Országszerte több mint 600 program volt a hétvégén

Országszerte több mint 600 program volt a hétvégén

Share this content.

Forrás: MTI
Budapest – Országszerte 100 település mintegy 260 helyszínén, több mint 600 ingyenes programmal várták a közönséget a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat keretében, szombaton és vasárnap.

Az Aranykorok emlékezete címmel az ötszáz éves reformációról, a kétszáz éve született Arany Jánosról és a százötven évvel ezelőtt megkötött kiegyezésről is megemlékező rendezvénysorozat részeként, Budapesten vezetett temetői sétákkal várta az érdeklődőket a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) szombaton és vasárnap a Fiumei Úti Sírkertben, a Salgótarjáni Utcai Zsidó Temetőben és a Rákoskeresztúri új köztemetőben. 

A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Bécsi kapu téri Országos Levéltárában vasárnap kötetbemutató, épületbejáró séták és kézműves foglalkozások várták a közönséget, a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) pedig a hétvégén mindkét campusát megnyitotta a látogatók előtt.

Zalaegerszegen szombaton régészeti ásatásokra várták az érdeklődőket a tervezett Mindszentyneum területén, a Balatoni Múzeumban pedig Keszthely aranykora címmel tartottak vetítőképes előadást, és Deák Ferenc hagyatékából nyitottak kamaratárlatot.

A Nyírség és a Hajdúság legszebb épített örökségeit kereste fel szombaton a Nyírbátorból induló, több helyszín érintésével Debrecenben véget ért kerékpáros túra.

Gávavencsellőn a régi svábházat nézhették meg az érdeklődők, ahol a helyi lakosság által adományozott berendezési és használati tárgyak megtekintésével emlékeztek a település sváb őseinek életmódjára és kultúrájára.

Szombathelyen egy főtéri bankfiók és a helyi MÁV-székház alatt található római kori emlékeket lehetett megtekinteni egy vezetett, városnéző séta keretében, de szombaton délelőtt az Iseum is ingyenesen látogatható volt. Kőszegen a történelmi kisváros híres tornyait, rejtett harangjait, ritkán látogatható kápolnáit kereshették fel az érdeklődők, vezetett séták keretében.

Székesfehérváron a Szent István Király Múzeum mauzóleumának homlokzatán esténként egyedülálló fényfestés volt, a háromdimenziós, animációs film az egykori koronázó templomot jelenítette meg. Belvárosi sétákra is várták a közönséget, szombaton két vezetett túrán a Nemzeti Emlékhelytől indulva Fehérvár középkori szakrális helyeit járhatták be az emlékezők.

A győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum szervezésében vasárnap délután a Magyar Ispita műemléképületet mutatták be, amelyet 1666-ban vásárolt meg gróf Széchényi György győri püspök. A műemléképület bemutatását követően a Váczy Péter Gyűjteményben tartottak tárlatvezetést, később Szeretlek Győr címmel Lebó Ferenc szobrászművész mutatta be kiállítását.

Sopronban szombaton délután a Pék-házban rendhagyó tárlatvezetés volt, ahol a kenyérsütés praktikáiba is beavatták a látogatókat. A fertődi Esterházy-kastély tájkertjeit és rózsakertjét járhatta be csaknem egyórás séta keretében szombaton és vasárnap a közönség – A mulatóerdő titka címmel.

Vezetett sétákon ismerkedhettek az érdeklődők Pécs kulturális örökségével is. A Lépten-nyomon Zsolnay elnevezésű programon a baranyai megyeszékhely belvárosában fellelhető építészeti kerámiákat mutatták be a Szerecsen Patikát, a Vasváry-házat és Zsolnay Vilmos Jókai utcai szülőházát is érintve. A Középkori Egyetemtől indult tematikus sétán pedig Pécs napjainkban is látható török kori épületeit, valamint rejtett emlékeit ismerhették meg a résztvevők.

Tolna megyében a reformáció ötszázadik évfordulója jegyében a kismányoki és a váraljai evangélikus templomokat kereshette fel a közönség. A bátaapáti Nemzeti Radioaktív Hulladéktároló vendégei a felszíni látogató központ mellett föld alatti sétát tehettek: délelőtt a 250 méter mély K1-es kamrában ismerkedhettek a létesítmény működésével, egy alkalommal pedig a 340 millió éves gránittömbben épített tároló felszín alatti látogató kamrájába is lemehettek.

Debrecenben, a Református Nagytemplom előtt vasárnap este G. Nagy Ilián Csaba királyfi című székely nemzeti rockoperáját tekinthették meg az érdeklődők. Szintén a Kossuth téren rendezték meg szombaton és vasárnap a VII. Debreceni Kézműves Fesztivált, ahol 15 pavilonban mutatkoztak be a hagyományos népi kézműves mesterek.

Szolnokon a Damjanich Múzeum a Sebestyén körúti látványraktárát nyitotta meg a látogatók előtt szakmai tárlatvezetéssel. A közgyűjteményben filmvetítéssel egybekötött kerekasztal-beszélgetést rendeztek a reformáció ötszáz éves évfordulóján, emellett vezetett túra indult Szolnok legrégebbi városrészébe, a Tabánba is.

Egerben túrát szerveztek a Nagypréposti palotában, amely immár hatvan esztendeje a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár otthona. A látogatók az 1770-es évektől kezdve kísérhették végig a palota történetét napjainkig. Emellett Rendhagyó Kult-túrát tartottak a könyvtár egyik legszebb szakrészlegében, az egri Megyeházán, a Közigazgatási Szakkönyvtárban, ahol a nagyközönség elől általában elzárt muzeális értékű terembe is bebocsátást nyerhettek a résztvevők.

Az 1902-ben épült, eredetileg sok funkciójú kecskeméti Cifrapalotát mutatta be a pincétől a padlásig ifjabb Gyergyádesz László művészettörténész szombaton. Kiskunfélegyházán a Nyitott templomok éjszakáján szombat este nyílt meg Jászberényi Matild textilművész Belső kert című kiállítása, de volt hangverseny, orgona-, valamint harang- és harangjáték-bemutató is.

A komáromi Klapka György Múzeum és az ELTE Régészettudományi Intézete szombaton nyílt napon mutatta be a brigetiói légiótábor 2017 júliusában megkezdett feltárásának eredményeit.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!