„Nyisd meg szádat a némáért, a mulandó emberek ügyéért!” (Péld 31,8)

Pünkösdkor joggal gondolkozunk el az egyház helyzetén. Jó visszamenni a forrásokhoz, és látni, hogy pünkösdkor megtérésekkel kezdődött az egyház élete. A jeruzsálemi zarándokokat szíven találta a Péterék által hirdetett ige, és hitre jutottak, aminek aztán következményei voltak, hiszen ezt kérdezték: „mit cselekedjünk?” Ezerötszáz évvel később, a reformáció hajnalán ugyanígy megtérésre való felszólítással kezdődött az egyházújítás, a reformáció. A 95 tétel közül az legelső máris így hangzik: „Amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus azt mondta: Térjetek meg, akkor azt akarta, hogy az egyház egész élete megtérés legyen. Nem kevesebbet állíthatunk, mint hogy az reformáció mint megtérési mozgalom kezdődött. Mindez azt jelenti, hogy az egyház jelene is az egyes emberek megtérése kell, hogy legyen. Sok feszültségünk, zavarodottságunk oka az Istennel való kapcsolat hiánya vagy legalábbis meglazulása.

A fentiek, vagyis a megtérés szükségessége mellett leginkább az egyszerűvé válást, a szegények és a perifériára szorultak melletti állásfoglalást, az erőszak és a diszkrimináció elleni fellépést látom a legfőbb kihívásnak a mai magyar társadalomban. Kísértésként jelentkezik, hogy a tárdalalom napos oldalán, a kiváltságosak között foglaljunk helyet. A mindenkori hatalom kísértése éppen az, hogy az egyházakat a maga oldalára állítsa, és így beléjük fojtsa a szót akkor, amikor szót kéne emelni az igazságtalanság, a korrupció és az emberi méltóság megsértése ellen. Egyrészt tehát – a bonhofferi értelemben „másokért élő egyház” kell, hogy legyünk, másrészt pedig törekednünk kell arra, hogy ezt sorainkat rendezve tegyük, vagyis rendezett gyülekezeti élettel, odaszánt életű lelkészekkel, önzetlenül dolgozó és saját szakmájuk ismeretit jól alkalmazó presbiterekkel, hiteles diakóniai és színvonalas oktatási munkával, integrált médiatevékenységgel, és persze ökumenikus összefogással.

A stratégialkotási folyamat során is hangsúlyozni szoktam, hogy a stratégiát mindenek előtt úgy kell értenünk, ahogy azt Pál 1Tim 6,12-ben érti: sztrateüó tén kalon sztrateian tész piszteósz, vagyis „harcold meg a hitnek szép és nemes harcát". Ugyanezt fejezi ki a jól ismert imádság kezdő sora: „Uram, építsd egyházadat, és kezdd rajtam...” Luther állítólag azt mondta, hogy „ha egy kocsis megtér, azt először a lovai fogják észrevenni”. Ez azt jelenti, hogy a változásnak belülről kell kiindulnia, és koncentrikus körönként kell egyre messzebbre hatnia. A 21. században, amikor annyi minden virtuálissá válik, akkor a szolidaritásnak és a gyakorló szeretetnek ez a valóság arany fedezetnek bizonyulhat.

Fabiny Tamás

„Kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” (ApCsel 2, 42)

Az első pünkösdkor nem egy szervezet, hanem élő és éltető közösség, gyönyörű magyar kifejezéssel: anyaszentegyház született. Ahogyan erről Lukács tudósít: „kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” (ApCsel 2, 42)

Az egyháznak 2013-ban sincsen más titka, nincsen más erőforrása, mint együtt részesedni Isten ajándékaiban, a mindennapi lelki és testi kenyérben. Nem lehet más stratégiánk, küldetésünk sem, mint hogy amiből mi részesedhetünk, amiből mi táplálkozunk, azt másokkal is megosszuk. Erre indít minket az erő, a szeretet és a józanság Lelke!

Gáncs Péter

„Senki sem mondhatja, Jézus Úr csakis a Szentlélek által." (2 Kor 12,3b)

A születésnapokon az ünnepeltnek is, de a köszöntőknek is jó figyelni az ünnepelt korára.

Azzal a rácsodálkozással, hogy Isten milyen hosszú ideje viseli gondját, kíséri és oltalmazza az egyébként törékeny, sokszor ingatag közösségének. Tekintélyt parancsoló az, Aki hűségesen ott áll egyház mögött.

Másrészt fontos azért is, mert a jelent is erősen meghatározzák a korábbi történések. Ahogyan az ember is viszi az életútján szerzett sérülésit, sebeit.

Az egyháznak, illetve a tagjainak arra kell jobban figyelnie, hogy ne a tegnapban, ne az emlékeiből, hanem az élő Isten szeretetéből éljen.

Szemerei János