A Szabadság téri OTP helyén még az 1950-es években is Kecskemét egyik emblematikus épülete vonta magára a figyelmet: a Beretvás. A 19. század közepén épült szálloda, étterem és kávéház a régi Kecskemét életének jellegzetes helyszíne volt. Felépítése előtt ezen a helyen állt Hrúz Mihály lakóháza. A Kőrösi utca elején elhelyezkedő tágas belvárosi portát és az oszlopos-tornácos parasztpolgári házat 19. századi ábrázolások is megörökítették. Hrúz Mihály nagyapja egyike volt azoknak a Felvidékről leköltöző evangélikusoknak, akik  a 18. században Kecskeméten találtak végleges otthonra. A család a közös felvidéki felmenők révén rokonságban állt Hrúz Máriával, Petőfi édesanyjával. Többek között ennek a rokonságnak és Petrovics István kecskeméti üzleti kapcsolatainak köszönhető, hogy a kis Sándor Kecskeméten végezte elemi iskolai tanulmányait. Kosztot és kvártélyt a rokonoknál, Hrúz Mihály családjánál kapott. A családfő módos gazda és az evangélikus egyház egyik befolyásos világi vezetője volt. Népes családjából a legidősebb lány, az akkor 23 éves Erzsike foglalkozott vele legtöbbet. A 19. századi visszaemlékezések szerint ő énekelte neki az akkor divatos műdalt, amelynek refrénjét („Cserebogár, sárga cserebogár...”) a Szülőföldemen című versében is felidézte a költő.

A kisdiáknak nem kellett sokat gyalogolnia az iskoláig, percek alatt átsétálhatott az evangélikusok telkén álló épületbe. Az evangélikus egyház iskolája a mai templom udvarán, a közeli imaház mellett állt. Az Ybl Miklós által tervezett templomot és a Luther-palotát a kisdiák Petrovics Sándor  még nem láthatta. Az iskola nádfedeles, fehérre meszelt, egyszerű épület volt, boglyakemencével fűtött egy tanteremmel, amelynek három ablaka közül kettő az udvarra, egy pedig egy kis kertre nézett. Az iskolának ezekben az években 50-60 tanulója volt. A helyszűke szükségszerűen koedukációt eredményezett: fiúk és lányok egy teremben tanultak. Az evangélikusok mellett görögkeleti és zsidó családok is ide járatták gyermekeiket. A 19. század végi leírások még említik az akkor már sárgára festett iskolaépületet. A Luther-palota építése és a környezet rendezése során sajnos lebontásra került. Helye a korabeli térképek segítségével pontosan beazonosítható. A Szabadság térről nézve a Luther-közi átjáró fölött emléktábla jelzi: e ház helyén állt az iskola, ahol Petőfi a betűvetést tanulta. A táblán olvasható dátum pontosításra szorul, hiszen a források alapján tudjuk, hogy a kis Petrovics nem 1830-ig, hanem 1831-ig volt a kecskeméti iskola diákja.

A Luther közben az Arany János utca felé indulva, a mai templom udvara és a templom mellett haladva, biztosak lehetünk abban, hogy itt, ezen a telken állt az egykori nevezetes iskolaépület. A templomban a szószék az, amit még Petőfi is biztosan látott, hiszen a régi imaházból vitték át az Ybl Miklós által tervezett új épületbe. A Petőfi kecskeméti iskoláztatására vonatkozó hivatalos dokumentumokat az evangélikus egyház irattárában őrzik.

A templom bejáratától néhány méterre, az Evangélikus Egyházközség Arany János utcai épületén 1984-ben helyeztek el emléktáblát, amelynek szövege az evangélikus egyház iskolájára és Petőfi  1828-1831 közötti itteni tanulmányaira emlékeztet. Megörökítették Petőfi tanítójának nevét is. Schifferdecker (Hajósi) Dániel 1817-től 1831-ig vezette az  iskolát. Gondos, felkészült, szorgalmas, de nagyon szigorú embernek tartották, akinek  pályája kezdetén az egyháztanáccsal is meggyűlt a baja a gyermekekkel való „tirannizmusi” bánásmód miatt. Az iskola növekvő hírneve, különösen a latin nyelv sikeres oktatása azonban hamarosan feledtette ezt a hibáját. Híres volt szép írásáról is; a szépírásgyakorlatokhoz – az akkori szokásoknak megfelelően – sajátkezűleg írta elő az első sort tanítványainak. Petőfi is tőle  sajátította el a betűvetés szép, kalligrafikus formáját. Könyvtárában magyar, német és latin nyelvű irodalmi és történelmi munkák sorakoztak, ezeket az oktatásban is felhasználta. Schifferdecker Dánielről  a hivatalos egyháztanácsi  dokumentumok mellett abból a vaskos  füzetből tudhatunk meg legtöbbet, amelybe  1822-től kezdve folyamatosan beírta feljegyzéseit, s amely az 1960-as években egy kései rokona jóvoltából került közgyűjteménybe (ma a Bács-Kiskun Megyei Levéltár kecskeméti részlegében őrzik).

A római katolikus Főplébánia épületének Aranyhomok felőli oldalán emléktábla jelzi, hogy a belvárosnak ezen a részén állt egykor Szilády Károly nyomdász és kiadó nyomdája és tipográfiai műhelye. Szilády Károly Kecskemét művelődéstörténetének egyik kiemelkedő személyisége, aki 1841-ben új színt hozott a város életébe. Ő volt az első kecskeméti nyomdász és nyomdatulajdonos, aki kerek három évtizedig irányította az alföldi mezővárosban létrehozott vállalkozását. Tevékenysége és hírneve ez idő alatt túlnőtt a város határain, szakmai kapcsolatai a Kárpát-medencén túlra is kiterjedtek. Nyomdai irataiban Petőfi Sándor neve is megtalálható. Az 1842/43-as színházi évadra szóló Játékszíni zsebnaptárban is olvasható a vándorszínész Petőfi neve. Petőfi személyesen is megfordult a nyomdában. Szilády vállalta a közvetítést és a tárgyalást a piarista cenzorral, amikor Petőfi, Jókai Mór és Ács Károly egy közös verseskötetet szerettek volna kiadni. Hogy az  engedélyt könnyebben elnyerhessék, az összeállítás elején helyet kapott egy ártatlannak gondolt vers: a Disznótorban. A cenzor azonban éppen ezen botránkozott meg („hogy az ég gömböc legyen és mi abban töltelékek?” ) és nem adott engedélyt a kiadásra.

A Malom Center épületén Kecskemét egykori színházi életéről tudósító emléktábla másolat, az eredeti ma a Katona József Emlékház udvarán található. A Gazdasági Gőzmalom bontása (felrobbantása) előtt az Emléktábla a Korona utcai homlokzaton emlékeztetett Kecskemét művelődéstörténetének fontos helyszínére és eseményeire. A Korona kávéház és fogadó tulajdonosa, Király Sándor 1833-tól 1868-ig saját telkén teremtett  fellépési lehetőséget az ideérkező vándorszínész társulatok és a helybeli műkedvelők számára. 1842-44-ben, kecskeméti főiskolás korában Jókai Mór is szerepelt a református kollégium színjátszó körével. 1843. január közepétől április elejéig Petőfi Sándor is fellépett a Korona színpadán, mint a Székesfehérvárról érkezett Szabó József-féle társulat tagja, többek között Szuper Károly és Dézsi Zsigmond – „a vidék Lendvayja” – társaságában. Az 1843 áprilisában Kecskeméten kiadott Játékszíni zsebkönyvből tudjuk: a „Borostyán” színésznevet elhagyva, Kecskeméten már  mint „Petőfi színész úr” szerepelt. Jutalomjátékul kapta meg a Bolond szerepét Shakespeare Lear király című darabjában. Kecskeméten 1847-ben, ezen a helyen került először színpadra a Bánk bán.  

A Petőfi kultusz intenzitása, változásai és hangsúlyai 1849-től napjainkig jól nyomon követhetők. A helyi emlékezet és a hivatalos kultusz egyik maradandó emléke a kecskeméti városháza főhomlokzatán található emléktábla. 1948-ban az 1848. március 15-ei forradalmi események megünneplésére készült a város. A forradalom és szabadságharc centenáriumi rendezvényei országszerte nagy hangsúlyt kaptak, így Kecskeméten is. Petőfi Sándor emlékének megörökítését is ekkor látták aktuálisnak, ennek köszönhetően került a városháza épületére a ma is látható emléktábla ezzel a szöveggel:

1848. március 15-e 100. évfordulóján készítette ezt az emléktáblát Kecskemét demokráciában megújhodott népe Petőfi Sándornak, a magyar népi forradalom költőjének emlékezetére. Ennek a városnak  a falai között volt kisdiák, vándorszínész, színlaposztó, kollégiumi diákok, Jókai barátja, itt írta és segített kinyomtatni több feledhetetlen költeményét, köztük a „Jövendölés”-t, amelynek szavai beteljesedtek:

„Anyám az álmok nem hazudnak;

Takarjon bár a szemfödél:

Dicső neve költő fiadnak,

Anyám, soká, örökkön él”

Az „ideológiai megalapozottság” nyilvánvaló: a népi és forradalmi költő a hatalom számára fontos és vállalható, a sokezres tömeg előtt a szónokok Petőfiről mint a demokratikus Magyarország előhírnökéről szóltak. Petőfi emlékének megörökítése azonban méltó és megérdemelt; korábban csak két emléktábla jelezte a kisdiák és a vándorszínész  kecskeméti tartózkodásait. Az ünnepségen a Respublica című verse hangzott el, az emléktábla szövege azonban azt a költeményt idézte, amelyet  a forradalom előtt öt évvel – Kecskeméten írt és keltezett. 1843 márciusában Petőfi Kecskeméten írta több ismert versét, amelyek a Petőfi-kötetekben is olvashatók. A Jövendölés részletének emléktáblán való megörökítése jó választás volt. Petőfi a közel három hónapos kecskeméti tartózkodás idején már elindult a siker és a hírnév útján, de még nem volt biztos abban, hogy a színészet és a költészet közül melyiket választja. A vers záró sorai – „Anyám, az álmok nem hazudnak” – már egyértelműen a költői elhivatottságról tanúskodnak.

Petőfi kecskeméti tartózkodásainak a fentieken kívül még további, jól behatárolható helyszínei ismeretesek, és számos forrás szól arról is, kikkel találkozott, milyen kapcsolatokra tett szert és milyen élményeket szerzett városunkban.