Összefogtak a bánfalvi evangélikus templomért

Összefogtak a bánfalvi evangélikus templomért

Share this content.

Forrás: sopronmedia.hu
Sopronbánfalva – Nagyon rossz állapotba került az utóbbi években a bánfalvi evangélikus templom tetőszerkezete, elkerülhetetlenné vált a felújítása. A soproni egyházi felekezetek és a civilek, valamint a város önkormányzata összefogásának is köszönhetően most renoválhatják az épületet. A több mint húsz millió forintos rekonstrukció néhány hete kezdődött, a tervek szerint szeptemberben már a megújult templom várja a híveket.

A bánfalvi evangélikus templom régi, becslések szerint 150 éves épületének tetőszerkezete az utóbbi években rossz állapotba került, a felújítása halaszthatatlanná vált. A több mint 20 millió forintos beruházás néhány hete a födém megerősítésével kezdődött, után kerülhetnek a tetőre az új gerendák és cserepek.

A födém megerősítésére mindenképpen szükség van, annál is inkább, mivel ez növekvő lélekszámú gyülekezet, ezért szeretnénk majd idővel beépíteni a tetőteret is – világított rá Heinrichs Eszter evangélikus lelkész. – Egyházi pályázat, a bánfalviak nagy gyűjtése és Sopron önkormányzatának jelentős támogatása révén most adódott lehetőségünk arra, hogy ezt elkezdjük az első lépéseit ennek a felújításnak” – fűzte hozzá.

A munkálatok során a tető alól két szimbolikus jelentőségű tárgy is előkerült. „Egy régi, kissé csorba tintatartóra is bukkantunk, amely a nehéz történelmünket is jelképezi kicsit. A tárgy kapcsán reméljük, hogy még sokáig írják a bánfalvi evangélikusok történetét – emelte ki a lelkész. – Egy kotlóstyúk takarására szolgáló borítót is rejtett a padlás, amely azt jelképezi, hogy szeretnénk egybegyűjteni és egybetartani a bánfalvi evangélikusságot” – mutatta be a tárgyakat.  

A munka a tervek szerint hamarosan be is fejeződik. „Reméljük, hogy szeptemberben már vissza tudunk jönni ide. Most a katolikus Mária Magdolna templomban vannak rendszeresen istentiszeteleteink – tudtuk meg Heinrichs Esztertől. – Nagyon-nagy dolog, hogy a katolikus gyülekezet kölcsönadta nekünk a templomát, hálásak vagyunk ezért az ökumenikus értelemben is rendkívüli jótettért” – adott hangot büszkeségének.

Akik segíteni szeretnének a bánfalvi gyülekezetet a templomfelújítás anyagi terhének viselésében, azok a megvásárolt téglajegyekkel tehetik meg mindezt.
 

 

Hivatkozások: További képek. -
Címkék: templom - Sopronbánfalva -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!