„Szívesen leülnék egy beszélgetésre szemtől szemben Veres Andrással – mondta Pongráczné Győri Boglárka. – Ezekkel a karakán mondatokkal földbe tiporva érezhetik magukat azok, akiknek a lombikprogram az egyetlen mentsváruk. A párbeszéd sokkal célravezetőbb lenne – hangsúlyozta a három gyermekes édesanya, aki maga is az életteremtő lehetőségnek köszönheti, hogy annyi próbálkozással és csalódásokkal teli év után végre nagycsaládosok lettek párjával. – Az evangélikus egyháznak nincs az ellen kifogása, hogy a párok lehetőségként fogják fel a lombikprogramot” – mondta.
A katolikus egyház álláspontját az egyházmegyétől kérdeztük meg: szerintük a gyermektelen házaspároknak az egymás iránti szeretetet kell megélniük és eközben a környezetükben élő gyermekes házaspárokat is segíthetik. Az orvosi segítségnyújtást is igénybe vehetik, ha az nem ellenkezik az élet tiszteletével. Van, amikor csak az örökbe fogadás lehet a megoldás. Ez egyébként a mesterséges megtermékenyítés sikertelensége esetében is gyakori. Szerintük az élet a fogantatással kezdődik, és ezért a megtermékenyített petesejtet is megilleti a tisztelet, a védelem. A jelenlegi eljárások gyakran figyelmen kívül hagyják ezt a tényt és sajnos az abortusz is gyakran része az eljárásnak.
Veres András szerint nem szabad kötelezni az orvostanhallgatókat abortuszon való részvételre, ha keresztény hitük miatt nem szeretnének ebben részt venni. Legalább egy olyan katolikus szemléletű szülészeti osztályt is szívesen látna Magyarországon, ahol soha nem végeznek abortuszt. Elmondta, hogy vannak a keresztény hit alapján is támogató gyakorlatok, amelyek bizonyítottan hatékonyak és nem jár velük megfogant életek elpusztítása. Van már olyan technológia, amely a diagnózis felállítása és a gyógyítás során a nőgyógyászat, endokrinológia, és a sebészet legmodernebb eredményeit alkalmazza a nehézségekkel küzdő pároknál.