Pénteken jelent meg Nagy Szabolcs posztja a Kötőszó-beszélgetések Facebook-csoportban, ahol az egyházi-papi pedofíliáról volt szó. A bejegyzésben ezt olvashatjuk: „sok gondolat motoszkál most bennem. Leginkább az, hogy ez (lelkészek rosszaságainak kiemelése, jóságainak elfelejtése) valamennyire azért van így, mert az egész egyházi kultúra arra épül, hogy a klérust piedesztálra emeljük. Bárcsak azt mondhatnám, hogy ez nálunk, evangélikusoknál nincs így, és hogy ténylegesen tudunk az egyetemes papság teológiai elve mellett haladni az úton, de legyünk őszinték: nem megy. A mi egyházunk is erre a hierarchikus berendezkedésre épít – szervezetileg és szemléletileg.” Egyetértek azzal, hogy a pedofília, egyházi sikkasztás stb. tragédia, bűn és szégyenfolt. De most nem ehhez szeretnék hozzászólni, hanem a felvetés azon részéhez, amelyik a lelkészség–hierarchia–püspökség témaköréhez kapcsolódik.

Azt gondolom, hogy jogosan veti fel Nagy Szabolcs a hierarchia és a „klérus piedesztálra emelésének” kérdését, mert olyan kérdéskörről van szó, amely sok szempontból vitatott és tisztázatlan. Olyan problémát vet fel, amely az istentiszteleti szolgálatát és a lelkészséget is érinti.

Tovább a KötőSzó blogra.