Szemerei Benjámin:

Amíg a futó arra koncentrál, hogyan ossza be az idejét, a csapat többi tagja nagy energiát fektet abba, hogy ott legyen a következő váltóponton. Sűrű a forgalom, nagyon jól kell manőverezni, és még parkolóhelyet is jó volna hamar találni. Nemcsak futás közben csurog a verejték a homlokokon. Néha nem sikerül időben odaérni, ilyenkor a futó plusz néhány kilométert hozzátesz a távjához. Emberfeletti teljesítményeket élünk át, és közben csapattá érünk. Még egy nap sem kell hozzá, csak 20 óra 57 perc.

Bartkó Lilla:

A futás, mint a hit, egyszerre magányos és mégis közösségi: szurkolsz a távot épp teljesítőnek, hőségben vízzel, éjjel lámpával segíted. Erőt adnak neki a szavaid, a mosolyod, a biztatásod. Gondolatban mindig előbbre jársz, hogy odajuttasd a következő embert a váltópontra. Mindent beleadsz, hogy a lehető legjobban teljesíts: amikor épp te futsz, megáll az idő, majd ismét felcserélődnek a szerepek…

Szász Levente:

Egyedül futsz a sötétben. Nincs más veled, csak talpaid ütemes koppanása és izmaid fájdalma. A távolság és idő múlását alig érzékeled. Tudod, hogy ott van valahol a cél, még talán pár kilométer, de el nem éred. Magadban újra, immár tizedszer is megfogadod, hogy: Te? Futni? Soha többet! De aztán meglátod. Ott a cél, és ott vannak a társaid. Látod, hogy ujjonganak jöttödnek, milyen büszkék rád. Gratulálva, győztesként fogadnak. Pont úgy, ahogy Te is várhattad őket egy szakasszal ezelőtt. És amikor a legvégén felmerül a kérdés, egyértelmű a válasz: Jövök legközelebb is.

Nagy Ádám:

Tapadsz a gyorsabb futóra. Gyorsítasz, mikor gyorsít, lassítasz, mikor lassít. Közben jön a buzdítás a csapattagoktól, végig tudod, nem vagy egyedül. Beér előtted a másik, nem is ez a lényeg, mert olyan teljesítményt nyújtottál általa és a biztatás által, amire magadtól nem lettél volna képes. A mindennapokban? Tapadni Istenre és meghallani a biztatást.

Bácskai Károly:

Őszinte, vallomásértékű mondatokra indít mindannyiunkat a teljesítmény. Lassan – némelyek gyorsabban – úgy vagyunk, mint a legnagyobbak: nem is valamiért futunk már, hanem Valakiért. Tudjuk, nem érhetjük el Őt, hiába futunk be a célba, hiába „csippantunk” ott a digitális érzékelővel. Tapasztalatunkká lesz viszont, hogy az életünkben nem a céljaink, hanem a célokig vezető utak tanítanak meg kitartani.

Kodácsy-Simon Eszter:

Valójában egyetlen tárgy van, ami tényleg „végigfutja” a kétszázhúsz kilométert: az időmérő chip. Amit őrült tempóban csatolok fel a kezemre (mert minden másodperc számít…), s érzem a karszalagon az előttem futók verítékét, abban pedig látom a küzdésüket és örömeiket, nappali szomjukat és éjszakai csendes futásukat, emelkedőiket és monoton egyenes szakaszaikat, tempójukat és hangulatukat, hálájukat és imádságaikat. S mindezekből a sajátjaimat adom tovább a következőnek, hogy az idei élményünk is valóban közösségi lehessen.

Szarka Orsolya:

Számtalan helyzetben meg lehet élni, hogy Krisztussal minden lehetséges: az újabb és újabb kilométereket futva, a csapattagokra nézve, az ő erejüket, kitartásukat látva ezt az élményt éltem át valami egészen különleges formában. Sok egymásra hagyatkozásra, bátorításra s néhol türelemre volt szükség. Olyan csapatban éreztem magam, ahol mindenki egymás terhét igyekezett hordozni. Fantasztikus élmény volt. Remélem, jövőre sikerül lehagynunk a velünk együtt induló lelkészcsapatot is! 

Tóth Kornél:

Amikor elkezded futni a saját szakaszodat, akkor megszűnik a körülötted lévő világ. Csak egy valami számít, becsülettel végigfutni a rád szabott távot nemcsak magadért, hanem az egész közösségért, akik azon serénykedtek, hogy valami különlegeset érjen el a csapat. Nem hagyhatod cserben a többieket, ezért haladnod kell előre. Épp ezért felemelő érzés a csapattársaktól vagy éppen ismeretlenektől hallani: Hajrá, kitartás! Amikor a szakaszodat teljesíted, vagy már a végén jársz az erődnek, és a befutót futod, a fájdalom miatt pedig összeszorítva vannak a fogaid, ekkor hirtelen erőre kapsz a teljesen idegen emberek őszinte biztatása révén, és a saját csapattársak kitörő lelkesedéssel végzett buzdítása miatt. Ilyenkor érzi meg igazán az ember, mit is jelent egymás terhét hordozni.
A futás és bármilyen közösségi sporttevékenység valójában nagyon sokban hasonlít az egyházra, mert rendkívül fontos szerepe van az együttműködésnek, a közösség támogató erejének, és teljesen nyilvánvalóvá válik az egymásra utaltságunk. Egyedül valószínűleg egyikünk sem futotta volna végig a kétszázhuszonegy kilométerert, minthogy a hervadhatatlan koszorúért zajló versenynek is csak csapatban van értelme.

Garai Szilvi:

Szemeimmel a Balatonra nézek:
honnan jön segítségem,
amikor fáj a lábam, és fogalmam sincs, hogyan tudom lefutni a maradék tíz kilométert?
Segítségem JÉZUSTÓL jön,
aki az eget és a földet alkotta.
Meg a Balatont. 

Futok, Uram. A csapatért, magamért, dicsőségedért – Veled, így a cél nem bizonytalan.

Borókay Réka:

– Jössz az UB-ra? – kérdezi Z. könnyedén.
– Persze, – válaszolt – természetesen ott leszünk.
Y. nem érti, kik ezek, milyen titkos társaság tagjai. Mit is jelenthet az UB? De még nem árulja el, hogy tolvajnyelv ez számára, mert akkor amolyan kívülálló harmadiknak érezné magát.
Az UB azok körében, akik már részt vettek az egynapos balatoni futáson, egy fogalommá érett szócska. Olyan verseny ez, amelyen a tér és idő érzékelése rendkívül különös módon jelentkezik: azon tűnődni, hogy bár csak egy szűk napot töltöttünk együtt, és mégis mennyi minden történt, vagy merengve Badacsony kontúrjain azon gondolkodni, hogy hogyan lehet, hogy csak pár órája még, hogy ott a messzi távol tapostam a talajt, vagy hogy mindenki milyen kis távokat fut, nem is vagyunk sokan, akkor mégis hogy áll össze ez a nagy egész... Közben eltelik egy éjszaka is, amely amúgy is mindig különös módon láttatja a történteket, s köti össze folytatólagosan a nappalokat. TÉR-IDŐ-KÖZÖSSÉG különös összjátéka ez: a TÉR torzítja az időt, az IDŐ a teret, a KÖZÖSSÉG pedig együtt gyűri le az időt és a teret egyszerre.

Szőke Piroska:

A futás előtt azért imádkoztunk, hogy többről szóljon ez a nap, mint csak futás. Újra megtapasztaltam, hogy mekkora testi-lelki erőt adott nekünk Isten az Ő szolgálatára. Hálás vagyok a csapatért, akikkel mindenben segítettük és lelkesítettük egymást. Nekik köszönhetően a verseny nem arról szólt, hogy milyen jól kéne futnom, hanem hogy beletehetem, amennyi bennem van. Mindenki azt nézte, hogy mit tehet a közösbe: táv átvétele a másiktól, esti sofőrködés és navigálás, szurkolás. A leghálásabb azért vagyok, hogy Orsi éjszaka mellettem futott a szakaszom utolsó száz méterén :). A részvétel lehetőségét és az egészségemet köszönöm az Úrnak. Egyik sem volt evidens idén, úgyhogy tudom, hogy ajándék.

Kodácsy Tamás:

A futásban minden testrészed részt vesz, ezt nem lehet félig csinálni. A lábad, a hátad, a kezed, a tüdőd és az agyad, az erőd, a lelked. Teljesen. Talán ezért is hasonlította a hitben járást Pál ehhez a mozgáshoz. A Balatont pedig azért jó körbefutni, mert nem folyó.