a táborban, képzeljünk el egy kisgyermeket, ahogy a lábát belemártja a vízbe, és felsikkant, hogy juj, ez hideg! De aztán boldogan lubickol a hullámok között. Képzeljünk el egy egyre sötétedő felhőt, ahogy közelít, és látjuk, hogy már esik, nem is olyan messze, de a végsőkig kitartunk, mikor aztán együtt szaladunk fedő alá. Képzeljük el, ahogyan filmnézés közben elered a könnyünk, mert a film olyan megható. Idézzük fel a pirított cukor illatát, és képzeljük magunkat a kémialaborba, és izguljunk együtt, hogy be ne riasszon a füstjelző.

Képzeljünk magunk elé egy párhónapos babát, ahogyan rácsodálkozik a világra, boldogan kacag a rámosolygókra. Menjünk el képzeletben kirándulni, idézzük fel, milyen, amikor süt a nap, de a szél kellemes, hűvös, távolból látjuk a Balatont, és gyerekek szaladgálnak körülöttünk. Idézzük fel, amikor először vettünk úrvacsorát, a bor ízét, és azt, amikor még nem vehettünk, hogyan vágyakoztunk megízlelni az ostyát.

Képzeljük el, amikor barátok találkoznak egy év távlatából, és egymásra csodálkoznak, hogy jé, mennyit nőttél, és meg sem ismerlek, és egy hét múlva egymást ölelve sírnak, hogy vége, és az az újabb egy év kibírhatatlanul hosszú idő, olyan, mint karácsony elmúltával ismét arra vágyakozni. Mert ahogyan karácsonykor is megérkezik hozzánk kisded formájában a szeretet, ezt a szeretetet éljük át évről évre ebben a közösségben. Van, aki idén már negyedszerre, van, aki most először, van, aki pár év kihagyás után újra.

Mert ebben a táborban, az önfeledt nevetésben, az éneklésben, az imára kulcsolt kezekben ott van Jézus is, aki elhívott és elküldött bennünket, embert az emberhez, hogy továbbadjuk a tőle jövő szeretetet. Tőle kaptuk a közösséget, és most is megáldott bennünket.

Hiszem, hogy azoknak a családoknak a gyerekei, akik már kicsi koruk óta itt együtt táboroznak, és ezt átélik, lehetnek evangélikus egyházunk jövője. Akik miatt bízhatunk, hogy a templomok nem ürülnek ki, akik megszervezik majd a saját ifjúsági találkozójukat, és akik a saját gyermekeiket is majd evangélikusnak keresztelik, és továbbadják az áldást.

Képgaléria: