A szombati napkezdő imaszoba, csendséta és torna méltó lehetőséget kínált a testi-lelki ébredésre. A délelőtt csúcspontját Voelkerné Kovács Márta vönöcki lelkésznő előadása adta. Mártit és néhai férjét, Imit akkor ismertem meg, amikor a fasori gyülekezet meghívására nálunk jártak. Személyes hangvételük, és jelenlétük ereje akkor percek alatt közös versmondásba egyesítette az igen sokszínű fasori hallgatóságot: „Már egy hete csak a mamára gondolok mindig…” Márti ezen a hétvégén is saját élményeivel, versekkel, közös énekléssel, és a belső emberünket gyógyító imával ajándékozott meg minket: „Jézus, kérlek, lépj be a szívembe, és érintsd meg minden tapasztalatomat, amely gyógyulásra vár…”

Márti csillogó ikonjait kezünkbe véve Máriára, és a megfogant Gyermekre figyeltünk. Jó lett volna az Angyali üdvözlet képeinél megmaradni, tekintetünket végigfuttatva a hol vonakodó, hol pedig engedelmes Mária ábrázolásokon. De a szervezők - Fabiny Katalin, Völgyessy-Szomor Fanni és Tóth Szilvia - a Piéta felskiccelt változatában leltek rá a találkozó logójára: a halál által elkért fiúgyermek anyja karjaiban. Szívesen elfordítanánk a fájdalom láttán a fejünket...

Jézus földi életének indulásához mérjük európai időszámításunkat. Meglehet, hogy saját új, krisztusi időszámításunk valójában nem kezdődhet el addig, amíg meg nem barátkozunk a fájdalom jelenlétével. Máriára nézve fohászként kérhetjük, hogy a fájdalmak előli meneküléseink változzanak az együtt szenvedő jelenlét képességévé. „Kinek nincs kedve itt lakni, menjen Mennyországba lakni. Építsen az égre házat, ott nem éri semmi bánat.” – daloltuk a népdallal, ám az elvágyódás ezen sorainál nem állhattunk meg.

A délutáni blokkban Kőszeghy Miklós, Ószövetség-kutató, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanárának biztos vezetésével átsétáltunk az Ószövetség világába, bepillantottunk az évezredekkel előttünk élt nők hétköznapjaiba, majd örömmel sétáltunk vissza saját realitásunkba, és elkészítettük aznapi közös vacsoránkat. A szabadban megterített asztalunkra házi humusz, pogácsa, laffa, surdi sajt és bor adományok, keleti csemegék kerültek. Mivel a beígért vihar is váratott magára, így maradhattunk az esti sötétedésben egy közös táncra. Földvári Mónika táncterapeuta a liturgikus táncok világából adott ízelítőt nekünk. Bár a műfaj meghatározása néhányakat távolmaradásra késztetett, akik mégis túlléptünk ezen a kezdeti akadályon, örömmel táncoltunk, hálával Isten szabadító jelenlétéért.

Vasárnapi ünnepi Istentiszteletünket idén is megelőzték az aktuális egyházi munkaágakról szóló beszámolók. Ennek keretében hallhattunk Mészáros Attilától a MEE Diakóniai Osztályának menekülteket segítő munkájáról, valamint Buday-Malik Adrienntől az arnóti Örökzöld Szociális Szövetkezet megalakulásáról és tevékenységéről. (facebook: ÖRÖK-ZÖLD Szövetkezet, email: egreen-arnot@gmail.com)

Záró Istentiszteletünkön Keczkó Szilvia budahegyvidéki lelkésznő szolgált. Bátorító szavai nyomán indultunk haza, hogy megőrizzük magunkban az ünnep ízét, hogy félelmeinkből életre kelhessünk, és szívünkben forgassuk a már idézett népdal záró sorait is: „Áldást hozzál, áldást vigyél, Boldogasszony lánya legyél, bimbót teremj, rózsaszálat, akkor nem ér semmi bánat.”