Akire emlékeznek, él – Dombormű egy szobrászról

Akire emlékeznek, él – Dombormű egy szobrászról

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet
Békéscsaba – Pátkai Ervin szobrászművészt (Békéscsaba, 1937. április 11. – Párizs, 1985. június 18.) szinte elfelejtették Magyarországon, így gyermek- és ifjúkorának színhelyén, Békéscsabán is. Egykori iskolája azonban néhány éve fölfedezte magának, a településnek, az országnak: kiállítást rendeztek tiszteletére, igényes albumot adtak ki munkásságáról. Utca is viseli már a nevét, jövőre pedig nagyszabású tárlatot terveznek munkáiból.

A Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pátkai tehetségpontja május 20-án emléktáblát helyezett el az intézmény falán. Az emléktábla avatásán a művész barátja, egykori évfolyamtársa, dr. Szeberényi Andor mondott beszédet. Lapunkban ennek rövidített változatával állítunk emléket a tragikus balesetben váratlanul elhunyt művésznek. 

X

„Pátkai Ervin jelentőségéről, életművéről nehéz néhány percben számot adni. Bár fájdalmasan fiatalon halt meg, eredményekben, eseményekben gazdag életutat járt be, és jelentős életművet hagyott maga után. Középiskolai tanulmányait ezek között a falak között folytatta, s az Iparművészeti Főiskolán töltött néhány hónap után elindult a békéscsabai ismeretlenségből a világhír felé vezető úton. Nem a jobb élet reményében, nem úgynevezett gazdasági menekültként hagyta el hazáját, hanem muszáj volt menekülnie a diktatúra kíméletlen retorziója elől. Sokan hosszú börtönévekkel, több százan az életükkel fizettek azért, mert fegyvert fogtak és harcoltak Magyarország szabadságáért a külső erőhatalommal és a belső kollaboráns hazaárulókkal szemben.

Megkapó és érdekes az igaz történet, hogyan lett a békéscsabai kisdiákból híres szobrász, akinek alkotásai Franciaországban és Svájcban köztéri szobrokban, Párizsban egy modern városrészben testesültek meg. Középiskolás diákként még szinte semmi jelét nem adta annak, hogy valaha híres szobrász lesz belőle. Nem rajzolt, nem festett, nem vésett, nem faragott. Élte a tinédzserek 1950-es években szokásos életét.

Egy mai fiatalnak nehéz elképzelni, milyen lehetett az élet internet, televízió, mobiltelefon nélkül. Egy tény: sokkal több időnk volt egymásra. Pénzünk nem volt, de nem voltunk szegények. Kerékpárral jártuk be a közeli és távoli, szebbnél szebb magyar tájakat. 

Ervin 1955 késő őszén kezdett el rajzolni, és egy budapesti képzőművészeti szakkörben megállapították róla, hogy tehetséges. 1956-ban sikeresen felvételizett az Iparművészeti Főiskolára, díszítőszobrász tanszakon kezdte meg felsőfokú tanulmányait. Aztán kitört a forradalom. Október 23-tól mindenütt ott volt, ahol úgy érezte, hogy szükség van rá. Ha kellett, harcolt, ha kellett, gyógyszerért, kötszerért ment Bécsbe. A forradalom vérbe fojtása után disszidált Ausztria felé.

A Budapesten megkezdett tanulmányokat Párizsban folytatta. Még hallgatója volt az akadémiának, amikor egy világkiállításon negyedmagával első díjat nyert Kozmosz című szobrával. Eleinte nem élt meg a művészetéből. Lakásfestést vállalt barátaival, hogy jövedelmüket kiegészítsék. Közben folyamatosan tanult, képezte magát, új formákkal és az új formákhoz illő új anyagokkal, az új anyagokhoz szükséges új technikákkal kísérletezett.

Művészetének értékelésére – hozzáértés hiányában – én alkalmatlan vagyok, de elfogadom azt, amit róla művészek, művészettörténészek írtak: alkotásai egyedülállók; nem utánzott, nem másolt senkit; megtalálta a saját hangját, azt a sajátos, csak rá jellemző pátkais világot, amely első pillantásra beazonosíthatóvá teszi munkáit.

Itthon hivatalosan sokáig semmit nem lehetett hallani róla, de Franciaországban értékelték. Rendszeresen szerepelt rangos kiállításokon, és nyert értékes első díjakat. Valamennyi elismerését most nem tudom felsorolni, de azt nem hagyhatom ki, hogy 1973-ban a francia állam a Francia Lovagrenddel tüntette ki. […] Végezetül Parancs János Pátkai Ervin halálára írt versének első sorait idézem: »Ami elviselhetetlen, hogy belőlünk és utánunk végül semmi se marad. / Csak a művek hirdetik egy darabig a te szobrászi nagyságodat.«

Bízom abban, hogy ez az emléktábla rácáfol a költő soraira, és sokáig hirdeti Pátkai Ervin nagyságát. Dicséret érte az iskola vezetőinek s Prisztavok Tibor művész úrnak, aki e domborművel telibe találta Pátkai Ervin karakterét.” 

 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 23. számában jelent meg, 2016. június 12-én. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!